A türkmén elnök nem szereti a cigarettát – a drogellenes hatóságok emberei már járják az üzleteket

A türkmén elnök nem szereti a cigarettát – a drogellenes hatóságok emberei már járják az üzleteket

A türkmén hatóságok arra kényszerítik az ország fővárosának üzleteit, hogy fejezzék be a cigaretta árusítását, miután Gurbanguly Berdimukhammedow államfő nyilatkozatban foglalt állást a dohányzással és a dohánytermékek árusításával szemben – jelentette csütörtökön az AFP helyi kereskedők panaszaira hivatkozva.

A francia hírügynökség megszólaltatott több kereskedőt. Az egyik azt mondta: a drogellenes hatóságok emberei nemrég megjelentek az üzletében, és megparancsolták, hogy távolítsa el az összes cigarettát a polcokról, különben súlyos pénzbüntetést szabnak ki.

A kereskedők most már csak pult alól, "törzsvendégeiknek és barátaiknak" mernek cigarettát eladni. Ha rajtakapják őket, akár tízhavi bérrel egyenértékű pénzbüntetéssel sújthatják őket. Emiatt az utcán "feketén" értékesített cigaretta ára jelentősen megugrott, most 25 manat (2076 forint) és 50 manat (4152 forint) közötti összegért lehet kapni.

Hírdetés

A kábítószer-ellenes tisztviselők a fővárosban több más boltot is felkerestek, hogy érvényt szerezzenek a "tiltásnak", annak ellenére, hogy a kormány semmiféle tiltó rendeletet nem jelentett be hivatalosan. A "jogalapot" pusztán Gurbanguly Berdimukhammedow államfő megnyilatkozása adta.

A közép-ázsiai országban másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött a dohányzás elleni kampány. Saparmurat Nyazov volt elnök szenvedélyes dohányos volt, de miután 2000-ben szívműtéten esett át, dohányellenes határozatot írt alá. 2011-ben emelték a dohányáruk jövedéki adóját, 2013-ban pedig betiltották a dohányzást a nyilvános helyeken.

A cigaretta elleni "hadjáratot" a 2006-ban hatalomra jutott Berdimukhammedow is folytatta. Ennek hatására világszinten Türkmenisztánban lett a legalacsonyabb a dohányzók aránya, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint mindössze 8 százalékot tesznek ki.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »