A vég állomása – Decembertől nem állnak meg a gyorsvonatok a füleki nagyállomáson

A vég állomása – Decembertől nem állnak meg a gyorsvonatok a füleki nagyállomáson

Nagy felháborodást keltett a fülekiek körében, hogy decembertől nem állnak meg a gyorsvonatok a nagyállomáson. Az új vasúti menetrend szerint a Zólyomból Kassa felé tartó gyorsvonatok már csak a kiegészítő állomásként létesült, úgynevezett kisállomáson állnak meg.

Az illetékesek előzőleg nem konzultálták döntésüket Fülek önkormányzatával, ezért a városvezetés aláírásgyűjtést indított, amit négyezren támogattak, ám ez sem volt elég. Az átszervezés december 11-én lépett hatályba. Azóta csupán naponta öt vonatpár jár be a füleki nagyállomásra, melyek főleg Losonc és Fülek között közlekedő személyvonatok.

Kiestek a Zólyom felé, és a Fülekről Feled, illetve Rimaszombat felé járó vonatok, többségük már Losoncról indul.

Ennek értelmében megszűnt a Fülek–Rimaszombat közötti közvetlen vasúti összeköttetés, a helyközi autóbuszok száma viszont nem növekedett, így ezen a vonalon nemcsak mennyiségben, de minőségben is csökkentek az utazási feltételek.

Ideiglenes megoldás?

Agócs Attila polgármester az átszervezés kapcsán elmondta,

a városvezetés tavaly áprilisban a helyi vasutasoktól tudta meg, milyen óriási beavatkozás készül Fülek vasúti közlekedésében.

„Akkor mi egy petíciót kezdeményeztünk, amit néhány hét alatt majdnem négyezer környékbeli írt alá. Nagy volt a felháborodás a lakosság körében, és ez a mai napig megmaradt.

Az ügy kapcsán tárgyaltunk a közlekedésügyi minisztériummal és a Szlovák Vasutak Rt. vezetőségével, miután azt az ígéretet kaptuk, hogy az átszervezés ideiglenes lesz, és ha megújul a Galsa–Fülek szakasz, a vonatok visszatérnek a nagyállomásra.

Sürgetni fogják az említett szakasz rekonstrukcióját, de leghamarabb is csak 2024-ben lehet kész a mintegy 16 millió eurós beruházás” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy

az illetékesek érve szerint az ütemes menetrendre való áttérés össztársadalmi érdek. Ehhez Füleknél meg kell spórolni legalább 3 percet, ami másként nem érhető el, csak a nagyállomás kikerülésével.

A Galsa–Fülek vonal egyébként az ország három legrosszabb állapotban lévő vasúti szakaszának egyike, ahol a gyorsvonatok minden alkalommal 7 és fél perc késést szednek össze, ami több mint a duplája annak, amit meg akarnak spórolni. Hatékonyabb megoldás lenne tehát a mintegy nyolc kilométeres szakasz rekonstrukciója, ahol a sínek rossz állapota miatt csökkentett sebességgel közlekednek a vonatok.

Hírdetés

„A javítást ugyan előkészítették és évek óta ígérgetik, de idén már biztosan nem kezdenek bele. Enélkül viszont a vonatok nem térnek vissza a nagyállomásra” – tette hozzá Agócs Attila.

A kisállomás állapota nem megfelelő

Mivel a füleki kisállomás épületének állapota nem felel meg a kívánalmaknak, ezért felújítják és jegyváltó pont is létesül. A Szlovák Vasutak Rt. szóvivője, Ria Feik Achbergerová úgy tájékoztatott, hogy az építési területet 2022.12.13-án adták át a kivitelezőnek. Még tavaly decemberben megtörtént a tető és a nyílászárók cseréje, a csatornarendszer javítása, valamint a belső részben elkezdődtek a bontási munkák.

A tervek szerint az épület teljeskörűen megújul, vonatjegyeket azonban csak automatából lehet majd vásárolni. A munkálatok összértéke több mint 409 ezer euró, befejezésük júniusban várható.

A városrész közlekedését azonban jelentősen megzavarja a változtatás, hiszen a környék nincs a növekvő forgalomhoz igazítva, és naponta akár egy órát is zárva lehet a vasúti átkelőhely.

De ennél is nagyobb gond, hogy munkahelyek szűnhetnek meg. Vetrák Júlia 14 éve dolgozik a nagyállomás büféjében. Azt mondja, az átszervezés óta jelentősen visszaesett a forgalom, félő, hogy a tulajdonos bezárja a büfét, és így néhány évvel nyugdíj előtt elveszítheti a munkáját. Vélhetően nem ő lesz az egyetlen. Gondot jelent továbbá az is, hogy a nagyállomás épülete könnyen a vandálok martalékává válhat.

„A zólyomi területi igazgatóval közösen hívtuk fel a Szlovák Vasutak Rt.  vezérigazgató-helyettesének a figyelmét az épülettel kapcsolatos problémára.

A nagyállomás közelében rengeteg szociálisan hátrányos helyzetű lakos él, így a napi nyolc órára csökkentett jegyárusítás miatt szinte teljesen kiürül, és védhetetlenné válik.

Mindeközben az önkormányzat egy nagy beruházást tervez a területen. A parkolókat, a környékbeli járdákat, utakat uniós pályázatból szeretnénk felújítani úgy, ahogy arra egyébként felszólított bennünket az államvasutak néhány évvel ezelőtt. Tehát kaotikus a helyzet, ami végtelenül hátrányosan érinti a környékbelieket, Fülek lakosságát és magát Füleket városfejlesztési szempontból is” – fűzte hozzá Agócs Attila.

Az utasok sem elégedettek a jelenlegi helyzettel.

Albert Czagan Marietta a napokban utazott vonattal. Mivel aznap szakadt az eső, és a kisállomáson nincs váróterem, ezért a közelben lévő vendéglő fedett teraszán tudta csak meghúzni magát, ahogyan a többi utas is. Arról nem beszélve, hogy a vonatok továbbra is késnek.

Fejlesztés helyett leépítés?

Két éve látott napvilágot az a tervezet, amely szerint a Zólyom és Kassa közötti 160-as számú déli vasúti vonalat 2025 és 2029 között 225 millió eurós beruházással korszerűsítenék. Erre Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja szakmai alelnöke hívta fel annak idején a figyelmet. A Szlovák Vasutak Rt. szóvivője most azt mondta, egyelőre nincs végleges döntés, ám az utóbbi időben olyan információk is kiszivárogtak, hogy anyagi okok miatt csak Losoncig villamosítanának.

Agócs Attila hangsúlyozta,

amennyiben a végpont módosítása megtörténik, akkor Fülek és a régió végleg elköszönhet a Magyarország felé vezető vasútvonal életben tartásától.

Döntő fontosságú tehát, hogy megújul-e a vasúti személyforgalom a Losonc–Fülek–Salgótarján–Budapest vonalon, és ha igen, akkor ennek vonatkozásában hogyan alakul a villamosítás végpontja. Egyelőre úgy tűnik, hogy fejlesztés helyett inkább leépítik a vasutat. Ennek első lépése lehet a nagyállomás bezárása.

Az írás megjelent a Magyar7 2023/03 számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »