A titkos ufókutatással megbízott korábbi pentagoni tisztviselő elmagyarázza, hogyan repülnek az UFÓK

Végül sikerült leleplezni az idegen technológiát? Egy volt pentagoni tisztviselő elképesztő kijelentést tett az ufók mögött megbúvó technológiát illetően. Megdöbbenő részleteket közölt a rejtélyes repülő járművekről egy olyan hajdani pentagoni tisztviselő, aki a szupertitkos AATIP-ben, azaz a Fejlett Légügyi Veszélyeket Beazonosító Programért volt felelős.

 

Az AATIP egy titokzatos program volt, amelynek teljes költségvetése több mint 20 millió dollárra rúgott, amelyet minden egyes évben a Védelmi Minisztérium állapított meg számára. Ezt a rejtélyes programot a Pentagon C-szervezetéből működtették és kizárólag az ufók kutatásával foglalkozott.

 

 

Luis Elizondo, az a férfi, akit a titkos programmal megbíztak, nyíltan beszélt az AATIP-ról, valamint arról, hogy az exportőrök milyen felfedezést tettek, amióta a nevadai demokrata szenátor, Harry Reid 2007-ben a létrehozását kikényszerítette.

 

Az egyik korszakalkotó felfedezés – videó és hanganyaggal együtt – akkor történt, amikor az USA haditengerészeti pilótája egy „egész ufó-flottát” figyelt meg, ami 120 csomóval fordult ellene egy 2015-ös AATIP akta szerint.

 

A beszámolók szerint az azonosítatlan repülő objektumnak egy ismeretlen meghajtórendszere volt és olyan hihetetlen, soha nem látott mozgásokat végzett, melyekre egy ember alkotta jármű soha nem lenne képes.

 

A Főnix-programról érdeklődni az alábbi címen lehet: [email protected]

 

Most Mr. Elizondo nyíltan beszélt az ufók nem e világi képességeiről.

 

„Úgy vélem, hogy már nagyon közel kerültünk működésük fizikájának megértéséhez és ez módfelett izgalmas.”

 

„Először rendelkezünk egy olyan magával ragadó leírással, amely értelmében a jelenlegi fizikai tudásunkkal, fejlett fizikánkkal és kvantummechanikával meg tudjuk magyarázni, amit látunk.” – közölte Mr. Elizondo.

 

Nem is olyan régen írtunk egy, az Amerikai Haditengerészet pilótái által lefilmezett hihetetlen felvételről, melyen egy ufót vettek üldözőbe az USA partjai mentén. A videóban, mely alább látható, két pilóta, David Fravor parancsnok és Jim Slaight főhadnagy parancsnok elképedve figyelte, amint egy azonosítatlan tárgy 80 000 láb magasságban feltűnt, majd hihetetlen sebességgel a tenger felé repült, végül megállt 20 000 láb környéként.

Hírdetés

 

videó: https://www.youtube.com/watch?v=GNL41xYv95o

 

Amint a két pilóta megközelítette az objektumot, az „úgy begyorsult, hogy eddig még soha nem láttunk ilyen” – közölte Fravor parancsnok.

 

Mr. Elizondo kifejtette:

Nagyon is hisszük, hogy minden eddigi megfigyelésünk: a váratlan és extrém gyorsulás, a hangsebesség feletti sebesség, a csökkentett láthatóság, a közegen keresztül végzett mozgás és végül, de nem utolsó sorban a pozitív emelkedés, az antigravitáció valójában egyetlen technológia megnyilatkozása. Tehát nem öt egzotikus technológiát próbálunk megfejteni, hanem csak egyet. S mi úgy gondoljuk, hogy mi ezt is ismerjük.”

 

A technológia elérhető.

 

Ahogyan a Bigelow Aerospace-nél dolgozó tudósok elmagyarázták, név szerint például Dr. Hal Puthoff fizikus, ezek a rejtélyes járművek egy olyan képességgel rendelkeznek, amely ténylegesen létrehozza a saját tér-idő buborékját, mely lehetővé teszi számára, hogy ilyen elképesztő sebességgel repülhessen.

 

„Hisszük, hogy ennek nagy mennyiségű energiához lehet köze, továbbá ahhoz a képességhez, amely meggörbíti a téridőt, nem nagyon, csak egy kissé.” – közölte Mr. Elizondo, miközben a bámulatos részelteket felfedte az ufókkal kapcsolatban.

 

Featured image credit: Shutterstock.

 

Forrás / Original article: https://ancient-code.com/former-pentagon-official-charge-secret-ufo-investigation-explains-ufos-fly/

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÉbresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÍzisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

The post A titkos ufókutatással megbízott korábbi pentagoni tisztviselő elmagyarázza, hogyan repülnek az UFÓK appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »