Bármely politikai tábor van is kormányon Lengyelországban, az ország vezetése mindig az amerikai érdekeket támogatja világszerte. E hozzáállás elsődleges oka az Oroszországgal szembeni tartózkodás, amely 1989 óta még a Jerzy Giedroyc politikai irányvonalát követő lengyel posztkommunistákat is jellemzi.
Barack Obama elnöksége alatt az Egyesült Államok nem folytatta a korábbi republikánus kormányok aktív közép-európai külpolitikáját. Ezért a kormányzó Polgári Platformnak (PO) nem sok lehetősége volt az USA érdekei melletti egyértelmű kiállásra, bár Radek Sikorski külügyminiszter 2002 és 2005 között a washingtoni neokonzervatív American Enterprise Institute-ban dolgozott. A helyzet 2014-ben kezdett változni, amikor az ukrán konfliktus kapcsán Donald Tusk kormánya feltétel nélkül az ukrán ellenzéket támogatta, és az új ukrán nyelvtörvény elfogadása ellen sem szólalt fel, noha az hátrányosan érintette az Ukrajnában élő kisebbségeket (beleértve az ottani lengyeleket is). A Jog és Igazságosság Párt (PiS) hatalomátvétele óta sem változott semmi, hiszen
a mostani kormánypárt is nyíltan és kétségek nélkül támogatja az euroatlanti gondolatot.
Giedroyc és az Intermarium
Az 1989 utáni lengyel külpolitika értelmezése Jerzy Giedroyc munkásságának ismerete nélkül nem lehetséges. Az 1906 és 2000 között élt újságíró és államférfi politikai karrierjét a lengyel fasiszták marginális pártjában kezdte, majd a konzervatív mozgalomban vállalt aktív szerepet.
A II. világháború után Nyugat-Európában élt emigrációban. Először Olaszországban, később pedig Franciaországban dolgozott a látszólag balliberális „Kultura” magazinnál, amely a lengyel kulturális és politikai emigráció központja volt. Kiadványaiban, cikkeiben Giedroyc azt az álláspontot képviselte, hogy
Oroszország mindig is Lengyelország ellensége lesz,
ezért szorosan együtt kell működnünk az Oroszország és Lengyelország közötti ütközőzónát alkotó nemzetekkel, tehát a fehéroroszokkal, litvánokkal és ukránokkal. E cél érdekében Giedroyc elfordult a ma „Kresy”-nek nevezett lengyel földdel kapcsolatos területi követelésektől, noha az a háború előtt a lengyel állam keleti részét képezte, és a mai napig is lengyel közösségek lakják.
Lengyelország területének változásai
Kifejezetten támogatta a független Ukrajna létrehozására irányuló elképzeléseket, és a háború után még a radikális ukrán csoportokkal is hajlandó volt felvenni a kapcsolatot, az ukrán nacionalizmus hagyományos lengyelellenességének ismeretében is. Giedroyc követői, beleértve a PiS egyes politikusait és ideológusait is, most az „Intermarum” koncepcióját képviselik, amely szerint
a közép-európai országoknak föderációt kellene alkotniuk a német és az orosz imperializmus ellensúlyozására.
Bár az elképzelést már az 1920-as években maguk a megalkotói is ejtették, mostanában mégis egyre nagyobb népszerűségnek örvend, viszont a történelmi tapasztalatok alapján aligha várható, hogy akár informális módon is megvalósuljon.
A lengyel kisebbség nem fontos
A giedroyc-i gondolat legnagyobb tévedése az a meggyőződés, hogy Fehéroroszország, Litvánia és Ukrajna hajlandóak lennének egyenlő felekként együttműködni Lengyelországgal, feladva akár a gyakran nemzeti identitásuk részét képező történelmi előítéleteiket.
A fehéroroszok és az ukránok szemében Lengyelország most is korábbi elnyomójukként jelenik meg,
míg a litvánok a teljes lengyelellenességre alapozzák saját identitásukat, és a közbeszédből is igyekeznek a közös lengyel-litván múlt elemeit, pl. az 1569-től 1795-ig tartó Lengyel-Litván Nemzetközösség emlékeit kitörölni. Nem csoda, hogy Lengyelország keleti szomszédai számára komoly gondot okoznak az ott élő lengyel kisebbségek, akik 1989 óta a fehérorosz, litván és ukrán soviniszták céltáblái lettek. Sokan érzik úgy, hogy az egymást követő litván kormányok rendszeres törekvései, hogy a helyi lengyel kisebbséget a választójogi törvény módosításával megfosszák parlamenti képviseletétől, részben a litvániai oroszokkal folytatott együttműködésnek köszönhetők. Hasonló támadások folynak a lengyel oktatási rendszer ellen is, de ez sosem zavarta a mindenkori lengyel kormányt. Ha ilyen okok miatt mégis tiltakoznak, az általában szóbeli nyilatkozatokban merül ki.
