A Vatikán mintájára muszlim mikroállam születik Európában Kulcsár Péter2025. 02. 02., v – 08:22
Edi Rama albán miniszterelnök a bektasi rend hívei számára egy szuverén muszlim mikroállam létrehozását jelentette be az ország fővárosában, Tiranában.
A bektasi rend egy 13. századi, szúfi gyökerű muszlim közösség, amely az Oszmán Birodalomban jelentős politikai szerepet töltött be. A 20. században, a törökországi vallási intézmények betiltása után Albániába helyezték át székhelyüket.
Az új mikroállam Tiranán belül, egy néhány hektáros területen kapna helyet, és saját közigazgatással, valamint vallási autonómiával rendelkezne. A bektasi közösség szerint a lépés új korszakot nyit számukra, lehetővé téve, hogy függetlenül irányítsák vallási és közigazgatási ügyeiket.
Albánia lakosságának körülbelül fele muszlim, a másik fele pedig katolikus és ortodox keresztény. A bektasi rend követői az albániai muszlimok mintegy 10%-át teszik ki.
Bár a pontos jogi részletek még nem ismertek, a tervezett muszlim mikroállam a vallási együttélés és tolerancia példájaként szolgálhat Európában. A nemzetközi közösség figyelemmel kíséri a fejleményeket és az új állam elismerésének kérdéskörét.
(markíza)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »