Ismertsége eleinte Semmelweis Ignácéval, az „anyák megmentőjével” vetekedett, a történelmi emlékezet azonban mostohán bánt vele. Pedig a 20. század elején még a legismertebb magyar orvosok között emlegették Lengyel Árpádot, aki a Carpathia hajóorvosaként 705 embert menekített meg a Titanic fedélzetéről, miután az elsüllyeszthetetlennek hirdetett luxusgőzös 1912. április 14-én előbb jéghegynek ütközött, majd másnap a hullámsírba veszett. Lengyel Árpád történetét csak az 1980-as években ismerhette meg újra a világ, kitüntetést hazájában sohasem kapott.
Lengyel Árpád 1886. március 19-én, egy csendes észak-magyarországi faluban, a Komárom-Esztergom megyei Pilismaróton látta meg a napvilágot. Családja 1894-ben költözött Budapestre, ezért az elemi iskola harmadik és negyedik osztályát már itt végezte el. 1904-ben érettségizett, ezután a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karára nyert felvételt, ahol a fakultatív tárgyak közül a gégészetet vette fel.
A friss diplomás férfi gégeklinikai gyakornokként a budapesti Szent Rókus Kórházban helyezkedett el, emellett 1911-től az Országos Munkás-betegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár VII. kerületi betegsegélyező pénztárának segédorvosa lett.
Közben – mivel már 1905 óta tagja volt a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületnek (BÖME) – mentőápolóként dolgozott, s rendszeres szolgálatot látott el. (A rendkívül sokoldalú hazai orvosi tevékenységnek hirtelen vége szakadt, mert Lengyel 1911-ben egy újsághirdetésben olvasott arról, hogy angolul beszélő magyar orvost keresnek a Carpathiára, a patinás angol társaság, a Cunard Line hajójára.
Lengyel Árpád kisfiával
A Carpathia 1903. május 5-én Liverpoolból indult első útjára Queenstown (ma Cobh, Írország) érintésével New Yorkba. A hajó az akkori világ legnagyobb egykéményes óceánjárója volt, 1903-tól 1918-as elsüllyesztéséig az Atlanti-óceánon szállította az utasokat. A The Times 1903. április 27-i cikke így írt róla: „Az Atlanti-óceánon átkelő másod- és harmadosztályú utasok ellátása, s különösen az az elhelyezés, amelyet ilyen alacsony áron nyújt ez a szalon- és harmadosztályú utasszállító tehergőzös, jóval meghaladja azt a szintet, amelyet ezelőtt a hasonló osztályon utazók számára bárhol kínáltak.”
Mivel a Carpathia kivándorlóhajó volt, a hajótársaság vezetése szükségesnek látta, hogy fedélzetén magyar személyzet is legyen. A XIX-XX. század fordulóján Magyarország egyik legnagyobb társadalmi problémája a feltartóztathatatlannak bizonyuló kivándorlás volt: 1880 és 1914 között több mint másfél millió magyar állampolgár kelt át az óceánon egy szebb élet reményében. A magyar kormány 1903-ban megpróbálta a kivándorlás rendjét szabályozni, ennek keretében kötött szerződést a Cunard Line-nal, amely büszke volt arra, hogy a mégoly nehézsorsú férfiak és nők számára is igényes szolgáltatásokat képes nyújtani a kötelékébe tartozó hajókon.
Lengyel Árpádnak nagyon megtetszett a hirdetés, fiatal volt – 26 éves – és nőtlen, örült, hogy végre világot láthat, miközben a szakmáját is gyakorolhatja. Hozzá kell tenni, hogy nem várt rá teljesen ismeretlen szerep, hiszen a Carpathián korábban már szolgált egy magyar doktor, Kálmán Ernő, aki újságcikkben ismertette a hajóorvosokra váró feladatokat és veszélyeket. (Később a személyzet több tagja – így ápolók, utaskísérők, szakácsok és a Carpathia tisztje, Ráth Gusztáv – is magyar volt.) Lengyel Árpád 1912 februárjában megpályázta, majd el is nyerte az állást, szerződésére 1912 márciusában ütötték rá a pecsétet. Lengyel ekkor még csak nem is sejtette, hogy ez lesz életének első és egyben utolsó hajóorvosi állása.
Mentőcsónak a hajókatasztrófa túlélőivel
A hajó – melynek kapitánya Arthur Henry Rostron volt – a Fiume-Trieszt-Messina-Palermo-Nápoly-Gibraltár-New York útvonalon haladt, 1912. március 29-én kötött ki New Yorkban, 725 emberrel a fedélzetén. A sikeres odaút után már Európába visszafelé jártak, amikor 1912. április 15-én éjjel fél egy előtt öt perccel befutott a Carpathiára a Titanic vészjelzése.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
