A több mint egymillió horgász számíthat a magyar kormányra

A több mint egymillió horgász számíthat a magyar kormányra

A több mint egymillió magyar horgász számíthat a kormányra – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a magyar miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán a ma közzétett videóban.

Nyitrai Zsolt kiemelte, a magyar kormány támogatja a horgászokat, ezért is alkotta meg a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) együttműködve a nemzeti horgászturisztikai stratégiát, amely konkrét intézkedésekkel és forrásokkal segíti a szolgáltatások bővítését.

Közös eredménynek nevezte, hogy megszűnt a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, bevezették a Magyar Horgászkártyát és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője.

Szűcs Lajos, a szervezet elnöke a videóban arról beszélt: a tavalyi volt a horgászok egyik legsikeresebb éve.

Számuk meghaladta az egymilliót, és a nemzeti horgászturisztikai stratégia 2030-ig mintegy 24 milliárd forintot irányzott elő az ágazat támogatására

Hírdetés

– tette hozzá.

Közölte, ezzel együtt sportszervezetként a MOHOSZ a világ élvonalába került, hiszen az édesvízi szakágban továbbra is Magyarország vezeti a világranglistát.

A horgászok tehát jól teljesítettek

– állapította meg, köszönetet mondva a magyar kormány támogatásáért.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »