"A vakcinaútlevél az új turizmus világába repít" – örvendezik a Fidesz lapja

"A vakcinaútlevél az új turizmus világába repít" – örvendezik a Fidesz lapja

Megosztja az embereket a nemzetközi kezdeményezésre több országban már készülő vakcinaútlevél rendszere. Holott a globális immunitás kialakulásáig eredetileg átmeneti megoldásként felmerült ellenőrzési rendszer a turizmusban hosszú távon alapot adhat a versenyelőnyt hozó digitális újjászületéshez – áradozik a Magyar Nemzet.

– Nagy a valószínűsége, hogy még hosszú ideig nem utazhatunk úgy, mint a pandémia kialakulása előtt. Ennek mostanra más a kicsengése, mint az első hullám érkeztekor, amikor sokkszerűen érte az utazókat a határok lezárása. Mindenképpen nyitottnak kell lennünk és tájékozódni kell, megérteni, elfogadni, mi miért történik. A nemzetközi utasáramlás megfelelő szabályozási és monitorozási rendszer nélkül újra egy globális egészségügyi katasztrófához vezethet, amely sok országban a nemzetgazdasági termelés jelentős részét adó turizmus beszakadását idézné elő – mondta a lapnak a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

Rasztovits Dávid a közvéleményt megosztó vakcinaútlevek kapcsán mutatott rá az elképzelés gazdasági vetületére. Kiemelte: a magyar turizmus az idén tervezi a teljes újraindulást, ezután gyors növekedéssel számol, vagyis a nemzetközi utazások felpörgésével fenntartható növekedési pályára kell állítani egyrészt a belföldi piacokat, emellett újra meg kell töltenünk az országot beutazó külföldiekkel is. Ehhez nagyon sok, nemzetközi szinten meghatározott sztenderdnek kell megfelelnünk, amelyek egyike a vakcinaútlevéllel kapcsolatos intézkedések mikéntje.

– Mivel nincs még olyan koncepció, amely megfelelő hosszú távú megoldást nyújthatna, egyelőre az útkeresési fázisában van a szektor és például az elképzelést felvető nemzetközi szakmai szervezetek. Több jónak tűnő, a nyájimmunitás kialakulásáig biztonságos szisztéma kidolgozása zajlik, ám a határokon átívelő, hosszú távú megoldás még várat magára – jegyezte meg a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a vakcinaútlevélnek nemcsak egészségbiztonsági vagy diplomáciai akadályai vannak az egyes országokban, hanem sok szempontból a megfelelő technológiai háttér is fejlesztésre szorul.

Hírdetés

A külföldi utazások biztonságának érdekében a vakcina beadatásának igazolásához digitális egészségügyi útlevélre – egyfajta nemzetközi oltási könyvre – lehet majd szükség az országok kapujában, amit légitársaságok és nemzetközi iparági szervezetek kezdeményeztek, illetve támogatnak, és már itthon is több mobiltelefonos alkalmazás készült az oltakozás igazolására.

– Mint több iparágban, a magyar turizmusban is rendelkezünk olyan egyedi, nemzetközi szinten is helytálló keretrendszerrel, és megfelelő szakértői felkészültséggel, ami alapot ad a piaci szereplők rehabilitációjának felgyorsításához. Az ENSZ nemzetközi turisztikai világszervezete, az UNWTO, a WHO, valamint a turizmusért felelős állami szervek megfelelő válaszokat és megoldásokat tudnak találni a biztonságos, mérhető és tervezhető idegenforgalmi újraindulásra – hívta fel a figyelmet a Digitális Turizmus Zrt. vezetője.

A szakember szerint a digitális útlevél bevezetése akár alapjául szolgálhat egy, a személyi okmányokhoz társított digitális egészségügyi útlevél megalkotásához, amely nemcsak a Covid–19 elleni oltásokat vagy az immunitást tudná egyszerű módon és automatizálva igazolni még a célországba történő elindulás előtt, hanem tárolhatná az alapvető egészségügyi adatokat, intoleranciákat vagy az allergiás és egyéb panaszokat igazoló hivatalos dokumentumokat, adatokat is, kiváltva több plasztikkártyát.

– Ha nagyon előre akarunk szaladni, biztosak lehetünk benne, hogy a 2030-as években a digitális DNS fogalma és a digitális személyi adatok a világ minden részén alapvető követelménynek számítanak majd a beutazáshoz, sőt, a helyi szolgáltatások igénybevételéhez is.

Kérdés, hogy kinek mikor van bátorsága időben lépni, vagyis vállalni már most a gazdaságilag jövőbe mutató, de teljes, ezért a gyakorlatban részint még ismeretlen paradigmaváltást e tekintetben – vetette fel Rasztovits Dávid.

Mint mondta, a versenyelőnnyel járó teljes ágazati digitalizálás azt jelentené, hogy új, adatalapú működésre helyezkedne át az utazási terület. Ehhez a szakértő szerint Magyarországnak megvan minden eszköze a technológiai és az infrastrukturális oldalon.

– Belátható időn belül egy olyan, úgynevezett turisztikai világszövet alakulhat ki a küldő és beutazókat fogadó célterületek országkapui között, ahol kényelmesen utazhatunk a személyes jogok védelmét alapvetésnek tekintő rendszerekben – fogalmazott a vezérigazgató.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »