A toleráns Svédországban börtön várja a betolakodókat – sajnos nem úgy, ahogy kellene

A menekültügyi helyzet miatt történetének egyik legnagyobb humanitárius kihívása előtt áll Svédország a skandináv állam kormányfője szerint. Az utóbbi egy hétben közel 9 ezren kértek menedéket, azaz "többen, mint korábban bármikor" ennyi idő alatt – hangsúlyozta Stefan Löfven miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján, Stockholmban.

A kormányfő cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Svédország a menekülthullám miatt ideiglenesen visszaállítja a szúrópróbaszerű határellenőrzést, ahogy azt Anna Kinberg Batra konzervatív ellenzéki vezető javasolta. A svéd kormányfő azt mondta: most az a legfontosabb, hogy tető legyen a "menekültek" feje fölött, ezért utasították a hatóságokat, hogy átmeneti megoldásként állítsanak fel fűthető sátrakat a menedékkérők számára.

A pénteki stockholmi sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Morgan Johansson bevándorlásügyi miniszter közölte, hogy a svéd hatóságok 185, téli lakhatásra alkalmas sátorral rendelkeznek, amelyekben csak mintegy ezren férnek el, ezért újabb sátrakat kell beszerezni.

A svéd kormány – amely már régi börtönöket is alkalmassá tett a betolakodók elszállásolására – arra utasította a regionális hatóságokat, hogy térképezzék fel, mely épületek lennének még alkalmasak a kontinenshódítók fogadására. A migrációs hivatal szerint országszerte 60 ezer férőhelyre lenne még szükség.

Hírdetés

"Svédország válsághelyzetre készül, szükség van az egységre és a közös felelősségvállalásra" – hangsúlyozta a kormányfő. A 9,8 millió lakosú skandináv országban – ahol tavaly az Európai Unión belül a népességhez viszonyítva a legmagasabb volt a menedékkérők (és ezáltal a nemi erőszak – a szerk.) száma – idén 81 400-an igényeltek menekültstátust, vagyis közel annyian, mint 1992-ben, a délszláv háború idején, amikor 84 018 kérelmet vettek nyilvántartásba. Tavaly a kicsit több mint 81 ezer menedékkérelemből 36 ezret bíráltak el pozitívan a svéd hatóságok.

Svédország az Európai Unión belüli kvótarendszer keretében több mint nyolcszáz bevándorlót vesz át Olaszországtól, és több mint ötszázat Görögországtól. Az első migránsok – 19 eritreai állampolgár – pénteken repülővel meg is érkeztek Rómából az észak-svédországi Lulea városába. Ők voltak az első olyan olaszországi migránscsoport, amelynek tagjait az uniós kvótarendszer alapján helyezték át egy másik tagállamba.

(MTI nyomán)

Szörnyű: már a liberális Svédországban is felütötte fejét az "afrofóbia"

Ennyi nem elég: még több "menekültet" fogadnának be a svédek – akár saját otthonukba is


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »