A vasutasok indítják az általános sztrájkot Olaszországban

A vasutas szakszervezetek munkabeszüntetésével kezdődik csütörtök este az olaszországi közlekedési dolgozók sztrájkja, amely Rómában pénteken általános szolgáltatási sztrájkká bővül az Öt Csillag Mozgalomhoz tartozó (M5S) főpolgármester távozását követelő tüntetéssel.

Csütörtök 21 órától lép életbe a vasutasok 24 órás sztrájkja. Kivételt a nagysebességű és repülőtéri járatok jelentenek, amelyek a sztrájk ideje alatt is közlekednek.

A közlekedési dolgozók sztrájkja pénteken a légiforgalmi irányítók munkabeszüntetésével folytatódik 13 és 17 óra között. A légi és földi személyzet sztrájkja társaságtól és repülőtértől függően változik: az Alitalia 240 járatot töröl.

A városi közlekedési dolgozók Rómában négyórás sztrájkot tartanak este nyolc órától, más nagyvárosokban napközben állnak le a buszok, villamosok, metrók.

A közlekedési szakszervezetek az M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) közt szeptember elején felállt kormány munkaügyi politikája és tervezett nyugdíjreformja ellen tiltakoznak.

Hírdetés

Rómában pénteken, a város történetében először, általános sztrájkot tartanak, amelyhez a három legnagyobb szakszervezeti tömörülés csatlakozott. A munkabeszüntetés érinti a főváros résztulajdonában levő szolgáltató vállalatok mintegy 30 ezer dolgozóját, valamint csatlakoznak a római pedagógusok, orvosok, a köz- és magánszférában dolgozók is.

„Ez politikai sztrájk lesz Virginia Raggi római főpolgármesterrel szemben, akivel a város válsághelyzetbe került” – nyilatkozta Alberto Civica, az UIL szakszervezeti föderáció egyik közép-olaszországi vezetője.

Az Öt Csillag Mozgalom több mint három éve megválasztott főpolgármesterével Róma majdnem teljesen működésképtelenné vált. A fővárosi metróvállalat a felszámolás küszöbén áll, a római köztisztasági vállalat (Ama) három éve nem készít mérleget több mint 300 millió euró tartozása miatt, miközben a római utcákat szemét lepi el. A lakosok belefáradtak a főpolgármesteri hivatal korrupciós botrányaiba, a kátyús aszfalt miatt járhatatlanná vált római utcákba, a leszakadt mozgólépcsők miatt hónapokig lezárt metrómegállókba.

Szakszervezetek és lakossági csoportok a Capitolium-dombon, a városháza előtt készülnek tüntetésre Virginia Raggi lemondását követelve. Ezt sürgette Matteo Salvini a Liga vezetője is a jobbközép október 19-i római tömegdemonstrációján.

Virginia Raggi 2016-os megválasztása rendkívüli politikai sikernek számított a fővárost megszerző M5S számára, amely azonban nem volt képes kézben tartani a mintegy 3 millió lakosú várost, A lakossági felháborodással szemben az M5S és a PD nem engedi szívesen távozni Raggit jól tudva, hogy egy esetleges új főpolgármester választáson a Liga vezette jobbközép könnyűszerrel beveheti Rómát.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »