A váci EKIF szeptembertől hivatalosan Szent Mihály Intézményfenntartó néven működik

A váci EKIF szeptembertől hivatalosan Szent Mihály Intézményfenntartó néven működik

Az utóbbi időben egyre több helyen találkozhattak az érdeklődők a Szent Mihály Intézményfenntartó (Szemif) névvel, hiszen a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) márciusban indult közösségimédia-oldalai is ezen a néven futnak már. Szeptembertől a váci EKIF hivatalosan is ezen a néven szerepel mindenhol. Puskás Balázs, a Szemif főigazgatója nyilatkozott a névváltoztatásról.

„Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága név nem írja le sem a szervezeti formánkat, sem a tevékenységünket: egyrészt nem vagyunk főhatóság, hatósági feladatokat is csak annyiban látunk el, amennyiben a jogszabályok bennünket erre felhatalmaznak, illetve köteleznek – leginkább ellenőrzés formájában. A szervezetünk intézményfenntartó, nem pedig főhatóság. Ezenkívül pedig nemcsak iskolákat tartunk fenn, hanem óvodákat és szakképzőt is” – fejtette ki Puskás Balázs.

A névválasztás kapcsán elmondta: Szent Mihály főangyal a Váci Egyházmegye védőszentje, „aki hathatós segítőnk lesz a ránk bízott gyermekek nevelésében, támogatásában, tanításában és pasztorációjában. Az angyali seregek vezéreként hatalmas erővel száll szembe a gonoszlélek cselvetései ellen. Szükségünk van a védelmére nekünk és a tanulóinknak is”.

Intézményfenntartóként fő céljuk, „hogy az intézményeinkben tanulók a »keresztény szeretet és szabadság szellemiségében« (Gravissimum educationis zsinati dokumentum) tanuljanak, nevelődjenek, hogy kiteljesedjenek személyükben és adottságaikban, megtalálják az élethivatásukat, »jó kereszténnyé és becsületes állampolgárokká« (Bosco Szent János), az Egyház közösségének aktív tagjaivá váljanak” – hangsúlyozta a Szemif főigazgatója.

Hírdetés

Szeptember 19–21. között, a Vácon rendezendő Katolikus Társadalmi Napokon is találkozhatnak az érdeklődők a Szemif munkatársaival, akik egyéb programokkal is készülnek a rajzpályázat eredményhirdetésén túl. „A gyermekek számára a szombati napon egész napos játékokkal, tánccal, zenével, kreatív foglalkozásokkal készül az egyházmegye. Mi egy sátorral leszünk kint mind a három napon. Aki ellátogat hozzánk, az megismerheti az intézményeinket, a sok-sok jó gyakorlatot, innovációt, amelyekkel találkozhatnak nálunk.”

Szombaton délelőtt a nagyszínpadon kétórás műsort tartanak, „melynek során egyes intézményeink tanulói, gyermekei produkciókkal mutatkoznak be, illetve a Szent Mihály Intézményfenntartó izgalmas beszélgetésekben prezentálja majd többek között a nagy sikerű digitális detox programot vagy a gyermekvédelem érdekében tett erőfeszítéseit” – ismertette Puskás Balázs.

Forrás és fotó: Szent Mihály Intézményfenntartó

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »