A titkos társaság, ami átszőtte Horthy Magyarországát

A titkos társaság, ami átszőtte Horthy Magyarországát

Miért féltek a kommunisták még a hetvenes években is a Magyar Közösségtől? Ha szélsőjobboldali szervezet volt a titkos társaság, ahogy sokan máig hangsúlyozzák, miért tartoztak hozzá szociáldemokraták és kommunisták is? Szekér Nóra történész hosszú ideje kutatja a Magyar Közösség történetét, a témáról írt második kötetének (Titkos társaság. A Magyar Testvéri Közösség története) megjelenése alkalmából beszélgettünk vele.

– Az 1945 után alakult állambiztonsági szervek, a Katpol és az ÁVO már a kezdetektől hatalmas energiával nyomozott a Magyar Közösség nevű titkos társaság után. Mi volt ennek az oka?
– Elsősorban az, hogy a Magyar Közösség tagjai jóformán a magyar közélet minden fontos pontján jelen voltak, korábbi ellenállási csoportjaik kapcsolati hálója a második világháború végével sem szűnt meg. Ráadásul mindegyik pártban rendelkeztek tekintélyes nexusokkal. Ez pedig potenciális veszélyt jelentett az egyeduralomra törekvő kommunisták számára, hiszen azok megfelelő pillanatban akár hatékonyan fel is léphettek volna ellenük. Meg kellett törni tehát ezt a konspirációs alapon működő, szervezett titkos erőt. A kirobbantott 1947-es összeesküvési üggyel viszont nemcsak rájuk lehetett végzetes csapást mérni, hanem az ország legerősebb pártjára, az eljárásba törvénytelen eszközökkel bevont Független Kisgazdapártra is. A Kisgazdapárt megtört, a Közösség kapcsolati hálója megtépázódott, de bizonyíthatóan és persze nagyon óvatosan tovább élt.

– Milyen célból alakult meg 1920-ban a Magyar Közösség?
– A Közösség eredete homályos pont, sok a feltevés. Az biztos, hogy alapítói különös tradíciót hoztak magukkal: az erdélyi titkos társaságok hagyományait újították meg. Létrejöttének legfőbb oka pedig a trianoni béke, illetve a változtatás igénye. Mivel a titkos társaság nem politikai szervezet, konkrét programja és közvetlen célja értelemszerűen nincs. A Magyar Közösség nagyon szigorúan vett alapelve az volt, hogy a tagoknak, a tagjelölteknek a magyarság érdekeit kell képviselniük. Ez persze sokféle lehet. Ám ahol a Közösség ezt szolgáló szándékot látott, igyekezett támogatóan fellépni, akár kapcsolati tőkéjét kamatoztatva, akár anyagi segítséget nyújtva.

– A mából nézve mindez talán furcsának tűnhet, s felmerül a kérdés: miért gondolták, hogy egy titkos társaság kerete nyújthatja a leghatékonyabb segítséget?
– Trianont az ország vezetése kényszerből elfogadta, igyekezett beilleszkedni az új európai status quóba. Mindemellett annak radikális megváltoztatására is törekedett. Mindkét álláspontját nyíltan vállalta, az előbbit külpolitikai fórumokon elsősorban, az utóbbit a belpolitikában. Ez pedig jelentős ellentmondás. A különös kettősség, az elfogadás és a tagadás alapvetően határozta meg a magyar politikát a két világháború között. A status quo megváltoztatásának szándékát a világpolitikában nyíltan nem vállalhatták, mert az nemzetközi elszigetelődéshez, ellehetetlenüléshez vezetett volna. Befelé azonban saját legitimitását sem kockáztathatta a revízió elutasításával. Ezen a ponton fontos a konspirációs alapon működő titkos társaságok szerepe. Maga a konspiráció egyébként az egész akkori magyar államot jellemezte: fedésben működött a honvédség vezérkara, fedésben a tisztképzés. A frankhamisítási botrány – az akcióval a francia fizetőeszközt kívánták bedönteni – szintén érintett kormányzati köröket, hogy ismert példát említsek. Ezen a téren egyébként teljesen egyedül álltunk a nemzetközi porondon. A szintén vesztes Németország ugyanis nem csak hirdette a teljesítési politikát, igazodott is hozzá a húszas években.

– Miért nem járhatta Magyarország a „német utat”?
– A versailles-i békék Németországot ugyan megalázták, de velünk ellentétben élhető viszonyokat teremtettek számára. Jóval kevesebbet vesztettek akár területben, akár geopolitikai jelentőségüket tekintve. Trianon Magyarországot ebből a szempontból is kényszerpályára állította. A németekéhez hasonló utat elsősorban jóval kedvezőtlenebb körülményeink miatt nem követhettünk, ugyanakkor ez meggátolta az egészséges társadalomfejlődést. Nagyjából megmaradt a Monarchiától örökölt elavult államrendszer, megterhelve az első világháború következményeivel, például az antiszemitizmussal. A Magyar Közösség távlati célja ezzel szemben a rendszerváltoztatás lehetőségét is magában rejtő társadalmi átalakulás volt, amelyben a nemzeti célok sem sérülnek.

– Úgy tűnik, Magyarországon a Horthy-időszak jellemzően a titkos társaságok kora. Nagy befolyással bírt a kormányzat mögött álló Etelközi Szövetség (EX), s működött a hivatalosan betiltott szabadkőművesség is. Milyen a viszonya a Közösségnek ezekkel a társaságokkal?
– Az EX működésében pontosan tükröződtek a kormánypárt hatalmi erőviszonyai, hiszen az a rendszer egyfajta háttérhatalmaként működött. Ezzel szemben a Közösség nem az állam, hanem egy szellemiség, a nemzeti érdekek hathatósabb érvényesítésének jegyében határozta meg önmagát. Személyi összefonódások voltak a két társaság között. A magyar szabadkőművesség felépítésében jobban hasonlított a Közösséghez, mindkettő eszmei alapú volt, szemben a hatalom megtartását szolgáló EX-szel. Kétségtelenül szellemi találkozási pont közöttük 1848–49 és a hozzá kötődő függetlenségi politika. A szabadkőművesség azonban erősen internacionális, míg a Közösség alapvetően nemzeti jellegű. Hitler hatalomra kerülése után szorosabb szálak is kialakultak, konkrét ügyekben együttműködtek.

– Hogyan lehetséges ez? Hiszen a Magyar Közösséget a szakirodalom sokszor napjainkban is szélsőjobbos szervezetként írja le.
– Igen, ez pedig abból adódik, hogy máig erőteljesen hatnak az 1947-es koncepciós per vádpontjai. Amikor elkezdtem átnézni az eredeti dokumentumokat, és összevetettem a bírósági anyagokkal, rá kellett döbbennem, hogy ez a felfogás tarthatatlan. Hiszen hogyan lehetséges például az, hogy a közösségnek kommunista, szociáldemokrata tagjai is vannak? Márpedig a paletta igen széles, tag volt eredetileg a Sztójay-kormány későbbi belügyi államtitkára, Baky László, a szociáldemokrata Somogyi Imre, és a zsidó származású, frakciós kommunista Weisshaus Aladár is közel állt a Közösséghez. Jelentős szellemi hatást gyakorolt a társaságra Szabó Dezső és Németh László. Tény, hogy a szervezet erősen nemzeti kötődésű, ez alapján akár jobboldali is lehetne, ugyanakkor kivételes szociális érzékenység jellemezte, ezért támogatta olykor a szocdemeket, a kommunistákat is. A Közösség ugyanis nem merev politológiai kategóriák mentén működött. A hozzá kapcsolódó legális „fedőszervezeteket” tekintve szintén nehezen megállapítható a bal- vagy a jobboldaliság. Iskolapéldája ennek a Bartha Miklós Társaság: ebben talált otthonra és kötött életre szóló barátságot József Attila és a szélsőjobboldali, utóbb a németellenes ellenállásban is részt vállaló Csomóss Miklós, illetve Fall Endre, a Revíziós Liga elnöke és a kommunista Mélik Endre. A Közösség összetettségét mutatja az is, hogy első vezetője, Rákosi Jenő postatiszt például zsidó származású volt.

– Ismert az a nyilatkozat, amelyet a német megszállás napján, 1944. március 19-én tett közzé a Magyar Közösség vezetősége. A szöveg logikus, üdvözlendő fejleményként mutatta be a Wehrmacht bevonulását…

Hírdetés

– …ezzel a Közösség prominenseinek rosszallását is kiváltva. A németellenesség ugyanis Hitler hatalomra kerülése, de főleg az Anschluss után meghatározó lett a Közösség működésében. Ennek fényében a Kiss Károly által a Magyar Közösség „álomba merülését” meghirdető szöveg kiadásának egyrészt konspirációs okai lehettek, hogy így terelje el a hatóságok figyelmét a Magyar Közösség tagjainak az ellenállásban, a még Teleki Pál atyáskodása mellett alapított Magyar Függetlenségi Mozgalomban (MFM) való részvételéről. Másrészt azt üzente a tagok számára, hogy a rendkívüli időkben a Közösség sem élhet tovább a megszokott keretek között, a kapcsolattartás módjai jelentősen megváltoznak.

– Hogyan vettek részt a közösségi tagok az ellenállásban?
– Teleki Pál miniszterelnöknek a háború kezdetén, látva az ország lehetőségeinek végzetes beszűkülését, az volt a célja, hogy nyilvántartsa, gyarapítsa és összegyűjtse az államapparátus németellenes tagjait, az apparátus nyújtotta előnyöket kihasználva pedig hatékony informális kapcsolatrendszert hozzon létre. A kapcsolatrendszert, amelyben a Magyar Közösség tagjai döntő szerepet játszottak, a korabeli titkos szóhasználatban „Teleki-ködnek” nevezték. Ebből született meg utóbb a Magyar Függetlenségi Mozgalom. Az MFM konspirációs hálójának hatásos működését a későbbi német teljhatalmú megbízott, Edmund Veesenmayer is megdöbbenve vette észre, amikor 1943 decemberében gazdasági szakembernek álcázva Magyarországon tárgyalt. Jelentésében többek között arról olvashatunk, hogy milyen jól működő hírszolgálatuk van a zsidóknak: „Huszonnégy órán belül mindenről értesülnek, nem utolsósorban a birodalom legintimebb eseményeiről.” A német megszállás után a fegyveres ellenállás lehetősége felmerült ugyan, ám a mozgalom a háborúból való kiválás reményében a kormányzói szándék támogatása mellett foglalt állást. Az ugyancsak erős közösségi háttérrel működő Kiugrási Iroda fedésében zajlott a szovjetekkel kötendő fegyverszünet előkészítése. A kiugrási kísérlet kudarcával, a nyilas hatalomátvétel után a fegyveres ellenállás szervezésében már a közösségi emberek is közreműködtek.

– Kevésbé ismert, hogy a Sztójay-kormányban is ott ültek a Magyar Közösség, közvetve-közvetlenül az ellenállás titkos képviselői. Hogyan volt ez lehetséges?
– Konspirációs eszközökkel. Mester Miklós, az Imrédy-féle szélsőjobboldali Magyar Megújulás Pártjához tartozó kultuszállamtitkár, akit nem pártja, hanem a kormányzó vont be a Sztójay-kabinet munkájába, jelentős szerepet vállalt az embermentésben, közvetve együttműködött Raoul Wallenberggel. Ő szabadította ki a Közösséghez tartozó Györffy Kollégium letartóztatott diákjait, köztük a későbbi miniszterelnököt, Gerő Ernő majdani bizalmi emberét, Hegedüs Andrást. Vasvári Lajos (a frakciós Weisshaus-csoporthoz tartozó) kommunista géplakatos pedig Horthy Miklós felkérésére a Sztójay-kormány iparügyi államtitkára lett. Tevékenysége feltárásával, bemutatásával máig adós a történettudomány.

– Mi történt a Közösséggel közvetlenül a háború után?
– Szervezetileg nem született újjá, hanem megmaradt „álomba szenderült” állapotában. Ebben utóbb szerepet játszott az 1947-es per is.

– Titkos szervezetről van szó, joggal merülhet fel, hogy működött-e bármilyen formában a Magyar Közösség a Rákosi-, illetve a Kádár-rendszerben.
– Említettem, hogy a kapcsolati háló a per következtében ugyan megtépázódott, ám megmaradt, bizonyíthatóan még a hetvenes években is élt. 1972-ig önálló elhárítási vonalként foglalkozott velük az állambiztonság. Figyelték a kapcsolatrendszerüket, hivatali előmenetelüket pedig hátráltatták. Rendszeresen ellenőrizték a postájukat, olykor lehallgatták telefonjukat, lakásukat, titkos házkutatásokat tartottak. Csak 1970-ben 107 jelentés futott be a Közösségről.

– Miért féltek ennyire tőlük?
– Úgy vélték, bár a Közösség szervezeti formái nem éledtek újjá, s törvénysértést sem követnek el, potenciális veszélyt jelenthetnek az államhatalomra nézve szellemiségük, kapcsolatrendszerük, kapcsolattartásuk konspiratív jellege, a titkos szervezeti hagyományok miatt. A nemzeti elköteleződés hangsúlyozását ugyancsak veszélyesnek vélték. Ötvenhat tapasztalatából okulva attól is tartottak, hogy rendszerváltozás esetén a Közösség képes lenne esetleg egy komplett szakembergárdát felsorakoztatni, pillanatok alatt megteremve az új államszervezet zavartalan működését. Az iratok szerint a közösségieknek több titkos találkozóhelyük volt, például a Rudas fürdő, egy belvárosi ruhaszalon, egy várbeli antikvárium, ahol megfelelő jelszóval, szórólap felmutatásával jelezték, hogy belső ember érkezett esetleg egy-egy küldemény átvételére. A hatvanas évek közepétől egy szűkebb kör rendszeresen összeült, napirendi pontokat követve tárgyaltak meg témákat, de ők is elsősorban egymás tájékoztatására szorítkoztak, nem pedig rendszerdöntögető szervezkedési szándék vezérelte őket.

– Lehet-e tudni valamit mai helyzetükről?
– A Közösség a tagok halálával lassanként feltehetően megszűnt. Persze titkos társaságról lévén szó, biztosat nehéz mondani. A szervezeti keretek újjászervezéséről nekem nincs tudomásom, és ennek nyoma az állambiztonsági anyagokban sem lelhető fel.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »