A vágyott Románia

A vágyott Románia

Létre is hozott egy honlapot, amelyen az emberek elmondatják, milyen országot szeretnének. Egyelőre négy terület van – az egészségügy, az oktatás, a gazdaság és külön a vásárlóerő, mintha azt nem a gazdaság állapota határozná meg –, amelyről ki lehet tölteni egy kérdőívet, és a végén saját elvárást, véleményt, javaslatot is meg lehet fogalmazni, így pedig – Ciolacu szerint – a lakosság is hozzájárulhat az ország fejlődési programjának kidolgozásához. Ez nagyon jól hangzik, a szép jövő, a nagy tervek és a gondoskodó állam felfestése mindig is erőssége volt a szociáldemokrata pártnak – egyik korábbi elnöke, Liviu Dragnea többek között a nyugdíjak megduplázását, nyolc regionális kórházat és a svájciaknál gazdagabb falvakat ígért –, a nagy gond a megvalósításokkal van.

A nyugdíjemelés ugyan most végre megtörténik – véletlen lenne, hogy épp az államfőváltás előttre időzítették? –, de még nem tudni, hogy valóban méltányosabb és igazságosabb rendszert sikerült-e létrehozni, mert máris elég sokan elégedetlenek az újraszámolással. Meglepő is lenne, ha valamit átgondoltan és jól vinne véghez ez a kormány, amely eddig minden intézkedését elkapkodta.

Ami a regionális kórházakat illeti, számuk az elmúlt években háromra olvadt: a kolozsvári, a jászvásári és a krajovai megépítésére van remény. Tavaly még mindegyik más-más előkészítési szakaszban volt, aztán szinte egyszerre kezdték meg a tereprendezést mindhárom helyszínen – érdekes módon épp a választási szuperév első nagy megmérettetése előtti hetekben. Közben azonban a meglévő kórházak fenntartására sincs pénz, az orvosok és más szakemberek hiánya egyre súlyosabb, és most itt a Pantelimon-botrány is, ami mind azt mutatja, hogy a betegellátás javítása a valóságban nemigen foglalkoztatja a döntéshozókat, bármit is mondjanak a kampányban vagy azon kívül.

Hírdetés

A gazdaságról lassan már csak gyászbeszédet lehet tartani: a növekedés mélyen alatta marad a tervezett 3,4 százaléknak (a második negyedévben csak 0,1 százalék volt), így az államháztartási hiány sem 5, hanem inkább 8 százalékos lesz az év végén, az ország adósságai és ezek kamatai még jobban megugranak, és ami a legfontosabb: egyre többen érzik azt, hogy kevesebbet ér a pénzük, rosszabbul élnek, mint tavaly.

A hatalmon levőket és klientúrájukat kivéve. Ők minden hullámvölgyből vígan és megerősödve bukkannak fel, a reformok és megszorítások is mindig elkerülik őket. Számukra ez lehet a vágyott Románia, ami érthető. Csak nem olyan biztató országprojekt, amilyenre tényleg nagy szükség van.

 

Marcel Ciolacu államelnökségre vágyik. Fotó: Facebook / Marcel Ciolacu


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »