A TORNÁBÓL FELMENTETTEK FORRADALMA

Budapesten, 1885. április 13-án született Lukács György. Az ifjú Lukács, hosszas szellemi kalandozások után, kikötött a kommunisták mellett, és a patkánylázadás egyik vezető figurájaként, 1919-ben aztán kardot kötött és felcsapott a Vörös Hadsereg V. hadosztálya politikai biztosának. Itt, hadvezéri pályáján, egyetlen emlékezetes haditett fűződött a nevéhez, mégpedig az, hogy az általa gyávának nevezett hadosztály katonái közül néhányat – a szép emlékű és nagy múltra visszatekintő tizedelés során – főbe lövetett. Mint maga nyilatkozta: „Akkor én nagyon energikus módon állítottam helyre a rendet: amikor átmentünk Poroszlóba, összehívtam egy rendkívüli hadbíróságot, és ennek a megfutamodott zászlóaljnak nyolc emberét ott a főtéren főbe lövettem.” (Arról, hogy ő melyik patkánylukban vészelte át, a gyávaságtól reszketve az ütközetet, arról nem emlékezett meg.) Így csinált a nyamvadt, szemüveges, humanista, zsidó értelmiségiből gyilkost az ideológiai téboly.Hosszasan sorolhatnánk azon értelmiségiek nevét, akik – Lukácshoz hasonlóan – addig sodródtak a kommunizmus és a kommunisták felé, míg gyilkossá nem váltak. Mementó ez az eset. Annak mementója, hogy a kommunistából nemcsak született, hanem betanított gyilkos is van. Olyan aki maga tán képtelen lenne meghúzni a ravaszt, vagy a nyakba vetni a kötelet, ám az „eszme” nevében szívesen ad parancsot ilyenre. Sajnos időtálló megállapítás ez, láthatóan mit sem változtat rajta a történelmi tapasztalat és ma sincsen másképp. Elhűlve olvasom a Hírklikk nevezetű szocialista hazugsággenerátor pixelein egy bizonyos Fleck nevezetű ember nyilatkozatát. „Nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után” – mondja az ELTE tanára, bele az arcomba, de előtte még volt pofája azt mondani, hogy ő órán nem politizál.Hogy pontosan mit fed az „… időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről” szövegrész, az balladai homályban marad, amint az is, hogy a nem túl valószínű ’22-es ellenzéki győzelem mennyiben tekinthető majd „nagy forradalomnak”. Logikailag azt mondhatnók, hogy az ő fejében, a választások után, a „jogállam” tisztátalanul fog érvényesülni. Csakhogy jogállam-e az ami, bármi módon, de tisztátalan? Nos, tisztátalan jogállam nincs, van viszont tisztátalan ember, mint például hősünk, aki amúgy Gyurcsány embere, így aztán tökéletesen igazolódik a régi mondás: megtalálta a zsák a foltját (Fleck).Zárójel. Én ezt a jogállam tiszta érvényesüléséről való lemondást úgy képzelem el, hogy mondjuk időlegesen, csak pár percre akár, de, itt és most, mi is lemondanánk a tiszta jogállamról és jól pofán vágnánk Fleck elvtársat. Ami – talán – némi elmélkedésre sarkallaná a jeles társadalommérnököt. Zárójel bezárva.(…)És ez a mulasztás biztatja föl a mai „forradalmárokat”, akik már régen nem elégszenek meg azzal a szerencséjükkel, hogy felmenőiket nem juttattuk a megérdemelt végre, hanem már ismét uralkodni akarnak, ugyanúgy, ahogyan elődeik. Ráadásul azt is megengedtük a vak ideológia követőinek, hogy a gyerekeinket tanítsák és a „tanszabadság” nevében a normalitás ellen lázítsák őket. Az elmaradt felelősségre vonásért mindannyiunkat, akik akkor éltünk és cselekedtünk, bizony felelősség terhel. Talán ezért a bűnünkért büntet bennünket a Gondviselés a fleckekkel és gyurcsányokkal.A KÖTÉLEN HIMBÁLÓDZÓ NAGYPAPA ÁRNYÉKÁBAN BIZONYÁRA KISEBB LENNE A SZÁJUK.(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »