A Vadas igazgatói pályázata: lezajlott a nyilvános meghallgatás, megvan a nyertes Vataščin Péter2026. 07. 23., cs – 17:18 Párkány |
Nyilvános meghallgatáson vázolta elképzeléseit az a nyolc jelölt, aki a végső fordulóba jutott a párkányi Vadas fürdő igazgatói pályázatán. A jelen lévő önkormányzati képviselők közül többen is bizakodtak, mondván, hogy a bemutatkozók közül 2-3 személy alkalmasnak látszik a cég vezetésére. Csütörtök estére pedig a városháza közölte, hogy a zsűri Marián Halienkát javasolja a fürdő igazgatójának.
Július 22-én, szerdán zajlott a városházán annak a nyolc jelöltnek a nyilvános meghallgatása, akik a kiválasztó bizottság értékelése alapján a végső fordulóba jutottak a Vadas fürdő igazgatói posztjára meghirdetett pályázaton.
A bemutatkozóknak a képviselő-testület tagjai és a vállalkozók képviselői is tehettek fel kérdéseket. Mint arról korábban beszámoltunk, a továbbjutók szakmai anyagát és életrajzát a városháza már hetekkel ezelőtt közzétette, épp ezért most eltekintünk attól, hogy az összes anyagot részletesen ismertessük.
Általánosságban viszont elmondható, hogy az esélyesek szinte valamennyien csak óvatosan, szakaszosan fejlesztenék a fürdőt, a tervezett, új wellness 15 millió eurós beruházását egyikük sem indítaná el automatikusan. Még ha néhányan fontolóra is vennék, csakis alapos gazdasági, pénzügyi és műszaki elemzés, a költséghatékonyság, megtérülés, látogatottság és kihasználtság függvényében tartják ez lehetségesnek.
A nyolc jelölt szintén alapvetően fontosnak tartja a Vadas teljes energetikai korszerűsítését, azaz, hogy minél több pénzt spórolhasson meg a cég az áramfelhasználáson, fűtésen, klímán, világításon, de némely esetben még a vízfelhasználáson is. Ehhez a legmodernebb eszközöket és technológiákat vetnék be. Ezzel kapcsolatban volt, aki még a kihasználatlan, nagy parkolót is napelemparkká változtatná.
A fürdő egész éves működtetését szintén fontosnak tartják, miként a szolgáltatások bővítését, célzottabbá tételét és a színvonal fokozatos emelését is. Korcsoportok, látogatói szegmensek és az üdülés típusa szerint is változtatnának a fürdő nyújtotta kínálaton, rehabilitációs kúrák, fitnessz és újabb sportolási lehetőségek is szerepeltek a jelöltek terveiben. A bemutatkozók közül volt, aki a Vadas csővezeték-hálózatát is azonnal átvizsgáltatná és az anyagi lehetőségekhez képest javíttatná, cseréltetné, mert e nélkül a fürdő hosszú távon nem üzemeltethető biztonságosan.
Saját labor és állandó vízvizsgálat
A tavalyi „amőbaügyet” viszont egyik jelölt sem tudta megkerülni, annál is inkább, mert – bár a Vadas pont emiatt az egyik legtisztább és leginkább ellenőrzött fürdőnek számít idehaza –, a fürdő a következményeket máig sem heverte ki teljesen. Néhány bemutatkozó jelöltet hallgatva pedig olykor az volt az érzésünk, hogy őket tán még jobban foglalkoztatja a szerencsétlen eset utóhatása, mint a céget és az érintetteket.
Volt pályázó, aki emiatt saját elemző laboratóriumot létesítene a Vadasban, és volt, aki a rendszeres klórozást fokozatosan elhagyná, s inkább egy új, állandó víztisztaság-ellenőrző és -kezelő digitális rendszert telepítene a fürdőbe, UV-szűrést és más, korszerű fertőtlenítő eljárásokat alkalmazna, a látogatókat tájékoztató monitorokkal.
Akadt, aki külön internetes oldalt hozna létre a vízminőségről és a tisztaságról, de elhangzott az is, hogy célzott és erős marketinggel, a negatív hatásokat elimináló, pozitív kampánnyal lehetne minél hamarabb helyreállítani a megtépázott presztízst. Abban szinte mindegyik jelölt egyetértett, hogy a fürdő marketingjét itthon és a határon túl is az interneten és a digitális platformokon kell fejleszteni, mert manapság a vendég még a medencébe is okostelefonnal csobban be.
Nincs azonnali gyógyulás
A megjelent vállalkozók közül is többen tettek fel kérdéseket a jelölteknek. František Hodonský például minden pályázótól megkérdezte, hogy igazgatóként milyen azonnali lépéseket tenne a bevételnövelés érdekében, mert a COVID, de főleg a tavalyi amőbaeset miatt idén nagyon visszaesett a vendégek száma, főleg az egynapos fürdőzőké, tehát a Vadasban működő maszek vállalkozások forgalma is jócskán megcsappant – és lassan már augusztus van.
Konkrét válasz nem hangzott el, a jelöltek többsége óvatosan fogalmazott, ám azonnali, komoly bevételnövekedést egyikük sem ígért, mondván, hogy rögtön és máról holnapra ez nem teljesíthető. A Vadas gazdasági helyzetének átvilágítását és a cash flow növelését viszont fontosnak tartják.
Cikkünk élesítésekor a párkányi városháza tudatta, hogy a pályázati bizottság Marián Halienkát javasolja a Vadas igazgatói posztjára. Emiatt július 28-án, kedden rendkívüli testületi ülést hívnak össze, ahol döntenek a kinevezéséről.
Lapunkkal egyébként Németh Lívia, a fürdő marketingfőnöke közölte, hogy a pályázati kizárása miatti ismételt fellebbezésére a mai napig nem kapott választ. A fejleményekről beszámolunk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


