2006-ban építettem Gwandában, Zimbabwe egy településén egy vályogkunyhót. Amikor építettem, sokan segítettek, verték a vályogot, tetőt fedtek. Etettem, itattam őket, egyebet nem kértek.
2009-ben ettől hatezer kilométerre Mamaribougouban, Mali egyik kis falvában építettem egy másikat. Használtam a falu kútját, szedtem a szavanna száraz fáit tüzelőnek és senki meg nem kérdezte honnan a fa, vagy a víz. Elteltek az évek és mindkét helyről azt hallom, hogy a kunyhóim állnak, visszavárnak, bármikor megyek.
Építettem valamit, ami az enyém és az is maradt. Érezhetem, hogy van valamim, amit nem vesz el senki.
Magyarországon is építkeztem valaha és lakásom is volt. A közművek rácsatlakoztak és akár akarom, akár nem, akár fogyasztok, akár nem, számlákat küldözgetnek. Az egész rendszer úgy van kialakítva, hogy sosem áll le akkor, amikor lenullázódik, hiába önhibámon kívül fogyasztok, hiszen nem tudok leválni a rendszer egészéről. Rám erőltetnek egy rendszert, ami akkor is fogyaszt, ha nem akarom és adósságba taszít. Jönnek a felszólítások, végrehajtások, és amit építettem, megszereztem, elveszik tőlem. Itt nem fordulhat el hosszú évek távlatából, hogy valami visszavár. A rendszer egésze a kisajátításra, a polgár kizsigerelésére épül fel. Ezzel szemben mi az a juttatás, amit kapok? Oktatás? Egészségügy? Siralmas, hiszen ott is fizetőssé válik minden. A pénz elértéktelenedik, akitől lehet, elveszik nyugdíját és emberi mivoltában megalázzák.
Nem kell alkoholistának, drogosnak, vagy bármilyen szenvedélybetegnek lenni ahhoz, hogy mindent elveszítsen valaki. Elég, ha betartja a törvényt. Mert a törvényt úgy alakították ki, hogy egy átgürcölt tisztességes élet után sem marad semmid. Ergo csak annak marad, aki nem tartja be a törvényt.
Amikor Afrikában ezt a rendszert elmagyaráztam, senki sem értette. Nem fogják fel azt, hogy miként vehető el a vályogkunyhó, hiszen az a két kéz munkája! Ezek után bele sem kezdtem annak elmagyarázásába, hogy Európában a halottaknak minden huszonöt évben ki kell jönniük a sírjukból, hogy egy újabb huszonötöt befizessenek. Meg kell váltaniuk a sírhelyüket. A kőkorszak Afrikájában mindez biztos kiverte volna a biztosítékot és el sem hitték volna nekem…
Nem állítom, hogy Afrikában vannak az embereknek jogaik, de nem is beszélnek róla. Viszont hol vannak a híres emberi jogok ott, ahol a csapból is ez folyik? Miféle törvények azok, amelyek a kisemmizésre épülnek fel? Ebben az értelmezésben az-e a törvénytisztelő polgár, aki a saját kizsigerelésére aláveti magát? Hol vannak az egyházak, akik egy teljesen más törvényt kell, hogy képviseljenek? Ja, ők is ezt a vonalat támogatják?
Csak az erősnek vannak jogai, a törvény az erő mellett áll. A gyenge elveszti házát, családját, de még országát is. Ez a mi híres civilizációnk, melyet exportálunk, miközben magunkon sem áll jól.
Idegenül bolyongok a pesti utcán. Depressziós emberek, rohanás, idegesség, veszekedések, dominanciaharcok… Ki, ha én nem? Tudja, ki vagyok én? Ezen a szinten erre telik az erőből.
Hiányzik a mosoly, a nyugalom, a belső béke. Ahhoz több erő kell. Igaz, arra nem hoztak törvényt!
Orientalista.hu – Mihállfy Balázs
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
