A vallásszabadság törvényére emlékeztek az erdélyi Tordán

Változó világunk sajátosságává vált a bizonytalanság, szemünk láttára omlik össze egy világrend és ilyen korban az egyedüli mentsvárak az alapvető igazságok, „melyek felöltöztetik fázó szellemtestünket” – hangoztatta Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke kedden az erdélyi Tordán a vallásszabadság napja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten.

A közép-erdélyi város unitárius templomában tartott ünnepi alkalmon az erdélyi országgyűlés 1568. január 13-án Tordán hozott határozatára emlékeztek, amely Európában elsőként rögzítette törvényben a lelkiismereti és a vallásszabadsághoz való jogot.

A történelmi jelentőségű döntés emlékére az Országgyűlés január 13-át 2018-ban a vallásszabadság napjává nyilvánította.

Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke ünnepi beszédében az Erdélyi Országgyűlés 1568. január 6-13. között hozott törvényeinek sokszínűségét vázolta.

Rámutatott: ezek közül mára csupán a vallásszabadság határozatának szövege és eszméje maradt meg.

„Az egyedüli elv, ami felöltöztethet, az az igazság, ami – Pál apostollal vallom – szabaddá tesz”

– fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy az unitárius egyház is erre épült, és ma sem spórolhatja meg ennek „a küldetésízű igazságnak az újrafogalmazását”. Alapvető küldetése a következő lehet: „a hiteles, őszinte, sallang- és salakmentes igazságkeresés, emberszolgálat, egyensúlyra való törekvés, közösségünk és az elmagányosodott hívek számára talpalatnyi szilárd eszmei alap biztosítása egy folyékonnyá vált civilizációban” – mondta a püspök.

Az ünnepi istentiszteleten az unitárius egyház elöljárói – püspöki helynökök és esperesek – foglalták össze az egyház egy-egy alapigazságát a híveknek.

Hírdetés

A zsúfolásig megtelt templomban Lőrinczi Levente kissolymosi unitárius lelkész is aláhúzta: az elődök olyan törvényt hoztak, mely kiállta az idő próbáját. Azért fohászkodott, hogy az egyház napjainkban is méltó legyen ennek szellemiségéhez.

A vallásszabadság törvényére emlékeztek az erdélyi Tordán
Torda, 2026. január 13. Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi unitárius lelkipásztor áldást mond a vallásszabadság napja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten a tordai unitárius templomban 2026. január 13-án. MTI/Kiss Gábor

Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész igehirdetésében Dávid Ferenc unitárius püspök alakját idézte meg, aki új utat választott, melyhez Erdély egy része is csatlakozott. „Célja a tiszta jézusi kereszténység visszaállítása volt” – emlékeztetett.

„Az építkezést” a fejedelem és az erdélyi országgyűlés hagyta jóvá, és az évszázadok során felépült „az épület”, az egyház – mondta.

Hangsúlyozta: az építkezést ebben a században is folytatni kell, mégpedig oly módon, hogy a hívek életüket áldásként éljék meg, közösségben teljesítsék ki.

„Ha az alap változatlan, akkor hűek vagyunk Dávid Ferenchez és a vallásszabadság eszméjéhez, és a ránk bízott építő munkához is”

– összegezte.

A tordai istentiszteletet a Keresztúri Népzenetanoda és a Berde Mózes Unitárius Gimnázium diákjainak műsora tette ünnepélyessé.

A megemlékezést koszorúzás követte a vallásszabadság emlékművénél. Ezt megelőzően Andrási Benedek főjegyző mondott beszédet, melyben az erdélyi hitviták korát idézte fel. Hangsúlyozta: „ezen vitákból nem pusztulás, hanem törvény született”.

A vallásszabadság törvényéről délután Kolozsváron is megemlékeznek.

MTI

Borítókép: Torda, 2026. január 13. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke beszédet mond a vallásszabadság napja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten a tordai unitárius templomban 2026. január 13-án. MTI/Kiss Gábor

The post A vallásszabadság törvényére emlékeztek az erdélyi Tordán appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »