A törököknek sikerült, ami a magyar ellenzéknek nem

A törököknek sikerült, ami a magyar ellenzéknek nem

Törökországban megvalósult a választás előtti ellenzéki összefogás az illiberális rezsim lebontására.

Évente hétmillió ember hal meg amiatt, hogy szennyezett levegőt kénytelen belélegezni – ismertette az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb jelentését a CNN. Több mint négymillióan a külső levegő szennyezettsége miatt vesztették életüket, és majdnem ugyanennyien a háztartáson belüli, főzésből, fűtésből származó légszennyezés miatt haltak meg. A halálesetek több mint kilencven százaléka alacsonyan vagy közepesen fejlett országokban történt.

 

Hírdetés

Választási szövetségre lép négy török ellenzéki párt a június 24-én esedékes előrehozott parlamenti választások előtt – jelentette a Reuters. A szövetség lehetővé teszi, hogy a tavaly év végén alapított kis pártok megkerüljék a parlamentbe jutás meglehetősen magas, tízszázalékos küszöbe által jelentett akadályt.

 

Egy szerencsétlen szófordulat miatt került kínos helyzetbe a francia elnök ausztráliai látogatásán – számolt be a Guardian. Emmanuel Macron az ausztrál kormányfő nejének is megköszönte a fogadtatást, de az udvariasság rosszul sült el, mivel a bájos jelző helyett ízletesnek nevezte szigetország first ladyjét. Korábbi francia elnökök is kerültek hasonló helyzetbe hiányos angoltudásuk miatt, Francois Hollande például a 2008-as választások után Barack Obamának írt gratuláló levelének végén a szívélyes üdvözlettel szófordulat helyett csak annyit írt, hogy friendly, vagyis barátságos.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »