A tömeges foglalások ellenére kevesebb a külföldi vendég

A tömeges foglalások ellenére kevesebb a külföldi vendég

A fürdő saját szálláshelyei augusztus közepéig már foglaltak, mégis kevés a külföldi vendég. A bekötőút rendben van, a régi fürdőben pedig július elsejétől komfortosabb körülményekkel várják a strandolókat.

„A járvány hatása az emberek nyaralási kedvén is meglátszik, de sok múlik azon is, milyen a helyzet a cseh és a magyar határon. Az Érsekújvári járás még mindig nem zöld besorolású, ez a párkányi Vadas fürdőnek azt jelenti, hogy a sárga fázisban, ötvenszázalékos kihasználtsággal üzemelünk. Emiatt a hétvégén előfordulhat, hogy ha elértük az ötvenszázalékos helykihasználtságot, lezárjuk a pénztárakat, és nem engedünk be több embert. De bízunk benne, hogy a járványügyi szabályok tovább enyhülnek” – foglalta össze lapunknak az idénynyitó helyzetét Hogenbuch Endre, a Vadas fürdő igazgatója. Mindezek ellenére viszonylag jól indul a szezon, a fürdő összes saját szálláshelyét már augusztus közepéig lefoglalták, a legutóbbi hétvégén már háromezer ember lubickolt a strandon. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy jóval kevesebb a cseh vendég és kevés az egy napra érkező magyarországi látogató is. Jelenleg zömmel hazai, szlovákiai vendégek látogatják a Vadast. 

A főidényben mindig nehéz szakképzett munkaerőt találni, a járvány hatása ebben is érződik. „Egyrészt a Covid miatt már tavaly októbertől gond van a gasztroszektorban, sokan elhagyták a pályát, Párkány pedig kisváros, a fürdőidény kezdetén nem képes annyi embert biztosítani, amennyire szükségünk lenne ebben a szegmensben, pincéreket még most is keresünk. Úszómestereink vannak, a recepciós állásokat is betöltöttük, idénymunkásaink is vannak, de takarítónőket például Észak-Szlovákiából szerződtettünk. Megállják a helyüket, ügyesek, szorgalmasakˮ – mondja az igazgató. A párkányi régi fürdő július elsején nyit, idén komfortosabb körülmények közt várják a látogatókat. A régi unimo bódékat eltávolították, füves, gondozott pihenőt alakítottak ki ezek helyén. A „nagy” Vadasban pedig június harmincadikától egy óriási LED panelt is kihelyeznek, hogy a futballkedvelő vendégek lubickolás idején se maradjanak le az Európa-bajnokság hátralévő meccseiről. Ezenkívül júliusban és augusztusban hetente háromszor éjjeli fürdőzés lesz a Vadasban. Minden kedden, csütörtökön és szombaton este fél kilenctől 23 óráig lubickolhatnak azok a vendégek, akiket a Vadas területén szállásoltak el, vagy akik strandolóként megvárják a 20.30-as kezdést. Este nyolc után ugyanis kintről, az utcáról már senkit nem engednek be a strandra. Ez az élményfürdőzés alkalmanként öt euróba kerül. 

Hírdetés

Párkányi lakosok is panaszkodtak lapunknak, hogy a közöltekkel ellentétben azt tapasztalták, a Vadas idén mégis emelte az árait. Hogenbuch Endre igazgató ezt az Új Szónak határozottan cáfolta. „Az árak még formálisan sem emelkedtek, még a tavalyi árszinthez képest sem. A felnőtteknek a belépő 11 euró, ennyi volt tavaly is, a gyermekbelépő nyolc euró, tavaly is ennyibe került, a mozgáskorlátozottaknak szóló belépő, vagy a kedvezményes, délután négy órától érvényes jegy ára sem változott. Sőt, aki online vagy az automatából vált jegyet, az ötven centtel olcsóbban léphet be a strandra, tehát nem igaz, hogy árat emeltünkˮ – részletezte az igazgató. 

A Vadas nemrég a fürdő előtti rész és a központi buszmegálló közti bekötőutat is felújította. A lakosok közül többen bírálták a munka minőségét, mondván, hogy kiadósabb eső után hömpölyög a víz az új úton, olyankor lehetetlen közlekedni rajta, mert az úttest befelé lejt. Hogenbuch Endre szerint nincs gond a bekötőúttal.

„Szerintem ez a kritika indokolatlan. Ugyanis felújítás előtt a magassági pontok szerint is bemértük az utat. Igen, a szélektől a közepe felé lejt, de onnan szintén lejt, mégpedig úgy, hogy a csapadék az előre kialakított vízelvezető aknába távozik. A víz tehát elfolyik az úttestrőlˮ – reagált a fürdő vezetője. Hogenbuch Endre közölte, hogy a fürdő előtti volt kempinget parkolásra továbbra is lehet használni, és nyitva van a wellnessközpont is. Idén két kisvonat áll meg rendszeresen a Vadas előtt, és hordja át Esztergomba is a fürdőzőket. A két város közti kerékpárkölcsönző rendszer szintén működik és a Vadasban váltható rá jegy, illetve bérlet. Tapasztalataik szerint inkább a helyi, párkányi lakosok veszik igénybe a biciklis szolgáltatást. 

A főidény biztatóan indul, ha pedig a Covid automata szerint az Érsekújvári járás is zöldre vált, akkor várhatóan még többen érkeznek a Vadasba is. A fürdő nyílt területein semmiféle tesztet és oltási igazolást nem kérnek, de a többi járványügyi és higiéniai szabályt be kell tartani. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »