1935. szeptember 15-én hirdették ki a nürnbergi pártnapokon az antiszemitizmust jogi alapra helyező törvényeket, amelyek lényegében kizárták a zsidókat a német társadalomból.
Az 1871-ben létrejött egységes Német Birodalom alkotmánya a zsidókat egyenrangú állampolgárnak nyilvánította, de a német társadalmat áthatotta az antiszemitizmus.
Amikor Hitler 1933. január 30-án elfoglalta a kancellári tisztséget, Németország 67 milliós lakosságából mintegy félmillió volt zsidó, jelentős részük beszélt németül, sokan az első világháborúban is harcoltak, de a kereskedőik inkább nyerészkedtek rajta. Mindez nem sokat számított: a világválság alatt számolatlan antiszemita incidensre került sor, a boltok és nyilvános helyek bejáratain megjelent a „Zsidók nem kívánatosak” felirat.
Az NSDAP hatalomra kerülése után bojkottot hirdettek a zsidó üzletek ellen, korlátozták a zsidók arányát a felsőoktatásban, megkezdődött a zsidó tisztviselők elbocsátása, a zsidók kiszorítása a szellemi és művészeti pályákról. Hitler azonban csak 1935 nyarán döntött az antiszemita intézkedések törvénybe iktatásáról – ezt addig leginkább az hátráltatta, hogy megállapodjanak benne, ki tekintendő zsidónak.
A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) VII. birodalmi kongresszusa 1935. szeptember 10-én kezdődött meg Nürnbergben, ezzel egy időben (1543 óta először) a városban ülésezett a Birodalmi Gyűlés, a Reichstag is. A Führer szeptember 13-án váratlanul úgy határozott, hogy a rendezvényen kell kihirdetni „a birodalmi polgári törvényt” és „a német vér és becsület védelmére” hozott törvényeket.
A nürnbergi törvényeket 1935. szeptember 15-én Adolf Hitler hozta nyilvánosságra. A Führer azt mondta, a törvények szilárd alapot teremtenek a német nép és a zsidóság közti elviselhető kapcsolatokhoz.
Az állampolgárságról szóló jogszabály értelmében csak német vagy rokon vérű (Deutschblütiger) egyén minősült az állampolgári jogok teljességét élvező birodalmi polgárnak (Reichsbürger), minden más kategóriához tartozók csak az állam szolgálói (Staatsangehörige) lehettek. A német vér és becsület védelméről alkotott törvény megtiltotta a házasságot a zsidók és a német vagy rokon vérűek között, és házasságon kívüli nemi kapcsolatukat is bűncselekménynek minősítette. A zsidók 45 évnél fiatalabb német nőt nem alkalmazhattak, a nemzeti színeket nem használhatták, az éppen a pártnapokon hivatalos német lobogóvá tett horogkeresztes zászlót nem vonhatták fel.
A hosszas viták után megszületett végrehajtási utasítás szerint automatikusan zsidónak minősült, akinek mind a négy vagy a négyből három nagyszülője zsidó volt, függetlenül attól, hogy az illető minek tartotta magát, illetve gyakorolta-e az izraelita vallást. Ha valakinek két nagyszülője volt zsidó, ő első fokú „keverék fajúnak” (jüdischer Mischling ersten Grades), azaz félzsidónak számított, de ha gyakorolta a zsidó vallást, avagy ha házastársa zsidó volt, akkor zsidónak minősült. A másodfokú „keverék fajúak” (jüdischer Mischling zweiten Grades), akiknek csak egy nagyszülőjük volt zsidó, lehettek birodalmi polgárok, és elvben házasodhattak árjákkal, de ez a gyakorlatban igen nagy nehézségekbe ütközött. A „Mischling”-nek minősítettek kérhették mentesítésüket a törvény alól, a kevés számú ilyen döntést a legtöbbször Adolf Hitler vezér és kancellár személyesen hagyta jóvá.
Az egyebek között a magyar zsidótörvényekhez is mintául szolgáló nürnbergi törvények elfogadása után a zsidók Németországot nyugodtan elhagyhatták, sőt, bátorították erre őket. 1938-ban aztán egy rendeletáradattal kiiktatták a zsidókat a közéletből.
(Múlt-Kor nyomán)
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
