A Várban is jártak a tüntetők, éjjelig tartott a tiltakozás

A Várban is jártak a tüntetők, éjjelig tartott a tiltakozás

Több embert, köztük a Kutyapárt vezetőit állították elő a rendőrök a katatüntetés során.

A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvény módosítása ellen tartottak demonstrációt a szerda este Budapesten, a Kossuth téren. A tiltakozók innen a Nyugati térre, majd az Oktogonra, este 9 körül pedig a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz vonultak, ahol erős volt a rendőri jelenlét.

A demonstrálók egy csoportja este 10 után a Blaha Lujza téren akadályozta a forgalmat, majd az Erzsébet híd felé tartottak. A rendőrség szerint ekkor az Erzsébet híd budai lehajtónál, a Döbrentei téren többen lökdösni kezdték a rendőröket, egyikük meg is sérült, amikor lánccal ütötték fejbe. Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt egy férfit előállítottak. Egy másik férfit azért állítottak elő, mert a gyűlésen az arcát eltakaró kámzsát viselt, amivel a gyanú szerint az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétséget követett el.

11 után a Várnegyedbe értek a tiltakozók, de a rendőrök nem engedték, hogy a Karmelita kolostor közelébe menjenek.

Éjjel még a Margit hídon és az Erzsébet hídon is folytatódott a tiltakozás, akadályozva a forgalmat. Az Erzsébet hídon néhányan a rendőrök többszöri felszólítása ellenére újra visszamentek az úttestre. Két embert szabálysértés tovább folytatása miatt állítottak elő. Az egyik férfinél kábítószergyanús anyagot is találtak, emiatt büntetőeljárás is indul vele szemben. A Margit hídon többen nem voltak hajlandóak felmenni a járdára. A rendőrök többszöri felszólítást követően három emberrel szemben testi kényszert, majd kényszerítőeszközt alkalmaztak – olvasható a police.hu-n.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

A Telex azt írta, hogy a rendőrök megbilincselték és elvitték a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két társelnökét, Kovács Gergelyt és Döme Zsuzsannát.

A rendőrség szerint éjjel 1.50-kor indult meg a forgalom a Margit hídon.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »