A „vahabita tavasz”, amit Szaúd-Arábia szeretne

A „vahabita tavasz”, amit Szaúd-Arábia szeretne

Az iráni Al-Alam arab hírcsatorna közzétette azt az egy évvel ezelőtt elterjedt videofelvételt, amelyen az azóta nyugalmazott Anwar Ashqi (a Közel-Keleti Stratégiai és Politikai Tanulmányok Központjának elnöke Jedda városában) komoly szaúd-arábiai terveket és stratégiákat jelent be. Úgy tűnik, napjainkban ezeket a terveket próbálja a Királyság érvényesíteni, együttműködve Izraellel.

Anwar Ashqi elmondta, mely stratégiákat kell követni. Ezeket az alábbi pontokban fogalmazta meg.

Először is: A béke megvalósítása az arabok és Izrael között.

Másodszor: Politikai rendszerváltás Iránban.

Harmadszor: Az Öböl-menti Együttműködési Tanács egységesítése.

Hírdetés

Negyedszer: A béke megvalósítása Jemenben, az Aden városi kikötő szabadságának biztosításával, mert a foglalkoztatás terén ez fogja megteremteni a demográfiai egyensúlyt a Perzsa-öbölben.

Ötödik: Egységes arab hadsereg létrehozása amerikai és európai jóváhagyással, hogy megvédje az Arab-öböl országait és fenntartsa a stabilitást.

Hatodik: A demokrácia szabályainak gyors lefektetése az iszlám jellemzőinek állandóságával az arab világban.

Hetedik: A „Nagy Kurdisztán” békés eszközökkel történő megteremtése, mert ez gyengítené az iráni, a török, és az iraki ambíciókat, ugyanis mindhárom ország területének az egyharmadát elvenné Kurdisztán javára.

Megfigyelők úgy vélik, a tervek, amelyeket Anwar Ashqi korábban említett és amelyeket Szaúd-Arábia ma megvalósítani igyekszik, teljes összhangban vannak az izraeli érdekekkel. Ami napjainkban történik, az nem más, mint hogy a szaúdi-izraeli szövetség érdekében a szaúdi rezsim kihasználja az állítólagos „iráni fenyegetést”.

Orientalista.hu – Syriana


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »