A totális szellemi leépülés útján: Gubík újabb kínos mellényúlásával Bugár Bélát is túllicitálta

A totális szellemi leépülés útján: Gubík újabb kínos mellényúlásával Bugár Bélát is túllicitálta

Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke színt vallott. A Hospodárske Noviny cseh választásról szóló körkérdésében a minap a szokásos „bocs hogy élek” jellegű óvatosságával Andrej Babišt, a cseh patrióták vezetőjét jelölte meg, mint favoritját. Nem, nem az a gond, hogy „a kit választana a cseh választáson?” egyszerű kérdésre is egy félig kerülő, óvatoskodó kérdéssel válaszol vissza. Hanem az a probléma, amit válaszolt. Mert az megint azt bizonyítja, hogy a Magyar Szövetség elnöke (és mivel hagyja, a párt is) alkalmatlan a nagypolitikára.

„Mint magyar, ki másnak szurkolhatnék, mint egy szlováknak”

mondta a kérdésre válaszul Gubík. A frappánsnak szánt kiszólás azonban nem lezserséget, hanem politikai írástudatlanságot tükröz. Miért?

A cseh választáson két fő erő állt egymással szemben. A patrióta és békepárti Andrej Babiš-féle ANO, és a háborúpárti, Brüsszelt kiszolgáló, atlantista SPOLU.

Babiš a Patrióták Európáért frakció tagja, A SPOLU zömében az Európai Néppárt tagja. Az Európai Néppártba kapaszkodik még mindig a Magyar Szövetség is, így a SPOLU gyakorlatilag a kollégája (ahogy Ursula von der Leyen és a brüsszeli háborúpárti héják zöme is, de ezt most hagyjuk).

Erre megkérdezik Gubíkot, kinek szurkol, és lányos zavarában Babišt választja. De nem azért, mert Babiš patrióta, vagy mert ő a V4-et feltámasztani akarja, nem szétverni. Nem azért, mert Babiš a béke pártján áll. Még csak nem is azért, mert a hazájának, és nem Ukrajnának akar dolgozni. És végképp nem azért, mert Babiš kiváló kapcsolatokat ápol a magyar kormánnyal, és helyreállítaná a szlovák-cseh viszonyokat. Nem. Gubík azért szurkol neki, mert Babiš szlovák származású.

Nevetséges és szánalmas. A Magyar Szövetség elnöke a fent felsorolt okok közül bármelyiket választhatta volna, ha kicsit is követi az eseményeket, és kicsit is alkalmas a posztra, amit betölt. Ő mégis azt az egy okot választotta, ami technikailag igaz ugyan, de a legkevésbé fontos mind közül.

Hírdetés

Eszerint tehát, (és ezt most nagy adag iróniával írom le) Gubík kapott egy esélyt egy országos laptól, hogy üzenetet küldjön a választóknak. Ő pedig úgy döntött,  hogy „az egyetlen magyar párt elnökeként” azt üzeni a választóinak: mindegy, hogy egy politikus patrióta vagy progresszív, béke- vagy háborúpárti. A lényeg, hogy szlovák legyen. Ezzel Gubík messzebbre megy, mint Bugár Béla, akinek legalább „mindegy” volt a politikus nemzetisége. 

És ez nem minden. Gubík ugyanis a Hospodárske Noviny-nek adott válaszában azt állította,

„A szlovákiai politika tele van feszültséggel. Annyi meglepetést és váratlan fordulatot rejt, hogy teljes munkaidőben ezzel kell foglalkoznunk.”

Ezzel gyakorlatilag azt mondja, őt annyira lefoglalja a szlovák belpolitika, annyira nehéz kiigazodnia rajta, hogy ez a kihívás teljes embert kíván, ezért ő nem foglalkozik külpolitikával.

Hogy világos legyen: egy parlamenten kívüli párt elnökének nincs kapacitása a külpolitikával foglalkozni, mert neki a szlovák belpolitika változékonysága így is túlságosan megerőltető és nehezen követhető. Mégis, mit gondol, milyen lenne parlamenti pártként dolgozni? Ott nem lesznek külpolitikai összefüggések? Gubík azt hiszi, hogy ott majd elmanővereznek kényelmes semlegességben, hol ide, hol oda szavazva, látatlanban, a külpolitikai teljes kép ismerete nélkül? Eleve, hogyan akarják szolgálni a felvidéki magyar közösség érdekeit, ha nincs kapacitásuk külpolitikára fókuszálni, amelynek Magyarország, a V4 és Ukrajna (értsd: háború és béke dilemma) is része? Egyáltalán mai világunkban van bármilyen döntés, amit meg lehet hozni a külpolitikai ismeretek nélkül?

Bohózat, amelyben egy hivatásszerűen, fizetésért naponta kizárólag csak politikai kampányt folytató pártelnöknek épp azzal nincs energiája foglalkozni, ami a munkája lenne: a politikával. Hab a tortán, hogy egy magát magyarnak valló politikus úgy gondolja, a legfontosabb jellemző, ami meghatározza az általa preferált politikust az az, hogy szlovák.

Kiváncsian várjuk a folytatást. Gyanítjuk lesz ennél lejjebb is.

Komjáthy Lóránt

Nyitókép forrása: Magyar Szövetség hivatalos facebook-oldala


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »