Kapitalista szempontból — ahogy egyébként a befogadó országok leginkább kezelik a kérdést — a bevándorlás ügye a szimpla munkaerővándorlás esete: ha a hegy nem megy Mohamedhez, nomest est omen, Mohamed megy a hegyhez — de nem csak Mohamed, hanem Vlagyimir, Petru, és Marcsi is elmennek, vagy már korábban elmentek a hegyhez. A munkaerőnek ez az agresszív — menekülésbe és a társadalmak szétesésébe ojtott — vándorlása egyébként semmivel sem hoz agresszívebb változást az európai társadalmak életébe, mint a nyugati tőke hozott a harmadik világéba, mégis nehezen mondunk le arról a nézőpontról, hogy mi csak hadd küldjük a tőkét, és hadd zárkózzunk el a globalizáció valódi kiteljesedése, a munkaerő globális vándorlása elől, ahogy nekünk tetszik. Mi felforgathattuk száz meg száz premodern, vagy legalábbis nem-nyugati típusú közösség, régió és ország életét a piacaik átalakításával, fegyverrel, vagy akárcsak azzal, hogy milyen életformát állítunk eléjük követendőként, de azt már nem szeretnénk, ha ezt az életformát szó szerint tűzön-vízen át el szeretnék élni — különösen akkor, ha ezért a Nyugatot is bevennék. Ám mivel most éppen nem a tőkének, hanem a munkaerőnek vagyunk a híján, ott az erő náluk.
Én persze szívesen elzárkóznék ezektől a folyamatoktól, de Európa nem fejlődött elég harmonikusan ahhoz, hogy megtehesse. A tőkeexport révén átalakította a fejletlen társadalmakat, de közben ő maga is megváltozott, ami a saját biológiai reprodukciós képességét és a jóléte finanszírozását illeti (ami jelentős részben külföldről és hitelekből történik). Az EU egy tökéletesen diszfunkcionális szervezet, amelynek a stratégiai ereje egy karcagi napközijével vetekszik, nyilvánvalóan agyalágyultak vezetik, a többiek meg felveszik a fizetésüket, és kihúzzák a mandátumukat. Néhány tízezer migráns dolgához legalább két éve nem képes hozzászólni a kukkot sem, a budapesti események kapcsán pedig egyszerűen összeomlik. Se ezt a válságot, se Európa jelenét és jövőjét nem sikerül perspektívába helyeznie — mindent összevetve valószínűleg az egyik legnagyobb pénzkidobási projekt, amibe az emberiség valaha is belefogott.
Az EU döntéshozóinak és bürokratáinak imbecillitása révén természetesen fogalmunk sincs, mi lehetne a Közös Piac és az intézményeinek szerepe a válságok megelőzésében vagy hatékony leküzdésében. A munkaerőpiaci (és bevándorlási) válság éppen olyan stratégiai és gazdasági gyengeségre utal, mint a tőkepiacok rendszeres válságai, de semmiféle előrejelzés, komplex elképzelés, pláne mechanizmus nincs arra, hogy mit kezdjünk velük. A legtöbb, amit az emberiség ki tud hozni a közgazdaságtanból, hogy a világ valószínűleg leghülyébb intézményei, a „külföldi elemző cégek” módosítják a gazdasági előrejelzéseiket. (Lennék én szívesen ilyen elemző cég, amelyiknek — Istenem! — nem jön be egy forecast, három hónap múlva módosít rajta csillió dollárért. Most éppen, jaj, guelle surprise, leesett a második negyedéves magyar növekedési adat, nosza módosítjuk az éves előrejelzést. És közben mindenki komolyan bólogat, eh, micsoda szellemi teljesítmény! Előtte is fél százalékpont volt a Morgan Stanley meg az XY között, azt se nagyon tudni, hogy miért, hát most lesz köztük plusz kéttized, alacsonyabb bázison. Az egész egy vicc. És ebből táplálkozik az EU, egymást jelzik előre és fizetik, aztán minden következmény nélkül bele a vaksötétbe. Na majd mostantól lesz a sok faktor között még egy: a migránsfaktor. Plusz félcsillióért, csak nektek.)
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »
