A toplisták élére tör Sabrina Carpenter új albuma

A toplisták élére tör Sabrina Carpenter új albuma Kulcsár Gábor2025. 09. 08., h – 15:09

A friss Grammy-díjas énekesnő már zsinórban második albumával dönt rekordokat.

Sabrina Carpenter, a Disney-csatornás gyerekszínészből lett énekes megkerülhetetlen figurája korunk popzenei szcénájának. Legfrissebb, augusztus végén megjelent albuma, a Man’s Best Friend az amerikai Billboard magazin rangos toplistája szerint sikeresen felmászott az első helyre. Tavaly ugyanitt nyitott az énekesnő másik albuma, a Short n’ Sweet, mely később Grammy-díjat is nyert.

A Man’s Best Friend 366 ezer albumeladásnak megfelelő forgalommal nyitott, megelőzve ezzel Lady Gaga Mayhem című, tavaszi lemezét. Carpenter emellett pillanatnyilag az év legstreameltebb női előadója is, több mint 180 millió lejátszással. Az új album egyik korán kiadott száma, a Manchild videóklipje pedig a hétvégén megnyerte a legjobb vizuális effektusok díját az MTV Video Music Awards-gálán.

Taylor Swift október elején megjelenő, The Life of a Showgirl című albumáig Carpenternek valószínűleg nem akad majd méltó kihívója a poppiacon, leszámítva talán a K-pop démonvadászok című Netflix-film zenéjét, mely június óta stabilan a Billboard-toplista élmezőnyében áll.

Kapcsolódó cikkünk

Az amerikai popcsillag, Taylor Swift augusztus 12-én bejelentette tizenkettedik stúdióalbumának megjelenését, amely a The Life of a Showgirl címet kapja. A 35 éves Swift arról ismert, hogy a fontos eseményekről előre tájékoztatja rajongóit a közösségi médiában.

Az album október 3-án fog megjelenni. Az énekesnő a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott előadója – eddig 200 millió lemeze kelt el, és közel van ahhoz, hogy bekerüljön a tíz legnagyobb eladó közé. Világkörüli turnéja, az Eras Tour az első a történelemben, amely több mint kétmilliárd dolláros bevételt hozott.

Zobraziť tento príspevok na Instagrame Príspevok, ktorý zdieľa Taylor Swift (@taylorswift)

Előző albuma, a The Tortured Poets Department (2024) rekordot állított fel a Spotify-on: egy nap alatt 300 millió, öt nap alatt pedig egymilliárd meghallgatást ért el.

Swift májusban visszavásárolta első hat albumának master felvételeit, így először nyert teljes kontrollt teljes zenei katalógusa felett. 2005-ben, 15 évesen szerződött a Big Machine kiadóval.

2019-ben a kiadó vezetője, Scott Borchetta eladta ezt a hat albumot Scooter Braun zenei menedzsernek, aki később továbbértékesítette azokat a Shamrock Capital magánbefektetési társaságnak, állítólag 300 millió dollárért.

Hogy visszaszerezze a teljes ellenőrzést a katalógusa felett, Swift nagyszabású projektbe kezdett: mind a hat albumot újra felvette, mindegyiket „Taylor’s Version” alcímmel látta el, és bónuszdalokat is hozzájuk adott.

Kapcsolódó cikkünk

A Time magazin 2023-ban Taylor Swift amerikai pop- és countryénekest, korunk egyik legismertebb sztárját választotta az év emberének. A művésznő, akit leginkább hétköznapi nyelvezetű, mégis intelligens dalszövegeiért, valamint remek előadói érzékéért méltatnak, meglehetősen izgalmas pályát tudhat maga mögött, de maga előtt is. Tavaly ugyanis karrierje eddigi legsikeresebb évét zárta.

Hírdetés

Taylor Swift 1989-ben született az amerikai Pennsylvania államban. A zene korán szenvedélyévé vált, 11 évesen már egy egész kosárlabda-stadion előtt énekelte az Egyesült Államok himnuszát. Egy évre rá elkezdett countryzenét írni, és hogy lehetősége nyíljon leszerződni egy stúdióval, családja rövidesen Tennesse államba költözött.

A legvadabb álom

Swift rövidesen a country több veteránjával is megismerkedett, 14 évesen pedig a Sony Music Publishing dalszövegírója lett. Műveiben leginkább a tinédzserek jellegzetes elidegenedését, érzelmi világát ragadta meg, tehetségére pedig többen is felfigyeltek. 2006-ban adta ki első kislemzét Tim McGraw címmel. Később saját magáról nevezte el első albumát, mellyel platinaminősítést és megannyi díjat is kiérdemelt. A countryzene legígéretesebb fiatal művészének választották, ami egyenes utat nyitott számára a sztárság felé.

2008-ban megjelent Fearless című albuma, mely a korabeli popzene stílusjegyeit felhasználva szélesebb közönséget is megszólított, és az eladási listák élére tört. Tovább foglalta a rangos Billboard 200 első helyét bármely más addigi albumnál. 2009-re Swift már húzónévnek számított a zeneiparban, telt házaknak turnézott, videóklipeket készített. Az MTV gáláján díjat is nyert az egyikért, beszéde során azonban Kanye West rapper félbeszakította, szerinte ugyanis Beyoncét illette volna meg a kitüntetés. Később, amikor Beyoncé saját díját vette át, felhívta Swiftet a színpadra, hogy befejezhesse a beszédét.

Antihősök

Miután a Fearless megnyerte a legjobb albumért járó Grammy-díjat, Swift lassan távolodni kezdett a countryzenétől. A születési évéről elnevezett, szintén Grammy-díjas 1989-et tartja első popzenealbumának. Ekkorra már filmszerepekben is elkezdett feltűnni, a sztársággal azonban jöttek a nehéz évek is. Először ismét Kanye Westnek köszönhetően került a bulvárlapok hasábjaira, a rapper ugyanis Famous című számában ribancnak nevezte őt. Swift nyilvánosan nőgyülöletnek nevezte a megnyilvánulást, West akkori felesége, Kim Kardashian azonban nyilvánosságra hozott egy felvételt, melyben Swift állítólag áldását adja a dalszövegre. Újabb botrány érte az énekesnőt, amikor bíróságon találta magát David Mueller egykori rádiós műsorvezetőnek köszönhetően, aki azt állította, hogy a szexuáliszaklatás-vád, amit Swift ellene tett, téves volt, és tönkretette az életét. A bíróság végül Swift javára döntött.

Ezt a botrányokkal és rágalmazásokkal teli időszakot örökíti meg a Reputation című album, mely 2017-ben tört az eladási listák élére, valamint a Miss Americana című dokumentumfilm. A Covid-járvány alatt Swift újabb zeneösszeállításba öntötte az izoláció szülte érzéseket. Az empátiával, szerelemmel és eszképizmussal foglalkozó Folklore-ral az énekesnő harmadszor is elvitte a legjobb albumért járó Grammyt. A járvány miatt végül egy turnéját is el kellett halasztania, 2023-ban azonban visszatért, hogy az egész világot meghódítsa.

Fehér lovon

A The Eras Tour egy 180 perces, 44 dalt tartalmazó előadással ragadja meg a nézőket, mely a címéhez méltán az énekesnő minden alkotói éráját, az egész karrierjét felvonultatja. A turné, bár még javában folyik, már most Swift legsikeresebbje, sőt minden idők legnagyobb bevételt produkáló előadássorozata. A tervek szerint 151 előadás valósul majd meg öt különböző kontinensen, a részvételi arány pedig hatalmas. Olyannyira, hogy az amerikai Ticketmaster jegyértékesítő weboldal eleinte képtelen volt lépést tartani az érdeklődéssel, és egy ponton abba is hagyta a jegyárusítást, amivel kapcsolatban Swift maga is kifejezte a nemtetszését.

Az énekesnő saját elmondása szerint a The Eras Tour-koncertek rengeteg energiáját felemésztik, egy-egy fellépés után egy ideig beszélni és járni sem tud, csak ül az ágyában, és eszik. Ezt nem nehéz elhinni, tekintve, hogy a Seattle-i koncert a Richter-skála szerint egy 2,3-as magnitúdójú földrengés intenzitásával bírt. Swift tehát a tényleges földet is megrengette, azonban a fizikai és digitális zeneforgalomban is nagyot robbant. 2023 legeladottabb lemeze az 1989 felújított változata volt, a Spotify és Apple Music streamingcsatornákon pedig minden idők leghallgatottabb művészének kiáltották ki. Év végén aztán érkezett egy újabb mérföldkő: Swift hivatalosan is milliárdossá vált, ráadásul az első olyanná, akinek ez pusztán zenészi bevételből sikerült. Talán nem is meglepő, hogy végül a Time magazin is úgy döntött, hogy az év személyiségének választja. Sam Jacobs, a lap főszerkesztője szerint Swift egy olyan ember, aki egyszerre szerzője és hőse is a saját történeteinek.

A 2023-as turnéból Taylor Swift: The Eras Tour címen koncertfilm is készült, amit ősszel leshettünk meg a hazai mozikban. A filmet a hollywoodi sztrájk alatt forgatták külön engedéllyel, amikor pedig bejelentették az októberi megjelenést, több, eredetileg ekkorra beidőzített film is premiernapot váltott. Jól is tették, Swift ugyanis szinte minden mást kiszorított a pénztáraknál. Ez lett minden idők legsikeresebb koncertfilmje, túlszárnyalva Justin Bieber Never Say Never-ét, de nem is akárhogyan. Míg Bieber 70 millió dolláros bevétellel vált rekorderré, Swift koncertfilmje mostanra a 170 milliót is túllépte.

-Taylor Swift családjával egy karácsonyfafarmon nőtt fel.

-Szülei azért nevezték el Taylornak, hogy pusztán a neve hallatán senki ne tudja nemi alapon megkülönböztetni.

-Nagyanyja hivatásos operaénekes volt és az egyik fő inspiráció számára.

-12 évesen írt egy 350 oldalas regényt, amit a mai napig nem mutatott meg senkinek.

-Akusztikus és elektromos gitáron, zongorán, ukulelén és bendzsón is játszik.

-Fiatalkorában egy interjú során azt mondták neki, hogy ha a zenei karrier meg is bukik, hajmodell azért lehet belőle. Évekkel később ugyanez az interjúztató bocsánatot kért tőle.

-Szerepelt a CSI: A helyszínelők egyik epizódjában, egy lázadó tinit játszott.

-Shake It Off című számának videóklipjében hivatásos táncosok mellett néhány rajongója is feltűnik statisztaként.

-Az 1989 című albumot először a négy fal között mutatta meg 89 kiválasztott rajongójának, akiket még sütivel is megvendégelt.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »