Azt mondani manapság, hogy „nemzetközi zsidóság”, gyakran rendelkezik egy hozzárendelő tulajdonsággal, mely az ember fejében azt visszhangoztatja, hogy „összeesküvés-elmélet” (és ezt pont egy ahhoz hasonló stratégia érte el, amiről alább is olvashatunk). Pedig a zsidóság nemzetközileg aktív és sokszor összebeszél, együttműködik bizonyos közösnek vélt célok eléréséért, a megfogalmazás tehát helytálló. Ebben az együttműködésben még nem lenne semmi ördögtől való, de módszertanuknak és céljaiknak köszönhetően mindez sokszor a befogadó nemzetek súlyos kárára válik. Az alábbiakban ezt szeretném bemutatni magyar vonatkozású és nemzetközi példákkal, csak az elmúlt hónapok időszakára szorítkozva, majd reményeim szerint soraim végére érve kirajzolódik az is, hogy bizonyos gyakran használt módszerek milyen hatást hivatottak elérni.
Az elmúlt napok egyik számunkra jelentős eseménye volt a magyarellenes Sargentini-jelentés EU-s elfogadása, melynek érdekében egy rakás Soros-féle zsidó pénzen hizlalt „civil szervezet” és liberális/zsidó médium helyezett nyomást az érintettekre. Ezek között volt Fischer Ádám karmester is (a másik magyarellenes, az Iván nevű Fischer bátyja). Ezen kozmopolita zsidókról szinte csak akkor hallunk, amikor Magyarországot bírálják, vagy annak kárára kísérelnek meg lobbizni, mint ahogy tette azt az idősebbik a jelentésről való szavazás előtti napokra időzítve egy írás formájában, amit a tekintélyes The Guardian közölt le Országomat megmérgezi a populizmus. AZ EU-nak Magyarország mellett kell állnia címmel. Mint kiderül, Fischer megfogalmazása arra utal, hogy ő tulajdonképpen Magyarországot szeretné megmenteni az orbáni elszigetelődés és diktatúra ellenében – így lesz a zsidó agygimnasztika révén egy magyarellenes jelentés valójában magyarbarát. Ahogy a magyarok nyakára szánt temérdek erőszakban, bűnözésben és élősködésben felülreprezentált afrikai és arab is jó lenne a magyarságnak egy hasonlón bizarr logika mentén. Fischer így ír:
Mert a ma és a holnap legnagyobb kihívásai, a klímaváltozástól a migrációig, nemzetközi dolgok, összefüggenek egymással. Egyedülálló kormányok nem kezelhetik mindezt egyoldalúan. Ezt úgy mondom mint karmester, aki szakmai életét zenekarok vezénylésével töltötte – a világnak szüksége van karmesterekre. A karmester biztosítja, hogy a zenekar minden része összhangban van. A populista hit, mint amilyen az »Amerika mindenek előtt« olyan, mintha az első hegedűk a saját tempójukban játszanának a többi résztől függetlenül. Magyarország esetében az Európai Parlament kell vezessen és koordináljon.
Nem, Fischer. Magyarország esetében a magyarság kell hogy vezesse saját sorsát, rendezze saját népességét (mert természetesen az elfogadott jelentés gyökere alapvetően a fajkeverést okozó tömeges idegen beáramlásnak való ellenállás, tehát a saját népességi és nemzeti-kulturális sorsunk magunk általi megszabása). Fischernek valószínűleg nem tűnik fel, hogy zsidóként a világot, önálló országok sorsát igazgató globális „karmestereket” szeretne, ami meglehetősen karikatúrába illő képet fest. A hasonlata is sántít: egy „populista” ország, amely saját érdekeit helyezi előtérbe inkább olyan, mint egy zenekar, amelynek minden része (társadalmi rétege) harmóniában van és játssza a sajátos nemzeti zenéjét, hogy a zenénél maradjunk. Nem éppen úgy van sokszínűség a világon, hogy minden nemzet a saját zenéjét játssza, holmi globális internacionálé helyett? Mi nem kérünk idegen „karmesterekből”, akik a „mi zenénket” (sorsunkat) vezényelnék, azokból történelmünk során volt már elég – köztük vörös zsidók is a múlt században. Persze Fischer, nem lévén magyar, és nem rendelkezvén szellemi kapcsolattal ezen nemzet iránt, ezt nem értheti. Fischer aztán azzal érvel gyermeteg módon, hogy mivel olyan fehér európai zeneszerzők, mint Händel és Salieri Európa-szerte vitték a zenéjüket, így az is azt mutatja, hogy az internacionalizmus jó dolog. Majd így folytatja:
Idén nyáron taxiztam Budapesten és a sofőr azt mondta nekem, hogy minden migráns terrorista, és hogy a legrosszabb dolog, amit egy kormány tehet, az a beengedésük az országba. Ilyen megnyilvánulások, és az a vélekedés, hogy a migráció egy nemzetközi összeesküvés eredménye, megmérgeznek egy országot. Üdvözölnék egy vitát a populizmus valódi veszélyéről, annak a gondolkodásnak a veszélyéről, amely lehetővé teszi migránsok halálát a tengerben, a megmentésük helyett.
Nyilván nem minden migráns terrorista, józan ember ilyet nem is mond (gyanítom, hogy Fischer túloz az említett példában), de a migránsok sokszorosan felülreprezentáltak a terrorizmusban, így tartani attól, hogy ilyesmit követnek el, jogos, főleg hogy a nem terrorista muszlimok súlyos része is támogatja, helyesli a vallásilag motivált erőszakot, például a britanniai muszlimok 20 százaléka szimpatizált a 2005. július 7-i londoni robbantás elkövetőivel, 40 százalékuk pedig saría törvényeket akarna az országban (ICM közvélemény-kutatás, 2006).
Mivel ezt az írásomat nem akarom ennek szentelni, így most inkább csak pár korábbira hivatkozom vissza, melyek tartalmaznak számos lesújtó hivatalos statisztikát a közel-keleti és észak-afrikai betolakodókkal kapcsolatos mindenféle nyűgről: itt, itt, itt, itt és itt. Pedig lenne frissebb is, például a The Guardian által a napokban közreadott adat. A cikkük címe szándékosan hazug és manipulatív: A fehér emberek teszik ki a terror-letartóztatások legnagyobb részét, ugyanis a saját maguk által bemutatott adatok is azt mutatják, hogy a fehérként azonosított letartóztatottak 38 százalékot tettek ki ez év első felében, míg az „ázsiaiak” (közel-keletiek) 37 százalékot. Tehát a letartóztatások 62 százaléka még mindig nem fehéreket tömörít (a társadalomban betöltött 2011-es adatok szerinti kb. 87 százalékhoz képest a 38 jelentős alulreprezentáltság), ráadásul a közel-keletiek a maguk 37 százalékával a társadalomban való kb. 7 százalékukhoz képest súlyosan felülreprezentáltak. Továbbá: azt is megtudjuk, hogy a letartóztatásokat követően az őrizetbe vettek 82 százaléka volt iszlamista, tehát a fehéreket megint csak súlyosan felülreprezentálva tartóztatják le terrorgyanúval, aztán mehetnek is. A cikk beismeri: „az iszlamista terrorizmus maradt a nemzetbiztonságra leselkedő legnagyobb veszély”. (És persze a fenti adatok alapján nem csak a muszlimok, de a nem fehérek eleve felülreprezentáltak oly sok minden mellett a terrorgyanú miatti letartóztatások között is.)
Még annyi ezzel kapcsolatban megemlítendő, hogy a fehérek terrorváddal való letartóztatásának száma azért nőtt az elmúlt években, mert mára már fajvédő, nemzeti radikális szórólapok terjesztése is terrornak, vagy terrorgyanúsnak minősül, ahogy a National Action nevű (a magyar HVIM-hez hasonlítható) mozgalom is egy utcai szórólapozó, plakátozó mozgalom volt, akik persze semmilyen vérengzést nem követtek el, csak nemzetiszocialista és „idegenellenes” nézeteik miatt lettek betiltva, méghozzá „terrorista szervezet”-ként. Ez a cikk is arról számol be, hogy valakit az akkor sokaknak elküldött, és ma már szinte történelmi dokumentumnak számító Breivik-írás birtoklása és két világhálós megjegyzés miatt tartóztattak le, mert azok „faji gyűlöletet szítanak”, illetve két „rasszista” szórólapot is adott valakinek. Mindez bizonyára azért is történt, hogy pont az ilyen manipulatív adatokkal örömködhessenek a letartóztatások számának növekedése miatt, és mihelyst egy százalékkal megelőzi azok száma a szeretett muszlimokét, máris világgá kürtölik azt, pedig a népességbeli arányokat figyelve (ami minden statisztikának talán legfontosabb eleme), pont a saját sugallatukat hazudtolják meg. Az ilyen manipuláció bevett szokás idegenmosdató körökben.
Fischert valószínűleg nem érdekli, hogy fehéreket nemzetüket féltő szórólapokért tartóztatnak le terrorváddal a saját hazájukban, de, mint látható, még az elvileg muszlimmosdató adatok is valójában az ők kártékonyságát mutatja be, statisztikák tömege létezik erről tehát. A heterogén fehér nemzetek migránsokkal való összekeverése pedig nem feltétlenül „nemzetközi összeesküvés” (már megint ez a megfogalmazás), bár kétségtelenül nemzetközi lobbizás, politikai nyomásgyakorlás és együttműködés eredménye, de annyira nem titkos vagy homályos, mint aminek Fischer szeretné beállítani, elég csak meglátogatni az ENSZ honlapját, ahol azt látjuk, hogy maguk is „lecserélés-migráció”-nak, avagy „pótlás-migráció”-nak („replacement migration”) nevezik az idegen bevándorlást, ezzel akarván – legalábbis indokolásuk szerint – „pótolni” az öregedő társadalmak népességét. Ez a fajta nyílt demográfiai sakkjáték a nemzetek jövőjével nem igazán délibábos dolog, aminek felismerése csak rögeszmések fejében fordulhat meg.
Egyes migránsok pedig azért fulladnak a tengerbe, mert felelőtlenül akarnak arcátlan módon Európába jönni, civilizált és legális módok helyett (nem mintha abból jobban kérnénk). Tulajdonképpen pont az őket biztatók, a nekik itt megágyazók tehetnek róla, hogy ezek a migránsok meghalnak: ha világos lenne, hogy esélytelen a dolog, nem indulnának útnak. Akárhogy is legyen, engem inkább az ártatlan európaiak sorsa és élete aggaszt jobban, a rotherhami ezrektől az Európa-szerte legyilkoltakig, akik nem vágtak neki semmilyen kockázatos útnak, csak élni akartak, de sokuk még meg se tapasztalhatta, hogy milyen is az élet, mert a Fischer-félék a nyakukba segítettek egy rakás erőszakosabb, perverzebb, bűnözésre hajlamosabb idegent, akik azt a reményteli életet már gyerekkorukban elvették tőlük.
Visszatérve Fischer írásához: ha komolyan gondolja a vita fontosságát, én állok rendelkezésére ebben.
A zsidó végül ezt a következtetést vonja a magyar migránsellenes hozzáállás kapcsán: „Ma ugyanazokkal az érvekkel szembesülünk az emberi jogokat támogató csoportok kapcsán, amelyeket ismerhetjük 40 évvel ezelőttről a kommunizmusból és 80 évvel ezelőttről a nácizmusból. Az autokrata hatalom technikái ugyanazok és Európa-szerte a szabadság van ismét veszélyben.” Az „emberi jogok” alatt az idegenek „jogát” érti, hogy kedvükre betörjenek és letelepedjenek olyan országokba, ahol a többség eleve nem látja őket szívesen. Én ismét inkább az európaiak jogai miatt aggódok, legyen szó szájzár-törvényről, vagy a létezés és önrendelkezés jogáról, mely nem egyeztethető össze a Fischer által áhított EU-s karmesterek által vezetett nemzeti sorssal. Ennek az önrendelkezésnek a szabadsága az, ami kockán van, és amit nyíltan meghág az EU vagy az adott jelentés. Hogy a magyar milyen népséggel akar vagy nem akar együtt élni és ezzel sorsát befolyásolni (mintha a kb. egymilliónyi cigány nem lenne több mint elég), az igazán fontos jog, nem a négerek és arabok kénye-kedve az európai terülj-terülj asztalkámra. A demokrácia féltőinek továbbá érdemes arra is emlékezniük, hogy a 2016-os népszavazáson a szavazók 98 százaléka tette világossá, hogy nem akar migránsokat.
Britannia esete
A zsidó nyomásgyakorlás remek példáját láthattuk az elmúlt hónapokban az Egyesült Királyságban, ahol éppen a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn a zsidó lobbizás által szigorított és (reményeik szerint globalizált) antiszemitizmus-meghatározást nem megfelelő szótlansággal fogadta el, ugyanis pár pontot túlzónak tartott, mint Izrael rasszistának nevezését, mely szerinte nem jelent zsidóellenességet. Más pontokkal nem volt annyi baja, pedig hajmeresztően diktatórikus szigorításról van szó, amelynek keretében már egyes zsidók az őket befogadó országhoz való hűségének megkérdőjelezése is antiszemitizmus lenne (a diktatúrázók ilyesmi miatt nem aggódnak a jogállam érdekében valamiért). Mindez azt jelenti, hogy az ilyen érvelések, megjegyzések, akár kérdések is adott esetben büntethetők lennének, hiszen „gyűlölet-bűncselekményről” van szó. Mert a gyűlölet érzését érezni is bűncselekmény egy olyan korban, amikor már csak egy kérdés feltevése is gyűlölet. Például az ún. holokauszt megkérdőjelezése is az új meghatározás szerint „gyűlölet-bűncselekmény”. Ezt az újabb meghatározást zsidók fogalmazták meg (a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség), és erőteljes zsidó lobbi juttatta aláírásra az íróasztalokra, majd Corbyn enyhe és teljesen jogos vonakodása is zsidó össztűz hatására lett letörve – az új meghatározást ugyanis elfogadtatták végül az eleinte kissé grimaszoló Corbynnal. A zsidó nyomásgyakorlás bicskanyitogató esetét láthattuk ezekben a hónapokban, a számtalan nemzetközi zsidó lap és médium által közölt cikk és Corbyn egyértelmű antiszemitaként befolyásos zsidó figurák általi kezelésében (amire tett még egy lapáttal, hogy a palesztinok mellett is kiállt már a múltban a pártvezér). Például a Zsidó Krónika felmérése szerint: „A brit zsidók több mint 85 százaléka szerint Jeremy Corbyn antiszemita”, szerintük a Munkáspártban „mindennapos a zsidógyűlölet”.
Szintén a Krónika egyik beszámolója szerint a zsidó Lord Sugar „arra ösztökélte az Egyesült Királyság kormányát, hogy »tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy Jeremy Corbyn ne lehessen az ország vezetője«, figyelmeztetve arra, hogy az lenne »a nap, amikor Britannia meghal«, ha a Munkáspárt vezetője hatalomra kerül”. Lord Mendelsohn szerint „én is úgy gondolom, hogy Jeremy Corbyn az antiszemitizmus elkövetője volt”, mintha valami bűncselekményt követett volna el a pártelnök. A szintén zsidó, szintén „lord” Lord Pannick szerint is „az egyik legfőbb politikai pártunk vezetője antiszemitizmust érlel”. Egy másik „lord”, az egykori főrabbi Lord Sacks (akinek egy korábbi beszédét tavaly már helyére tettem) a híres Enoch Powellhez hasonlította a marxista pártvezért, Powellnek is a híres-hírhedt „Vérfolyók” beszédéhez, mert egy régi felvételen Corbyn a cionistákat azzal vádolta, hogy azok „nem értik az iróniát”. Most Sacks így beszélt:
„Nem maradhat csendben” a jóságos Sacks, mintha nem élvezné az ajvékolást, és mintha egy betegesen szigorú zsidóvédő szájzár-törvény enyhe kritikája egy új holokauszt jele lenne… Jellemző a valóság ilyetén fejtetőre állítása… A zsidók (vagy csupán egy ország: Izrael) kritizálása tehát a „szabadságot fenyegető jelentős veszély”, de a cenzúra, büntetésekkel való fenyegetés, a merő kritika törvényi tiltása nem a szabadságot érintő veszély… Ismét a zsidóság önös érdeke a mérce: „mindenkit aggasszon” az, ha a zsidókat irritál némi kritika (és itt már tényleg nem bújhatnak az mögé, hogy az „antiszemitizmus” alatt konkrét cselekményeket, erőszakot értenek, hiszen ez az új „antiszemita” meghatározás már a kritikus hangot is annak bélyegzi), s így megint csak a gazdanép tagjai igazodjanak a zsidók igényeihez, úgy is, hogy saját magukat törvényekkel hallgattatják el – de mindez a szabadság védelme, mert a zsidó kényelem a „szabadság” és „igazság” mércéje, illetve már a törvények diktálója is.
A Zsidó Krónika nemrég mellesleg azzal „riogatott”, hogy Corbyn miatt az ország zsidóságának 40 százaléka hagyhatja el az országot. Ugyanitt Sacks megjegyzi, hogy „Végül is, mindenkit emlékeztetnünk kell, hogy az antiszemitizmus a világ legmegbízhatóbb első jele a szabadságra leselkedő jelentős veszélynek”. Van abban valami félelmetesen öntelt és beképzelt, hogy nem a gazdanépet egyre jobban elhallgattató meghatározások és törvénykezések jelentenek veszélyt a szabadságra, hanem az, hogy valaki megjegyzi: „ez így egy kicsit sok”… Ráadásul ahogy Fischer sem, úgy valószínűleg ők sem látják az iróniát abban, hogy egy szigorított zsidóvédő meghatározás egyes részének kritikája, nevesen hogy Izraelt mégiscsak lehessen rasszistának nevezni, a britanniai zsidók majdnem felének azt jelenti, hogy talán ideje elköltözni – s mindeközben a zsidókat a befogadó országhoz való hűtlenséggel vádolni maga is „antiszemitizmus”. Vicces ez.
Minden bizonnyal Corbyn alapvetően rasszistának tartja Izraelt és a cionizmust, így a mostani behódolása biztosan nem „jobb belátásra térésének” következménye, hanem egyszerűen politikai stratégia lépése, melyet úgy érzett, meg kell lépjen, annyira sarokba szorították a zsidók, veszélyeztetve saját és pártja jövőjét. Erről szól a zsidó nyomás: nem meggyőzés, hanem kényszerítés, manipuláció, fenyegetés vagy zsarolás. Ezt láthatjuk máshol is.
Izland esete
Ez év februárjában beterjesztettek egy törvénytervezetet az izlandi parlamentben, mely betiltotta volna a 18 év alattiak körülmetélését. A tervezet beterjesztői négy pártból kerültek ki a parlament nyolc pártjából, tehát egy jelentős egyetértés volt látható. Ezt tovább növeli, hogy mindössze 48 óra alatt a kis ország 422 orvosa (kb. az összes orvos 25 százaléka) egyből támogatta a tervezetet. Az országban a körülmetélés nagyon ritka, csak a 250 fős zsidóság (akik közül kb. csak 35-40 a vallásos, akikre konkrétan vonatkozna mindez) és 1500 fős muszlim közösség körében történik. Itt jegyezendő meg, hogy a kb. 350 ezres népességgel rendelkező ország 93 százaléka izlandi, és majdnem teljes mértékben fehér. Egyben 2018-ban a világ legbiztonságosabb országa is egyben a Globális Békeindex szerint.
Akármennyire is állt a törvénytervezet mögött ilyen rövid idő alatt ekkora támogatás, a parlament igazságügyi bizottsága elgáncsolta azt, mielőtt még szavazni lehetett volna róla. A tervezet elgáncsolásának kivívóit a szokásos gyanúsítottak között kell keresni. A The Guardian cikkében megszólal az angliai körülmetélést propagáló zsidó érdekvédő csoport, a Milah UK:
Röviddel a törvénytervezet híre után, a szélsőséges, a nem zsidókat alsóbbrendűnek és őket szolgálni születettnek tartó zsidó szekta, a Chábád Lubavics egy New York-i rabbit, Avi Feldmant és családját küldte Izlandra, hogy ott „a brit milah [körülmetélés] fontosságára hívják fel a figyelmet”. Meg is mutatta zsidó mentalitását a tisztelettudó rabbi: a Zsidó Távirati Iroda arról számol be, hogy „amióta regisztrálták izlandi lakosként, a múlt héten került sor Feldman első olyan kísérletére, hogy elmagyarázzon egy helyinek egy potenciálisan kínos zsidó vallásos szokást: ebben az esetben a »tevilat kelim«-et, az egy nem zsidótól kapott evőeszközök leöblítését, hogy kóserré tegyük őket”. A cikkben arról is olvashatunk, hogy egy Mike Levin nevű odaköltözött amerikai zsidó, aki az izlandi zsidóság nem hivatalos vezetője, már az új (és első) rabbiban annak lehetőségét látja, hogy ezzel az államtól majd kapnak pénzt saját zsinagógára és óvodára – mert a nem zsidók adója jól jönne a zsinagógára, de amihez hozzáért az egyik helyi tisztátlan, azt ragályosként kell kezelni.
A nemzetközi zsidó csoportok is kongatták a vészharangot. A Times of Israel cikkéből: „Négy északi ország zsidó közösségének vezetői azt mondták, hogy a nem egészségügyi körülmetélés betiltására irányuló tervezet »garantálja«, hogy zsidó közösség nem alakulhat ki ott.” Továbbá: „Utalva a brit milah, a zsidó rituális körülmetélés náci tiltására, megjegyezték: »Nem ez lenne az első alkalom a zsidók hosszú tradíciójában. A történelmet átívelően, egynél több elnyomó rezsim próbálta visszaszorítani a népünket és kiirtani a judaizmust azáltal, hogy a vallásos szokásainkat betiltotta.«”
Az amerikai zsidó nyomásgyakorló szervezet, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) is bevetette magát. Figyeljük meg az egyértelmű és rendkívül aljas fenyegetést Jonathan Greenblatt levelében:
Az ADL tanulmányozta az antiszemita tartalom terjedését a közösségi médiumokban és tudjuk, hogy a szélsőségesek egy viszonylag kis száma is képes felnagyítani üzenetüket gyorsan és szétterjedten a közösségi médiumokban. Az ADL rendszeresen beszámol ilyesmiről, és beszámolunk majd Izland szélsőségesek általi dicséretéről is. Arra ösztönözzük önöket, hogy fontolják meg a média érdeklődésének jelentőségét az Egyesült Államokban és nemzetközileg, akik fizetnek az ADL-nek ilyen beszámolókért. Csupán az elmúlt hat hónapban felméréseink és szakértőink felbukkantak a CNN-en és más kábeltévé csatornákon, az NBC-n és más sugárzott TV-n, a 60 Minutes-ban, a legnézettebb amerikai hírműsorban, és vezető lapokban, beleértve a The New York Timest és a The Washington Postot.
Tekintve, hogy Izland turistáinak 28 százaléka Észak-Amerikából jött 2016-ban, Izland az USA-ban való megítélése jelentős szempont kell legyen egy gazdasági szemszögből. Biztosak vagyunk benne, hogy az amerikai turisták nagy része el fog kerülni egy olyan országot, melynek megítélése a nácikkal van összekötve, még akkor is, ha egy ilyen kapcsolat nem jogos.
Egyenként mindez elég kellene legyen, hogy meggyőzze önöket a körülmetélés tiltásának ellenzéséről. Együtt, arra kell hogy késztessék önöket, hogy a helyes lépést tegyék meg és ellenezzék a tiltást.
Világos. Ahelyett, hogy azt mondanák: „tudjuk, hogy nem antiszemiták, beszámolóinkban majd hangsúlyozzuk, hogy esetleges szélsőséges dicséretek ellenére ez továbbra is így van”, inkább a sokkal jellemzőbben zsidósabb aljasság és fenyegetés fegyverével élnek, meglebegtetve, hogy a fajtársi tekintélyes médiumokban fogják porig alázni és a lehető legvállalhatatlanabb figurákkal fogják összemosni az országot, mely egyben gazdasági károkat is okoz majd. Ha több zsidó karaktervonás között (mint az itt illusztrált aljasság) van egy, ami szintén folytonos visszatérő eleme a zsidó-nem zsidó együttélésnek, az az önkritika, és saját maguk kívülről látásának teljes hiánya. Ahogy Sacks is rezzenéstelen arccal tud „vírusról” és „legrégibb gyűlöletről” beszélni úgy, hogy meg se fordul a fejében annak a lehetősége, hogy nem a gyűlölet a legrégibb ebben a történetben, hanem az a zsidó viselkedés, ami miatt mindig, mindenhol ugyanolyan okok miatt utálták őket – talán ha a panaszok ugyanazok, de az őket megvető népek és korok változnak, a panaszoknak lehet némi alapja… Ugyanígy az ADL se veszi észre, hogy mindez nevetségesen karikatúrába illő zsidó viselkedés, pont az, amiért mindig is utálták őket. A „zsidó sztereotípiáknak” oly sokszor hadat üzenő szervezet igazán odafigyelhetne rá, hogy ne saját viselkedésével támassza alá azon sztereotípiáknak az igazságát.
Egy másik Times of Israel cikkben aztán arról olvashatunk, hogy miként helyezett nyomást az Egyesült Államok képviselőházának egyik zsidó tagja, Eliot Engel: egy filoszemita társával együtt azt követelték hivatalos levelükben, hogy az izlandiak „vessenek véget ennek az intoleráns törvénytervezetnek”. Az izraeli Arutz Shiva is arról ír, hogy a tervezetet „nemzetközi visszhang” miatt vetették el. Engel leveléből is idéznek: „Mialatt a zsidó és muszlim népesség Izlandon kicsi, országuk tilalmát kihasználhatják idegengyűlölők és antiszemiták sokszínűbb népességgel rendelkező országokban.” Már megint a vádaskodás és a legfőbb bűnnel való összemosás… Vajon amerikaiként nem az amerikai adófizetők érdekét kéne szolgálnia, ahelyett hogy belemagyaráz egy önálló ország belügyeibe zsidók védelmében a világ túloldaláról? Így gondolhatja Silja Dögg Gunnarsdóttir is, az egyik izlandi képviselő, aki benyújtotta a tervezetet, ő ugyanis így nyilatkozott: „Nem tudok olyan esetről, amikor más országok parlamenti tagjai formális levelet küldtek volna véleményükről az izlandi nagykövetségnek, egy az izlandi parlamentben megbeszélni való témában. Érdekes lenne tudni, hogy volt-e példa izlandi képviselők által más országok nagykövetségének küldött hasonló levélre, konkrét témáról. Úgy tűnik, hogy nagyon túlreagálták ezt.”
Az izraeli cikk megemlíti még, hogy „Európai zsidó vezetők, beleértve az Európai Zsidók Konferenciáját (CER) is lobbiztak a törvénytervezet ellen” (lásd magyarul itt is), majd idézi a CER elnökét, Pinchas Goldschmidt rabbit, aki holokausztot vizionál: „A nácik életbe léptettek ilyen törvényt már 1933-ban és tudjuk az hova vezetett”, majd hozzáteszi: „Úgy gondolom, hogy a nemzetközi nyomás futamította meg őket, de a milahért és shechitahért [kóservágásért] zajló harc folytatódik Európa-szerte.” Goldschmidt máshol is dicsekedett a „nemzetközi nyomással”: „Ha sikerült ezt megállítanunk egy olyan országban, ahol alig vannak zsidók, és nem rendelkeznek szervezett közösséggel, az egy üzenetet küld – ne próbálkozzatok ezzel máshol se!”
Egy amerikai eset
Az amerikai zsidó lobbizás és nyomásgyakorlás olyan kiterjedt, hogy arról itt egy egész könyvet lehetne írni (ezt egy évtizede meg is tették John J. Mearsheimer és Stephen M. Walt professzorok az alapos Az Izrael-lobbi és az amerikai külpolitika című könyvükkel), például pont a napokban ítéltek meg újabb 38 milliárd dollárt a zsidó államnak… Itt most csak egy esetet nézzük az elmúlt hetekből, vagy legalábbis az elmúlt hetekben elérhetővé tett iratokból.
Paul Manafort Donald Trump 2016-os kampányának volt egy korrupt fejese, elvileg nem zsidó, azonban a zsidó véráramlatba meglehetősen bele van kapcsolódva. Az elmúlt idők ellene irányuló nyomozásainak iratai kerültek ki a napokban, s ebben egy tanulságos részt találhatunk, mely kapcsolódik a fent írottakhoz.
Röviden tehát itt az történt, hogy egy izgága nem zsidó a zsidók kontinenseket átívelő nyomásgyakorló politikai hálózatához fordult annak érdekében, hogy egy konkrét politikai irányvonalat segítsen elő és támogasson egy távoli országban, s tette mindezt az antiszemitizmus vádjának lövedékével, a zsidóság közismerten agresszív és sokszor sikeres lobbizásának ágyúján keresztül. Mert az „Obama-zsidók” és eleve a politikai zsidóság hatalma és hálózata nyilvánvaló mindenki számára, aki nyitva tartja a szemét, s nyilvánvaló volt ez Manafortnak is, a színfalak mögött – de kimondani az ilyesmit már antiszemitizmus. Ahogy azt is, hogy Obama fenyegetése a zsidók magára haragításával, mely miatt így elveszítené a következő választást, a zsidók sorsdöntő befolyását igazolja.
Konferencia és „összeesküvés”
Végezetül még a már említett ADL magyarországi zsidókkal való együttműködését, és egy fontos konferencia bemutatását érdemes a fentiekhez csatolni. Ez év márciusában Izraelben gyülekezett az ottani kormány támogatásával (itt található a beharangozó az Izraeli Külügyminisztérium honlapján) a hatodik Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Globális Fóruma nevű konferencia kb. ezernyi tagja. A jelenlévők között a világ minden tájáról jöttek befolyásos zsidó csoportok, az ADL, annak franciaországi verziója, a CRIF, a már említett újabb antiszemitizmust meghatározó IHRA, a Simon Wiesenthal Központ, az American Jewish Committee, a a B’nai B’rith, a Zsidó Világkongresszus és számos más. Az egybegyűltekhez az egykori francia miniszterelnök, Manuel Valls is szólt. A kongresszus fő témája a „világhálós gyűlölet” volt, s hogy azt miként fékezzék meg. A fórumon megbeszéltek és lefektetettek lesznek aztán a világ országainak szánt „javaslatok” a jelenlévő szervezetek minden befolyása mentén. Itt érdemes visszatekinteni az ötödik konferenciájukra 2015-ből, amikor is lefektettek pár alapot, „akciótervet”, melyeknek megvalósulását azóta láthattuk is, például az IHRA által megszövegezett definíció is ilyen, az előző összejövetelük első két pontja például pont ez volt. Lássunk csak párat ezekből a konferencia hivatalos iratából:
• Elfogadni az antiszemitizmusnak egy formális meghatározását, mely törvénybe foglalható lesz szerte az Európai Unióban és tagállamaiban.
• Ezen formális meghatározásnak tartalmaznia kell félreérthetetlen utalásokat Izrael állam létjogosultságának támadásaira és a holokauszttagadásra mint antiszemitizmusra.
• EU-s törvények megvizsgálása és nemzeti törvénykezés kialakítása, amely megfelelő jogi keretet és bűnüldözési eszközöket biztosít az antiszemitizmus minden formája elleni harchoz.
• Oktatási minisztériumok irányítása a pedagógusképzés felé, és egy antiszemitizmust ellenző tanterv meghonosítása, a vallási tolerancia és a holokauszt emléke felé. Ezeknek nagy fontosságú célként való meghatározása az európai oktatásban mint az európai identitás alapvető elemei és a tagállamok nemzeti értékei.
• A tágabb társadalmat belevonni az antiszemitizmus elleni harcba egy koncentrált közügyi erőfeszítéssel. Ez a muszlim közösség vezetőivel való mély együttműködést és egy a radikalizációt ellenző működő irányelvet igényel.
• Szigorúbb törvényeket és büntetéseket beiktatni a világhálós tartalmak kapcsán, melyek a terrorizmus támogatását és tagtoborozást célozzák meg, illetve elfogadni a GFCA [a fórum] 2015-ös Nyilatkozat az Internetes Antiszemitizmus és Kibergyűlölet Elleni Küzdelemről javaslatait. (Forrás, 5.o.)
Ez utóbbi pont világossá teszi, miként növekedett az elmúlt években a fehér terrorváddal nevetséges dolgok miatt letartóztatottak száma Britanniában… De mindez nem paródia, a konferencia mindezt nyíltan eltervezte: globalizálni az „antiszemitizmus” egy rendkívül agresszív meghatározását, mely idővel mindenhol érvényes lesz (jelenleg kb. 31 ország fogadta el), EU-s és nemzeti törvények zsidó formálása, beleszólás az oktatásba, a muszlimokkal való összefogás a „régi Európa ellen” (ahogy azt Goldschmidt rabbi korábban megfogalmazta), a nemzetek tagjainak szigorúbb büntetése, annak a rendkívül aljas és manipulatív célnak az elérése, hogy az európai ember számára a „holokauszt emlékezete” és a „tolerancia” legyenek identitást képző alapok – ezért is halljuk folyton, hogy ami a zsidóknak rossz, az tulajdonképpen „mindenkinek rossz” és „mindannyiunkat sújt” és az egész világra, a szabadságra magára leselkedő veszély stb., tehát a zsidóság morális központtá tétele mint a fehér ember identitásának alapvető meghatározója. A konferencia fehérellenességét az is igazolja, hogy az egyik jelenlévő később arról panaszkodott, hogy: „A muszlim világban jelenlévő antiszemitizmus témája nagyon figyelmen kívül volt hagyva és le volt kicsinyítve, pedig az a legkárosabb formája az antiszemitizmusnak mai világunkban.” A zsidó konszenzus ezzel szemben az, hogy a fehér ellenállás veszélyesebb, ezért is fogadható el a zsidó elit számára sok antiszemitizmusra hajlamosabb arab beengedése Európába, ha ezzel a félt és gyűlölt fehér egység gyengülhet.
Nem „nemzetközi összeesküvés” az, ami itt történt? Tulajdonképpen az „összeesküvés” titkosságot feltételez, így a fentiekben inkább a sokkal határozottabb „együttműködés” állapítható meg, ami láthatóan nem csak „elmélet” vagy feltételezés, hiszen igazolható valóság, kinyilatkozott szándék sokszor.
Jellemzően zsidós csavar a történetben, hogy a „világhálós gyűlölködés” elleni konferenciának az egyik felszólalója pont az az izraeli igazságügy-miniszter, Ájelet Sákéd volt, aki a Facebookon 2014-ben a palesztinok tulajdonképpeni teljes „likvidálására” szólított fel, az akkor éppen esedékes gázai mészárlás kapcsán – és mellesleg ő az egyik felelőse a „gyűlölködő” nem zsidók globális közösségi portálokon való levadászásának is, például azzal, hogy ezen felületeket szigorúbb cenzúrázásra készteti törvények beterjesztésével. Szintén ő szeretné a Kuruc.infót is elhallgattatni, talán pont azért, mert a hozzá hasonló képmutató, hazug és elnyomó zsidókról az nyíltan írja meg a kínos igazat, lásd az alábbi Kuruc-cikket 2016-ból, amikor hazánkban járt:
Ami a közösségi oldalakat és Izraelt illeti, a Wikileaks egy videót tett közzé a napokban, amelyen egy izraeli politikust láthatunk, amint arról beszél, miként rendelkezik az izraeli kormány egy „parancsközponttal”, amelyen keresztül minden Facebook- vagy Twitter-bejegyzést figyelnek egy mesterséges intelligencia segítségével, „antiszemitizmus” után kutatva, majd panaszt tesznek „hírszerző és bűnüldözői” szerveknél Európában.
https://twitter.com/wikileaks/status/1040979717028016128
A fentebb bemutatottan aljas és szélsőségesen elfogult ADL tavaly vált technológiai óriások, mint a Google (és így a YouTube), Microsoft, Twitter, stb. társává az „antiszemitizmus” és „gyűlölet” elleni harchoz, amint arról dicsekednek oldalukon. Azóta pedig egy másik zsidó nyomásgyakorló szervezet, a Southern Poverty Law Center (SPLC) is társult velük, így újult erővel vadászhatnak a nem kóser véleményekre és emberekre.
Az ADL hazánk nyakán csüngő verziója a Tett és Védelem (TEV), mely szerint: „A véleményformálók és közszereplők elsődleges felelőssége, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus kérdését, mint a társadalom egészét fenyegető betegséget közelítsék meg”. Itt is a „zsidók baja az egész társadalom baja” öntelt elve mentén érvelnek, mintha az áskálódó aktivizmusuk kritizálása, netán utálása „betegség” lenne.
Az alapítványt az „antiszemitizmus elleni küzdelem” céljával hozták létre, az antiszemitizmus okának pedig az „ismerethiányt” nevezik meg, ennek ellenére jellemző, hogy nem az éppen aktuális „antiszemita” megnyilvánulások és vélemények, cikkek, írások, felszólalások tételes cáfolatával, ellencikkek írásával veszik fel a harcot ezen „ismerethiánnyal” szemben, hanem inkább nyomást gyakorolnak, feljelentenek, büntetnek, elhallgattatnak, cenzúráznak, bevetve kapcsolatrendszerüket, vagy a jelentősen zsidó lobbizás (Suchman Tamás, Bárándy Gergely, Arató Gergely, Domán István főrabbi stb.) hatására elért szájzár-törvényeket, mint amilyen a „holokauszttagadást” tiltó törvény.
Az ADL már a Kuruc.info ellen is bevetette magát pár éve, amikor a nemzetközi zsidó szervezetekkel való remek kapcsolatainak ápolásával büszkélkedő magyarországi verziója felkérte őket befolyásuk bevetésére a portál Facebook-oldalának törléséért:
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Mazsihisz és több más zsidó szervezet és civilek által életre hívott Tett és Védelem Alapítvány, valamint az amerikai illetőségű ADL hetekkel ezelőtt közös beadvánnyal fordult a Facebook közösségi portálhoz.
Majd hozzáteszik: „A mai győzelem csak a kezdet. Nem állhatunk meg, amíg meg nem tisztítjuk az internetet a gyűlöletkeltéstől.” Ahogy Fischer fentebb, úgy a TEV is megtehette volna, hogy lámpást gyújt a tudatlanoknak, ehelyett mégis inkább a cenzúrázást és elhallgattatást választották… De talán még nem késő: még megkísérelhetik elkerülni annak látszatát, hogy karikatúrába illő, hatalom-ittas zsidók lennének, akik félrebeszélnek saját kinyilatkoztatásukban, és befolyást, hatalmat bevetve büntetnek, szigorítván a magyarok (szólás)szabadságát. Ez mégiscsak kellemetlen képet fest egy zsidóságot képviselő csoportról, így ha esetleg úgy döntenek, hogy a saját logikájukat követnék (ismét: az „antiszemitizmus” oka az „ismerethiány”, így az ezt orvosló megoldás az ismeretterjesztés, nem a szabad beszéd korlátozása), és az nem csak porhintés (mert a zsidósággal kapcsolatos ellenérzéseket talán pont a túlzott ismeret alapozza meg), állok rendelkezésükre egy vitára, ha Fischer nem vállalná. Itt az alkalom, hogy a „tudatlanokat” a saját felületeiken világosítsák fel a vélt félreértésekről és tévhitekről.
A fentiekben bemutatott agresszív nyomásgyakorlás, mint az antiszemitavád, a sarokba, védekező pozícióba hivatott kényszeríteni a vádlottat, s onnantól a vita tétje már nem az eredendő ok (a zsidók kritikája), hanem a vád maga: arra megy el az idő és energia, hogy a vádlott lerázza magáról a ráaggatott jelzőket, az eredeti panasz pedig feledésbe merül. Ezért nem szabad mosakodni és magyarázkodni álláspontunk egy tömör összegzésén túl, hanem támadni kell és csapkodni az asztalt, hogy a vádlott a kritizált, adott esetben a zsidó maradjon, s ő ne tudja moralizáló félrebeszéléssel és vádaskodással ellenünk fordítani a kritikánk létezését eleve.
Cseles módon a „zsidókérdés” feszegetésének, megvitatásának büntetésével azt levették a terítékről, s lecserélték „antiszemitakérdés”-re. A vita immár folyton azon van, hogy ki antiszemita (már akkor is, ha csak egy zsidó irányába néz az ember), nem pedig azon, ami a lényeg lenne: hogy mi a baj a zsidókkal… Hogy az általuk kiharcolt dolgok, folyamatok hasznára vagy kárára vannak-e a gazdanépnek. Ahhoz hasonlítható ez, mintha egy a lakásunkban megtűrt vendég által folyamatosan elkövetett bajkeverés miatt azt kérdőre vonnánk, majd az pedig még arcátlanul miattunk panaszkodna, amiért kritizálni mertük őt, azután pedig az általa már behálózott főbérlővel fenyeget minket, kilakoltatást és büntetéseket helyezve kilátásba, ha nem maradunk csendben.
Magyarországgal kapcsolatban az antiszemita vád sokszor a Soros-ellenes kampányra alapul, pedig sajnos kormányunk egy szóval se utalt arra, hogy nem csak Soros egy zsidó, de eleve Európa nem fehérekkel való felhígításának domináns eleme a zsidóság aktívabb része. A sorosi aktivizmust pedig nyugodtan és teljesen védhetően lehet zsidó aknamunkának nevezni, mert az öregembernek nem csak származása és identitása zsidó, de fia által elismerten a multikulturalizmus erőszakos kierőszakolása eleve egy zsidó motivációból ered számára: „Az ok, amiért egy nyílt társadalomért küzd, az az, hogy csak egy olyan társadalomban élhetsz zsidóként”, mondta. A zsidó felelősség helyett az van folyton terítéken, hogy ki mennyire, vagy mennyire nem antiszemita. A világ ugyanis körülöttük forog, mi örüljünk, ha csendben maradhatunk.
Még a Sargentini-jelentés kapcsán is az került előtérbe, hogy ki az antiszemitább: Sargentini szerint Magyarország (minden elképesztő filoszemita intézkedése ellenére), Orbán szerint pedig inkább Sargentini (beemelve az egyre jobban „modern antiszemitizmusnak” számító Izrael-kritikát immár, ami pont ennek a zsidó nyomásgyakorlásnak az eredménye). A fideszes „holotúlélő” Schöpflin György pedig azt bizonygatta, hogy mennyire nem vagyunk mi antiszemiták… Ismét a mérce a zsidó érdek. Ki szolgálja jobban a zsidókat? Ki a leginkább barátságos a zsidókkal? Ezzel szemben, aki a leginkább ellenséges a zsidókkal (vagy azok bármilyen irányelvével), az eleve elvesztette a morális alapot, így azzal együtt a vitát is. Az itt vázolt nyomásgyakorlás tehát nem csak a saját felelősségük leplezésére, kritikák elhárítására szolgál, de egyúttal a zsidó érdek és álláspont dominánssá, mércévé tételét is eléri. Minél inkább erkölcsi és szociális súllyal gyarapodik az „antiszemitizmus” vádja, annál inkább igyekszik a politikai korrektség egyre szűkebb határain belül mozogni a „szalonképes” szereplő, aminek logikus következménye, hogy a „ki az antiszemitább” lesz mérvadó, nem a „ki fehérebb”, értsd: ki képviseli a fajtája, nemzete, országa (kontinense) érdekeit leginkább. Ez utóbbi nem lehet mérce azon a harctéren, ahol a mérvadó a filoszemitizmus foka.
Ennek a hangsúly-áthelyezésnek egy fontos eleme, hogy rejtett módon ugyan, de elismeri a zsidókérdés létét, csak azt az antiszemitára hárítja. Itt azonban nem áll meg: már nem csak az „antiszemita” a felelős a „zsidókérdésért”, de a fehér ember maga felelős a „rasszizmusért”, „szexizmusért”, „homofóbiáért” stb. Így tehát nem csak a saját tükörbenézésüket utasítják el a zsidók ezzel, s egyúttal saját felelősségüket hárítják a kritizálóra (vagy csupán kérdéseket feltevőre), de egyben további vádak és rágalmak halmát is zúdítják a „problémás csoport” irányába, hogy minél több minden megmagyarázására, bizonygatására kényszerítse azt, sarokba szorítva. Így nem csak a kritika felejtődik el, de még maga a kritikus kerül inkább a vádlottak padjára.
A magyarázkodás helyett tehát fontos a támadás, a határozott offenzív pozíció felvétele. A fenti izlandi példa esetében például az lett volna a helyes, ha az izlandiak meghunyászkodás helyett bevállalták volna az esetleges nemzetközi következményeit (ráadásul a nem egészségügyi körülmetélés tiltása könnyen védhető), úgy hogy magyarázkodás helyett rámutattak volna a nemzetközi zsidó nyomásra és országuk belügyibe való pofátlan beavatkozásra, a nyílt fenyegetésre (az ADL esetében például adómentességet élvező szervezetként törvényileg tiltva van a politikai lobbizás, mégis politikusokat fenyegetnek egy törvénytervezet elsiklatásának érdekében). A zsidók szinte semmit nem félnek és utálnak jobban, mint amikor fényt vetít valaki a mesterkedéseikre és lelepleződnek mint felforgató csoport. Szeretnek megbújni a moralizáló, univerzális jelszavaik mögött („vallásszabadság”, „antiszemitizmus” stb.), de Izland rábökhetett volna arra, hogy az ilyen erkölcsi pózolás ellenére itt zsarolásról és fenyegetésről van szó a nemzetközi zsidó lobbi részéről. Ezzel még akkor is, ha káruk keletkezett volna belőle (mely tulajdonképpen illusztrálta volna ráadásul az álláspontjukat), a nyomásgyakorlók megtanulták volna, hogy ha legközelebb is bele akarnak szólni egy büszke Izland dolgaiba, az nem tűr majd csendben és arra fog rámutatni, amit ők a leginkább szeretnének elrejteni, így talán nem fognak olyan olyan lelkesedéssel és önteltséggel fenyegetőzni, mint ahogy most tehetik, látván hogy Izland nem büszke, hanem behódoló. Ez a hátralépegetés pedig előbb-utóbb a szakadékba visz, főleg ha olyanok elől hátrálunk, akik egész történelmük alatt bizonyították kegyetlenségüket.
Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