Ugyanakkor egyes PiS-közeli személyiségek nem rejtik véka alá tényleges szándékaikat. Przemyslaw Zurawski, vagy Pavel Grajewski, a külügyminiszter Witold Waszczykowski tanácsadója és a PiS ideológusa szinte egyértelműen
a keleti lengyelek védelmének feladását
szorgalmazza, nyíltan támadva mindazokat, akik akár csak kritizálni merik a lengyel hatóságok együttműködését a Stepan Bandera (soviniszta ukrán politikus, aki a II. világháború alatt a németek és a szovjetek elleni is harcolt, emberei több tízezer lengyelt gyilkoltak meg – a szerk.) elveire hivatkozó ukrán közösségekkel. 2005-től 2010-ig tartó hivatali ideje alatt a néhai elnök Lech Kaczynski a szomszédos országokba tett látogatásai során
feltűnően figyelmen kívül hagyta az ottani lengyel kisebbségeket.
Hivalkodó euroatlantizmus
A PiS politikájának állandó eleme a lehető legszorosabb együttműködés az Egyesült Államokkal, még akkor is, ha Amerika érdekei nem mindenben esnek egybe a közép-európai érdekekkel. Ez a hozzáállás Waszczykowski és Andrzej Duda elnök nyilatkozataiból látszik a legegyértelműbben, akik az amerikai katonai létesítmények lengyelországi felállítását illetve az egységek jelenlétét külpolitikai prioritásnak tekintik. A PiS még a Szydlo-kormány által bevezetett változtatásokra érkező negatív washingtoni reakciók után sem változtatott a hozzáállásán, ami ékes bizonyítéka a párt teljes elkötelezettségének az euroatlanti opció iránt.
Oroszellenességéből fakadóan a PiS még a közös európai haderő felállítását is hajlandó támogatni, noha Brüsszel januárban különleges eljárást indított Lengyelország ellen és Beata Szydlo-nak az Európai Parlament képviselői előtt kellett magyarázkodnia az általa bevezetett változtatások miatt. A miniszterelnök-helyettes és fejlesztési miniszter, Mateusz Morawiecki már kora márciusban
kifejezte támogatását az USA-EU szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) iránt,
pedig a megállapodás részletei még nem ismertek és a dokumentum komoly vitákat keltett Európa szerte. Ugyanakkor ezek a lépések aligha okozhatnak meglepetést, hiszen a lengyel kormány már abba is belement, hogy a lengyel bevándorlókat másodrangú állampolgárokként kezeljék az Egyesült Királyságban, csak azért, hogy szövetségese, David Cameron ki ne lépjen az EU-ból. Az ok természetesen a szokásos, és
egy „varázsszóval” össze is foglalható: Oroszország.
Mozgástér nélkül
Noha a PiS évekig kritizálta elődeit a német érdekek feltétel nélküli követése miatt, az új kormány ugyanezt teszi az USA és Nagy-Britannia érdekeivel kapcsolatban, pedig az utóbbi országok, amellett, hogy messze vannak, csupán eszköznek tekintik az országot, amint az már többször be is bizonyosodott. A Lengyelországot már régóta szinte saját gyarmataként kezelő Németországgal való konfrontáció elkerülhetetlen volt, ugyanakkor
az sem várható, hogy a PiS komoly párbeszédbe kezdjen Oroszországgal.
A PiS-Moszkva viszony a Visegrádi Csoport együttműködését is a migrációs válság kezelésére korlátozza, hiszen Lengyelország álláspontja eltér a többi V4 tagállamétól olyan kérdésekben, mint az amerikai csapatok jelenléte, illetve az Oroszország elleni szankciók. Duda elnök kínai látogatása kapcsán számos ígéret hangzott el Lengyelországban, ugyanakkor a legfrissebb jelentések szerint az ukrán „szövetségesek” egy lengyel részvétel nélküli Új Selyemút kiépítésére tettek javaslatot. A kormány februárban egy gazdaságfejlesztési tervet terjesztett elő, amelynek középpontjában az innováció, valamint az olcsó munkaerőre épülő átlagnövekedés csapdáinak kikerülése áll. A fejlesztési beruházások végrehajtásához azonban pénzügyi források kellenek, viszont a Lengyelország és a nagy országok közötti jelenlegi viszony alapján nehéz lesz a szükséges kölcsönöket megkapni. A PiS a választások előtt a „jó változás” szlogenjével kampányolt. Úgy tűnik, ez csak akkor valósulhat meg, ha az állami cégekben leváltják az embereket…
Maurycy Mietelski
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
