Annak idején a bolgár kommunista propaganda kedvenc idézete Georgi Dimitrov elvtárs egyik mondása volt, mely szerint “A történelem kereke forog, s forogni fog a kommunizmus végső győzelméig.” – ezt a lipcsei pere során jelentette ki igen bátran.
Aztán mindennek ez lett a végső hivatkozása a kommunizmus bulgáriai bevezetése után, a legnagyobb és legnyilvánvalóbb marhaságokra is ez lett az aduász.
Mert annak pl. megvolt a többségi támogatása, hogy a nagy gyárakat, bányákat, bankokat államosítsák, ezzel a nem-kommunisták zöme is simán egyetértett, de a sarki pékség, a cipészműhely, meg az egyhektáros zöldségtermelő földjének államosítása kérdésében már a meggyőződéses kommunisták is inkább ingatták a fejüket, hogy ennek mi is végülis az értelme. Ilyenkor megjelentek azonban a művelt aggitátorok és elmagyarázták, mindezt a történelem objektív törvényei írják elő, melyeket még maga Marx fedezett fel 100 évvel korábban. S lehet, hogy pl. egy nagyon pici ideig rossz lesz – mert mondjuk nem lesz hová vinni megjavíttatni a cipőt -, de ez ideiglenes jelenség, mert aztán minden csodás lesz a végén.
S tényleg, ezt nem a gonosz Sztálin találta ki, maga a jó Marx mondta ezt, lásd Kommunista kiáltvány: “A proletariátus arra használja majd fel politikai uralmát, hogy a burzsoáziától fokról fokra elragadjon minden tőkét, hogy az állam, azaz az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus kezében centralizáljon minden termelési szerszámot és a lehető leggyorsabban növelje a termelőerők tömegét. Ez természetesen eleinte csak a tulajdonjogba és a polgári termelési viszonyokba való zsarnoki beavatkozások útján történhetik, tehát olyan rendszabályok útján, amelyek gazdasági szempontból elégteleneknek és tarthatatlanoknak látszanak, amelyek azonban a mozgalom folyamán túlhajtanak önmagukon, és mint az egész termelési mód átalakításának eszközei elkerülhetetlenek.” (Karl Marx -Friderich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa, II. fejezet.).
Ezt a marhaságot persze átvette minden baráti népi demokrácia is. Annak idején a Havannai Egyetemen nagy élményem 1986 tavaszáról, hogy a kötelező marxizmus-leninizmus előadáson egy bátor hallgató felvetette, mi értelme van a nyilvánvalóan senkit ki nem zsákmányoló, nem tőkés utcai cipőpucoló vállalkozás betiltásának, mire az okos előadó elővezette: az utcai cipőpucoló ugyan tényleg nem zsákmányol ki senkit, hiszen ő maga dolgozik saját magának, de mégis ő idegen elem a forradalmi rendben, hiszen ő tőkés: birtokolja a munkaeszközeit, ez pedig igencsak veszélyes, hiszen az ilyen látszólag ártatlan cipőpucoló bácsik egyike-másika meggazdagszik, majd immár erős tőkés osztályt alkotva ellenforradalmi érdekek hangoztatója lesz, szóval az utcai cipőpucoló bácsik végsősoron az amerikai imperializmus alvó ügynökei. Látva válasza nem igazán lelkes fogadtatását, az előadó professzor hozzátette: amint a forradalom fejlődik egyre gyorsabban, lesznek állami cipőpucoló vállalatok, s ezeknek majd alkalmazottai lesznek utcai cipőpucolók, így végre lesz forradalmi cipőpucolás az ellenforradalmi cipőpucolás helyett.
Amire azonban nem számítottam, a történelemkerék forgása megmaradt a kommunizmus bukása után. Megint forgott, megint objektív törvények alapján, persze pont az ellenkező irányban, de ennek oka meg volt gyorsan magyarázva: immár nem a marxista áltudomány áltörvényeit nézzük, hanem végre az igaz demokratikus és szabadpiaci folyamatok univerzálisan igaz és hibátlan törvényeit!
Ami rögtön feltűnt: ahogy annak idején a marxista “áltörvények”, úgy az “igazi” szabadpiaci törvények is kívül állnak a józan ész birodalmán.
1992-ben indult a nagy bolgár mezőgazdasági reform, lényege: a kommunista falugazdálkodás felszámolása. Sokkal durvábban zajlott, mint a magyar reform ugyanakkor, Magyarországon azért volt olyan tsz, mely megmaradt átalakulva és tovább termelt, meg akadtak nagyobb gazdák, akik képesek voltak alkalmazkodni.
Szóval akadt egy tsz, mely kecskékkel foglalkozott. Többszáz állat, talán ezer felett, minden korban, fenntartható módon: mivel a kecskét ma már elsősorban nem a húsáért tartják, könnyebb is itt elérni a fenntarthatóságot, amint megvan a kritikus tömeg, minden megy előre.
De hát jött a politikai váltás: a tsz tulajdonát vissza kell adni az eredeti tulajoknak, ill. ezek örököseinek. A feladat azonban megoldhatatlan, csak úgy lehetett volna megcsinálni, hogy résztulajdon-jogosultságokat adnak oda a jogosultaknak, de marad az egész objektum egyben mint gazdasági egység. Ezt azonban a törvény nem tette lehetővé, kizárólag “valós határokban” lehetett felszámolni a tsz-eket, azaz konkrétan meg kell állapítani a tulajdonarányokat, majd ennek alapján szétosztani a földet és mindent, ami rajta van. A résztulajdon-jogosultságok formájában való visszaadást – mely Magyarországon jellemző volt, lásd kárpótlási jegyek – a bolgár jogszabály politikai okokból tiltotta, ugyanis az volt az akkori éppen antikommunista kormányzat félelme, hogy ezt majd kihasználják a posztkommunista volt tsz-elnökök és tsz-párttitkárok: felvásárolják a tsz-tagok részjegyeit, majd ezzel az övék lesz az egész volt tsz, mindenki más meg az ő bérmunkásuk lesz.
Meglett az egyetlen lehetséges megoldás a konkrét esetben: eladni minden gépet, még az épületeket is szétszedni, majd a végén egy délután leölni az összes állatot, húsként értékesítve.
A legtöbb volt tsz-tag eleve már régóta nem lakott helyben, nekik tök mindegy volt, kaptak így hirtelen egy nagyobb – de nem túl nagy – összeget, meg papírt földtulajdonról. A helyben lakók meg hiába mondták: akkor ezután mi lesz, mert munka ezután nem lesz nyilván, ha megszűnik a kecsketenyészet.
Annyit értek el, hogy aki akarta, elvihetett élő kecskét tulajdonrésze arányában, ez jellemzően 1-2 kecskét jelentett. Szóval végül 40-50 kecske megúszta a levágást, ezekből csendes kis háziállat lett helyi emberek kertjében. Hiszen ez immár nem gazdasági tevékenységre alkalmas kecske volt, hanem 1-2 állat családonként, amolyan “háztáji”, mely jól jön, hiszen a tejét fel lehet használni a nyugdíjas család céljaira.
Mindenki aki nyugdíjas kornál fiatalabb volt meg elhagyra a helyszínt, beköltözött a városba. Azóta persze ezek zöme meghalt, ahogy a megmenekült kecskék is rég elpusztultak természetes halállal. Szóval ma a volt tsz falvai háborús díszletre emlékeztetnek: omladozó házak, köztük a nagy semmi, s néha-néha pár botladozó aggastyán, akit valamiért ott felejtettek a gyerekei, unokái.
A kérdésre, hogy ez végülis mire volt jó, minek kellett egy jól működő kecsketenyészetet tönkre tenni és ezáltal a régió népességét elkergetni, a válasz: mert a szabad piac láthatatlan keze így akarta. S ki lenne olyan elvetemült komcsi, hogy merne szembe szállni a szabad piac láthatatlan kezének törvényeivel? S ráadásul ezt most nem zubbonyos kommunista pártagitárok magyarázták el, hanem diplomás, öltönyös emberek, sokan nyugatiak, a Világbank és más hasonló intézmények nagyhírű szakértői. Az meg kizárt, hogy mindenféle falusi “bunkó” jobban értsen ehhez, mint a harvardi diplomás szakértő, akinek az óradíja több, mint a bunkó tízéves jövedelme!
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
