A Véletlenül írtam egy könyvet két díjat kapott a zlíni filmfesztiválon Havran Kati2025. 06. 06., p – 16:01
A Lakos Nóra rendezésében készült ifjúsági film, mely tavasszal rendkívül népszerű volt a magyar mozikban, de itthon is vetítették, úgy tűnik, a csehek szívébe is belopta magát: a zlíni ifjúsági- és gyerekfilmes szemle két díját is elvitte.
A Zlín Filmfesztivál a világ legrégebbi ifjúsági- és gyerekfilmes szemléje, amelyre évente közel 50 országból csaknem 300 alkotást hívnak meg a világ minden tájáról. Az idei kiadást május 29. és június 4. között rendezték. A szemle érdekessége, hogy a fődíjról a közönség dönt – a Véletlenül írtam egy könyvet pedig nem csak ezt, hanem a szakmai zsűri elismerő oklevelét is elnyerte.
Lakos Nóra munkája egy gyönyörűen rendezett alkotás, erős alakításokkal és éles, tartalmas forgatókönyvvel. Az életről és a történetmesélésről szóló filozófiai elmélkedései mélyen megragadtak bennünket
– indokolta a zsűri a díjat.
A Véletlenül írtam egy könyvet című filmet eddig több mint 156 ezren látták a mozikban, ezzel a rendszerváltás utáni legnézettebb ifjúsági film lett Magyarországon. A film ráadásul hiánypótló a maga nemében, hiszen bár a műfaj igazán népszerű volt a hetvenes-nyolcvanas években, a rendszerváltás óta gyakorlatilag alig készültek magyar produkciók a fiatalabb nézők számára.
A film Annet Huizing nemzetközi ifjúsági bestsellere nyomán készült. Főszereplője egy tinilány, Nina (Demeter Villő), akinek az az álma, hogy író legyen. Mivel anyukája (Lovas Rozi) már nem él, valahol abban reménykedik, könyvében majd anyukája is életre kel – miközben persze kell küzdenie a kamaszkor apró-cseprő gondjaival, na és azzal is, hogy apja (Mátray László) életébe egy új szerelem (Rujder Vivien) érkezik.
Kapcsolódó cikkünk
A magyarországi mozik nézőszámai szerint több mint 150 ezren látták, ezzel a rendszerváltás óta készült legsikeresebb magyar élő szereplős családi mozifilm lett. Nálunk a magyarlakta városok mozijai tűzték programjukra.
Sorban dőlnek a rekordok a magyar mozikban. Herendi Gábor vígjátéka, a Futni mentem az év elején vezette a mozik nézettségi listáját azzal, hogy a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar alkotás lett, röviddel ezután a Demjén-slágereket felvonultató Hogyan tudnék élni nélküled? vette át a csúcstartó szerepét.
Most egy újabb rekordot harangoztak be, igaz, ezúttal a családi filmek kategóriájában:
a Lakos Nóra rendezésében készült Véletlenül írtam egy könyvet számos elismerést követően átlépte a 150 ezres nézőhatárt, amivel a rendszerváltás óta készült legsikeresebb magyar élő szereplős családi mozifilm lett.
A film ráadásul hiánypótló a maga nemében, hiszen bár a műfaj igazán népszerű volt a hetvenes-nyolcvanas években, a rendszerváltás óta gyakorlatilag alig készültek magyar produkciók a fiatalabb nézők számára.
A Véletlenül írtam egy könyvet Annet Huizing nemzetközi ifjúsági bestsellere nyomán készült. Főszereplője egy tinilány, Nina (Demeter Villő), akinek az az álma, hogy író legyen. Mivel anyukája (Lovas Rozi) már nem él, valahol abban reménykedik, könyvében majd anyukája is életre kel – miközben persze kell küzdenie a kamaszkor apró-cseprő gondjaival, na és azzal is, hogy apja (Mátray László) életébe egy új szerelem (Rujder Vivien) érkezik.
A magyarországi mozik az év elején mutatták be a filmet, nálunk húsvétkor került a forgalmazók kínálatába. A film magyarországi premierjét követően alig pár héttel a regény is újra bestsellerré vált, a Pagony Kiadó új borítóval újranyomta, amelyen már a film plakátja szerepel.
A film nézőszámával számos nagy nemzetközi családi kasszasikert is lekörözött, hiszen az Amerika kapitány: Szép új világot a 9. hétig 121 ezren, a Paddington Perubant a 12. hétig 111 ezren, a Hófehérkét pedig a 4. hétig 50 ezren nézték meg.
A magyarországi mozik az év elején mutatták be a filmet, nálunk húsvétkor került a forgalmazók kínálatába. A film magyarországi premierjét követően alig pár héttel a regény is újra bestsellerré vált, a Pagony Kiadó új borítóval újranyomta, amelyen már a film plakátja szerepel.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


