Húsvét vasárnap a Viasat History című tv-csatornán egy több részből álló sorozatot vetítettek A kereszténység története címmel. A műsorvezető egy oxfordi történelemprofesszor volt, aki saját bevallása szerint „anglikán lelkészek leszármazottja”, mindamellett már „nem hisz Jézus Krisztus tanításaiban”, de „rokonszenvvel fordul a kereszténység felé”. Hogy legalább húsvét vasárnap miért nem voltak képesek ennek a „nagyon objektív” csatornának a munkatársai egy olyan összeállítást bemutatni, amelyben egy pap vagy legalább egy hívő keresztény meséli el a kereszténység lebilincselően izgalmas történetét?
A választ nem nehéz megadni, végtére is pontosan tudjuk, hogy minden történelemmel foglalkozó média – legyen az tévécsatorna vagy újság – csakis a hivatalosan jóváhagyott liberális történelemszemlélet dogmáinak a terjesztését végezheti. (Ha nem így tenne, betiltanák.) Ami persze még nem zárná ki, hogy egy pappal, lelkésszel mondassák ki a nyugati globális birodalom elitjének szigorú útmutatásai alapján megfabrikált „igazságokat”. A papi, lelkészi kar jelentős része ugyanis sajnos – felekezettől függetlenül, tudva-tudatlanul – a liberalizmus szolgálatába szegődött.
De a nagy-nagy kérdés: mit gondolnak a kedves olvasók, miért ábrándult ki a szóban forgó oxfordi történészprofesszor a kereszténységből? Sok-sok oka volt („tudományellenesség”, a „modernitás híveinek üldözése”, „szembefordulás a szabadság eszméivel”, az „első világháború szörnyűségei” stb.), de vajon mi lehetett számára az utolsó csepp a pohárban? Nos, azt hiszem, a Kuruc.info olvasói aligha fognak meglepődni: hát persze, hogy a fasizmus, Mussolini, Franco, de főképpen a „század gonosza”, Adolf Hitler és mindenekelőtt az Auschwitzban történt szörnyűségek miatt telt be nála a pohár! Mivel a kereszténység nem állta útját a „náciknak és fasisztáknak”, sőt voltak köztük, akik szövetkeztek is velük! Ily módon tehát – bár ebben a formában nyíltan a műsorban nem mondatott ki – a kereszténységet nyilvánvalóan felelősség terheli hatmillió zsidó meggyilkolásáért. Annál is inkább, mivel – mint azt az oxfordi professzor hangsúlyozta – XII. Piusz pápa egyetlen egyszer, 1937-ben, német nyelven megjelent, „Mit Brenneder Sorge” („Égő aggodalommal”) kezdetű enciklikájában emelte föl a szavát nyilvánosan a nemzetiszocializmus ellen. Azután pedig soha többé! – adta meg a kegyelemdöfést a kereszténységnek az „ismeretterjesztő” film professzor narrátora. De hogy azért a kereszténység irányába érzett „rokonszenve” is igazolást nyerjen, hozzátette: voltak keresztények, akik bújtatták a zsidókat. Sőt, számos keresztény szembefordult Adolf Hitler rendszerével – az egyik ilyen, még életben lévő hős pappal a professzor interjút is készített. Hogy a Hitlert támogató keresztények közül senkivel sem beszélgetett el, az nyilván nem zavarja roppant toleráns lelkiismeretét és liberalizmusát. A „hallgattassék meg a másik fél is” nemes eszménye napaink tudományos világában (miként immár sehol) a legkevésbé sem elvárás.
A műsorvezetőnek a kereszténység iránti „rokonszenve” egyebek mellett abból is kiviláglott, hogy szóba hozta a francia forradalom idején tomboló terrort, melynek során papok ezreit mészárolták le. (Sőt, az 1792. szeptember 2-i vérengzés áldozatainak földi maradványait rejtő kegyhelyre el is látogatott.) Mi több, az ortodoxia történetét bemutató részben bemutatták a kommunista Szovjetunióban zajló vallásellenes intézkedések sorát, a templomok lerombolásától kezdve a papok és hívek tömegeinek a legyilkolásáig. De a „rokonszenvnek” megvannak azért a szigorúan megvont határai: a „század gonoszának” oldalára állított Franco tábornok hívei – mint hallhattuk – csak „vádolták” a köztársaság-párti ellenfeleiket a papok és a katolicizmus elleni irtó hadjárattal, de a spanyol polgárháború során a keresztényeket ért borzalmas atrocitásokról rendelkezésre álló tényekről (dokumentumokról, filmfelvételekről stb.) egyetlen szó sem esett. (Ez a fajta „tagadás” nyilván teljesen kóser, sőt elvárás valószínűleg, ha bárki is tudományos babérokra pályázik a történettudomány területén.)
Az immár jogszabályokkal is aládúcolt, hivatalos nyugati történelemtudomány dogmáira épülő film 20. századi részének legfőbb gyengesége, hogy semmiféle magyarázatot nem kapott a néző az alapvető kérdésről: egyáltalán miért születtek meg olyan „ördögi” eszmék, mint a fasizmus vagy a nemzetiszocializmus? (Pusztán Hitler állítólagos „őrültségében”, a „gonosz megtestesülésében”, a „bűnbakképzésben” keresni az okot aligha lehet kielégítő magyarázat. Legalábbis értelmes emberek számára biztosan nem.) És ha már megszülettek, akkor pedig magyarázatot kellene adni a globális elit világuralmi törekvéseit legitimáló történészeknek a fasizmus és a kereszténység között fennálló szoros kapcsolatra, illetve a nemzetiszocializmus és a kereszténység bonyolult, ellentmondásokkal terhes viszonyára. A Viasat History kereszténységről szóló „ismeretterjesztő” sorozata azonban még a nagyközönségnek szánt „emészthető” formában sem volt képes a szóban forgó döntő fontosságú történelmi kérdések megválaszolására.
Mindamellett a kereszténység különböző ágait is bemutató, sok-sok történelmi helyszínen forgatott sorozatnak főleg a 20. századot megelőző korokat is felelevenítő részei számos érdekességet, nagyok sok fontos információt tartalmaznak. Ugyanakkor a hivatalos történelemszemlélet súlyosan rányomja bélyegét az elhangzottakra és látottakra. Igaz, a „sötét középkor” azért csak módjával került említésre, és a középkori kereszténység jelentős vívmányairól (a társadalom- és államszervezés, oktatás, betegellátás, tudomány, szociális tevékenység, művészet stb.) is esett szó. A gondok a kora-újkortól kezdődnek: az ismeretterjesztőnek szánt sorozat – az iskolákban, egyetemeken tanított, hamis történelmi dogmákkal összhangban – a reneszánszt, a reformációt, majd kiváltképpen a felvilágosodást az egyetemes emberi szabadság kiterjedésének állomásaiként állította elénk. A felvilágosodásról például megtudhattuk, hogy azt Baruch Spinoza (1632-1677), zsidó származású filozófus kezdeményezte, éspedig nem másutt, mint a kor „sokszínű”, multikulturális „fővárosában”, Amszterdamban. Ahol természetesen virágzott a „zsidó közösség”, gyönyörű zsinagógákat építettek, melyek egyikébe – ahol Spinoza is gyakran megfordult – az oxfordi professzor el is látogatott. A tanulság, amelyet tankönyvek, filmek, tanulmányok révén és minden más eszköz felhasználásával is olyannyira a szájunkba akarnak rágni, egyértelmű: a felszabadulás a középkori „feudális zsarnokság” alól, az emberi szabadság és haladás gyönyörű eszméjének megfogalmazása csakis a „multikulturális sokszínűség” viszonyai között és a zsidók kezdeményezése és iránymutatása alapján történhetett! Íme minden fejlődés, jólét, szabadság titka!
A valóság azért némiképpen bonyolultabb. A zsidó pénztőke uralta Hollandia éppen ekkoriban teljes erővel fosztogatta a megszerzett gyarmatokat, példát adva az angoloknak és a franciáknak, miként is kell azt a bizonyos, a meghódított népeket rabszolgasorba és nyomorba taszító, a természeti környezetet végzetesen megsebző és az emberiség szellemi-erkölcsi értékeire nézve is pusztító hatású „erőforrás-szivattyút” működtetni. (Bár erről a Brit Kelet Indiai Társaságnak már voltak kiváló tapasztalatai. A multikulti-„csoda” ugye ott is megjelent.) A zsákutcában vergődő globalitás mai kaotikus állapotát látva egyre inkább fölmerül a kérdés: valóban az emberi haladás, a szabadság felé vezető út grádicsaiként kell tekintenünk a reneszánszra (részben a reformációra) és a felvilágosodásra? Vajon a Nyugat hihetetlenül gyors gazdasági-társadalmi-tudományos fejlődésének, legalábbis részben nem a gyarmatok brutális kifosztása a magyarázata? Vajon a nyugati civilizáció látványos civilizációs sikerei nem a földi természeten ejtett végzetes sebek, a meghódított népek harmonikusan működő gazdasági-társadalmi rendszereinek, hagyományos életformájának kegyetlen szétverése, de magának az európai-keresztény civilizáció szakrális alapjainak az elpusztítása árán valósultak meg? És végezetül: az előbbiekben felsorolt, az emberiség jövőjére vonatkozó alapkérdések felvetésének nincsen helye sem a Viasat History műsoraiban, sem a hivatalos nyilvánosság más fórumain?
A történelemtudomány talán az első volt a tudományok között, amely a gazdasági-politikai erőközpontok „szolgálólányává” vált. Hiszen a „történelmet a győztesek írják.” Napjainkban azonban már a természettudományok, sőt az orvostudomány is a globális hatalom szoros pórázán vergődik. Ideje lenne végre úgy a tudósoknak, mint az értelmiség más rétegeinek is sarkukra állniuk, és kiharcolniuk a tudományos élet szabadságát.
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
