A Vatikán megerősítette egy újabb kínai katolikus püspök kinevezését

Újabb püspököt nevezett ki a Vatikán a pápai állam és a Kínai Népköztársaság között októberben megújított kétoldalú megállapodás értelmében – erősítette meg Matteo Bruni szentszéki szóvivő kedd este.

Hírdetés

A szóvivő bejelentése szerint Tommaso Csen Tien-hao püspöki kinevezéséről van szó, aki a keleti Santung tartományban, az 5,7 millió lakosú Csingtao városban végzi szolgálatát.
   
Ő a harmadik püspök, akit a katolikus egyházfő nevez ki a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti úgynevezett ideiglenes megállapodás 2018-as megkötése óta. A megállapodást a két fél idén október 22-én újította meg.
   
A vatikáni szóvivő hozzátette, hogy a jövőben további püspöki kinevezések várhatók.
   
A Vatikán Állam és a Kínai Népköztársaság között 1951-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatok újraindítását jelentette a két évvel ezelőtt aláírt megállapodás. Tartalmát nem hozták nyilvánosságra, annyit tudni, hogy a megállapodás a püspöki kinevezéseket szabályozza. Peking korábban maga nevezte ki a tízmilliósra becsült kínai katolikus közösséget vezető püspököket, és nem ismerte el a pápa által kinevezetteket, akik a földalatti gyülekezeteket irányították, gyakran üldözés, bebörtönzés áldozataivá válva. A megállapodás értelmében a Vatikán elismerte az eddig Peking által felavatott püspököket, ezért cserébe a kínai fél is engedélyezte a pápa által kinevezett püspökök szolgálatát.
   
A Vatikán és Kína közötti megállapodás októberi megújítását Donald Trump amerikai elnök ellenezte, hangsúlyozva, hogy az egyház így partnernek minősíti Kínát nem törődve az emberi jogok és a többi vallási kisebbség elnyomásával.
   
Ferenc pápát bírálatok érték, amiért a Hongkongban 2019-ben zajlott tüntetések idején sem emelte fel szavát.
   
Sajtójelentések szerint legújabb könyvében, amely december elsején jelenik meg „Álmodjunk: Út egy jobb jövő felé” címmel, Ferenc pápa azonban „üldözött népnek” nevezi a Hszincsiang autonóm tartományban élő ujgurokat, a Mianmarban élő rohingjákkal és az iraki jazidi közösség tagjaival együtt. A pápa most először nevezte az ujgurokat üldözötteknek.
   
Peking reakciója nem váratott magára: a kínai külügyminisztérium szóvivője megalapozatlannak nevezte Ferenc pápának az ujgurokról tett kijelentéseit.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »