A túl sok só gyengíti a falósejteket

A túl sok só gyengíti a falósejteket

Egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai alapján kiderült, hogy a túlzott sófogyasztás átmenetileg gyengíti a falósejteket. Ezért fontos újfent felhívni a figyelmet, hogy kevés sót használjunk.

Mik is azok a falósejtek vagy fagociták? A közéjük tartozó granulociták és monociták az emberi test első védelmi rendszeréhez tartoznak, feladatuk az, hogy azonosítsák és elpusztítsák a kórokozókat. A sóról közismert, hogy árt, ha túl sokat fogyasztunk belőle, mert megemeli a vérnyomást. Ezenkívül megzavarhatja az immunsejtek energiaegyensúlyát, és ezzel gátolja az immunsejtek működését. Étkezés után átmenetileg megemelkedhet a nátriumszint. Először olyan immunsejtek anyagcsere-folyamatait kezdték vizsgálni, amelyeket magas sókoncen-trációnak tettek ki. Három óra elteltével már változások mutatkoztak. A sok só megzavarja a sejtlégzést, amitől kevesebb adenozin-trifoszfát termelődik, s ez baj. Ez az anyag a sejtek erőművében, a mitokondriumban termelődik, s ez táplálja az összes sejtet. Energiát szolgáltat a fehérjék és más molekulák termelődéséhez. Annak tisztázására, miként hat a só az immunsejtek anyagcsere-folyamataira, egészséges felnőtt férfiak két héten át naponta az étkezésen kívül 6 g sót is fogyasztottak. Egy másik vizsgálatban a résztvevők 10 gramm sót tartalmazó pizzát ettek. A 3 és 8 órával később vett vérmintákból kiderült a mitokondriumok működésének csökkenése nemcsak a hosszú időn át bevitt nagyobb mennyiségű só hatására, hanem már egyetlen pizza elfogyasztása után is megmutatkozik, igaz, a második mintában már alig volt mérhető ez a negatív hatás. Az még bizonyításra vár, hogy a só rossz hatása más típusú sejtekben is megmutatkozike. A kutatók feltételezik, hogy igen, tudniillik a vörösvérsejtek kivételével testünk minden sejtjében van mitokondrium. Az még tisztázatlan, hogy a különböző sejttípusok miként szabályozzák a nátrium bejutását a mitokondriumba, viszont az tény, hogy ha sejtjeinket hosszú időn át só éri, az szív- és érrendszeri panaszokhoz vezethet, s az immunsejteket is negatívan befolyásolhatja, s akár az erek és ízületek gyulladásos megbetegedéseit, sőt autoimmun betegségeket is kiválthat.

Hírdetés

A só tehát már rövid idő alatt is negatívan befolyásolhatja a falósejteket. Akik mindent túlsóznak, azoknál emelkedik a nátriumszint, tehát csak óvatosan sózzunk!


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »