A török ellenzéki elnökjelölt két éven belül minden szíriait hazaküldene

A török ellenzéki elnökjelölt két éven belül minden szíriait hazaküldene

2023. 04. 25.

Kemal Kilicdaroglu török ellenzéki elnökjelölt kedden bejelentette, hogy megválasztása esetén minden szíriai menekültet két éven belül visszaküldene saját hazájába.

“Mégis mit csinál 3,6 millió szíriai az országunkban?” – hangoztak Kilicdaroglu szavai az Eskisehir tartományban megtartott kampányrendezvényen.

Érvelése szerint a menekültek nagy mértékben hozzájárultak az egyre növekvő munkanélküliséghez Törökországban.
Kilicdaroglu egyúttal óva intette hallgatóságát a szíriaiak elleni rasszizmustól.

Hírdetés

Ugyan nem fejtette ki, miként tervezné végrehajtani a tervét, szakértők már korábban is figyelmeztettek, hogy jogilag nem túl egyszerű rákényszeríteni a szíriaiakat, hogy elhagyják Törökországot és hazatérjenek.

Törökországban jelenleg egyébként is feszült a hangulat az ott élő menekültekkel szemben, az ország ráadásul egyre nagyobb gazdasági gondokkal küzd.

Kemal Kilicdaroglut – a legfőbb ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnökét – hatpárti ellenzéki pártszövetség jelölte Recep Tayyip Erdogan török elnök kihívójaként a május 14-én tartandó elnökválasztásra. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint meglehetősen szoros a verseny Erdogan és kihívója között.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »