A válás ellenére Hosszú Katinka továbbra is Tusupot nevezi edzőjének

A válás ellenére Hosszú Katinka továbbra is Tusupot nevezi edzőjének

Már napokkal ezelőtt megjelent a hír, hogy Hosszú Katinka beadta a válókeresetet: a háromszoros olimpiai bajnok úszónő a szakítását férjével és edzőjével, Shane Tusuppal hivatalosan is szentesíteni kívánja.

Ezzel párhuzamosan – vagy inkább ettől függetlenül – azonban kettejük házasságának decemberi zátonyra futása óta felettébb izgatja a szakmát – de a közvéleményt is –, hogy ki lesz a háromszoros olimpiai bajnok kiválóság trénere, hiszen sokáig nem is edzett, s úgy hírlik, miután elkezdte a gyakorlásokat, akkor sem Tusup irányításával tette ezt. Mindez már csak azért is izgalmas kérdés, mert az amerikai szakember a maximális, havi nettó egymillió forintos járandóságot veszi fel – most még – felesége után, írja a Magyar Idők.

Tudni kell, hogy a KEP (Kiemelt edzői program) kedvezményezettjeit az adott sportági szakszövetség – jelen esetben a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) – javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Edzők Társasága jelöli ki.

Hírdetés

A MÚSZ-tól nyert információk értelmében néhány napja a két utóbbi testület érdeklődött a szövetségnél, vajon ki irányítja mostanság Hosszú Katinka szakmai munkáját, s a kérdést a sportági testület e-mailben továbbította az úszónőnek azzal, hogy február 27-én 16:00 óráig választ vár rá.

Nos, a határidő lejárta előtt másfél órával megjött az elektronikus levél Katinkától, amelyben közölte a meglepő tényt: edzéseit időszakosan Shane Tusup irányításával végzi. Mindezt alátámasztja, hogy az amerikai tréner minden hónap végén – annak rendje s módja szerint – be is küldi a szövetségbe a teljesítésigazolást.

Ezek után a MÚSZ-nak se joga, se oka nem volt arra, hogy kétségbe vonja a legeredményesebb magyar sportoló állítását, s javasolta a minisztériumnak Tusup havi egymilliós apanázsának folyósítását.

S hogy mindez meddig érvényes?

Visszavonásig…


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »