A Varsói Szerződéstől a NATO-tagságig

A Varsói Szerződéstől a NATO-tagságig

Biztonságpolitika, hadsereg és a rendszerváltoztatás címmel a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár vitaestet tartott, a pandémiára való tekintettel online formában, Marinovich Endre általános és tudományos főigazgató-helyettes moderálása mellett Fodor Lajos nyugállományú vezérezredes és Kiss Dávid tudományos munkatárs részvételével.

Marinovich Endre a szakértők bemutatása után azonnal a téma közepébe vágva azt a kérdést tette fel, hogy mikor voltak érezhetők a Magyar Néphadsereg átalakulásának első jelei? Fodor Lajos, aki az 1980-as évek derekától az egyik gépesített lövészezred parancsnoka volt, 1987-ben jelölte meg azt az időpontot, amikor a Magyar Néphadsereg a szovjettől eltérő szervezeti formára állt át. Kiss Dávid, aki abban az időben még csak az általános iskolát kezdte el, viszont doktori disszertációját a fegyveres szervek 1945 utáni történetéből írta, kutatásai alapján azt állapította meg, hogy a változáshoz azok a gazdasági problémák is vezettek, amelyek az 1970-es évek végén szigorú takarékossági intézkedésekkel kezdődtek. Az országos spórolás a hadsereget is érintette annyira, hogy időnként a fizetésekkel is problémák voltak. Ennek szomorú következményeként a műszaki értelmiségből sokan hagyták el a fegyveres erőket a 80-as évek végén.

A moderátornak a hadsereg és a politika viszonyát firtató kérdésére a vezérezredes azt válaszolta, hogy nem érte váratlanul a katonaságot 89-ben a pártirányítás megszűnése és a hamarosan bekövetkező névváltozás sem. Az addigi elvtárs megszólításból – például: őrnagy elvtárs – az átmenet idejére bajtárs lett, majd rövidesen felváltotta az úr megszólítás, amit az Antall-kormány honvédelmi minisztere: Für Lajos az első állománygyűlésen bevezetett.

A történész a változás fontos eseményeként jelölte meg 1989. október 23-át, amikor a feloszlatásra került Munkásőrség Bem téri központi épületének őrzését a hadsereg vette át. Résztvevők elmondása szerint volt bizonyos feszültség a levegőben, hiszen a Munkásőrség még jelentős fegyverzetet birtokolt, de végül az átvétel simán történt.

Nem a szándék volt a probléma, hanem a kivont alakulatok sorsa: elsősorban otthoni lakhatásuk. Köztudott, hogy a kivonulás után évekig sátortáborokban tudták csak elhelyezni őket. A tárgyalások fő kérdése, már az Antall-kormány idején, az anyagi megállapodás volt. A szovjet fél pénzt akart az általa itt emelt épületekért, a magyar fél viszont a környezeti károk és 1956-ban okozott károk megtérítését.

Ami a Varsói Szerződés megszüntetését illeti, Fodor Lajos idézte Marinovich Endre Antall Józsefről írt könyvéből azt a drámai pillanatot, amikor a magyar miniszterelnök a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének 1990. júniusi moszkvai ülésén javasolta a katonai szervezet felszámolását. A szovjet katonai lobbi nagyon erős volt, nem akarták a megszüntetést, csak a modernizálást. Volt, aki azt követelte, hogy egyszerre szűnjön meg a Varsói Szerződés és a NATO.

Hírdetés

Bonyolult kérdés volt az atomtöltetek kivonása. Nagyvázsony térségénél kezdődött, aztán kiderült, hogy másutt is vannak.

Kiss Dávid hozzátette, hogy a szovjet vezetés töltött atomfejeket nem is bízott a magyarokra. Dmitrij Jazov védelmi miniszter, a Szovjetunió utolsó marsallja azt kérdezte: ha megszűnik a Varsói Szerződés, ki fogja önöket megvédeni? Valóban jött is egy időszak, amikor Magyarország semmilyen katonai rendszernek nem volt tagja. 1991 áprilisában megszűnt a Varsói Szerződés valamennyi katonai szerve, intézménye, és egy biztonsági űr állt be, aminek az volt a problémája, hogy rossz volt a viszonyunk Romániával és Jugoszláviával, zajlott a délszláv háború, és a magyarnál gyengébb védelme csak Ausztriának volt.

A NATO-tagságra való felkészülés sem volt könnyű, hiszen haditechnikánk a Varsói Szerződésből volt: keletnémet és csehszlovák fegyvereket kellett NATO-kompatibilissé tenni, úgy, hogy közben rászorultunk a Varsói Szerződés alkatrészellátásra. Közben megkezdődött az új haditechnika kiépítése, de még hosszú ideig együtt kellett működtetni a régit és az újat.

A lemaradásnak az is oka volt, hogy Magyarország 1945 után nem gyárthatott harckocsikat és repülőket.

1990-től fokozatosan épült az új rendszer, amelynek Fodor Lajos, aki 1999-től 2003-ig volt a Magyar Honvédség parancsnoka, és a Honvéd Vezérkar vezérkari főnöke, közvetlen tanúja volt.

A történész viszont másféle feladatokat lát saját szakterülete előtt: az 1945 utáni és a diktatúra bukása utáni korszakról még rengeteg a kutatnivaló, különös tekintettel a szomszédos országokkal való viszonyunkra.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »