A tisztességről és a szerénységről

A tisztességről és a szerénységről

“Inkább maradok tisztességes és szegény, mint hogy urizáljak más pénzéből vagy lopott közpénzből.”

– mondta Gyuriferi ex-miniszterelnökünk, és attól tartunk, ebben teljesen igaza is van, ahogy a Tanúban is megfogalmazta volt Bástya elvtárs: “Szerénység. Amit igazán szeretek magamban a szerénység.”

– mondta Gyuriferi ex-miniszterelnökünk, és attól tartunk, ebben teljesen igaza is van, ahogy a Tanúban is megfogalmazta volt Bástya elvtárs: “Szerénység. Amit igazán szeretek magamban a szerénység.”

Tóbiás Jóska is elnyilatkozta magát vasárnap, a majálison és egész egyszerűen nem tudtunk eléggé rettegni a rettenetes retorikai csapásmérésitől. Trump is valahogy így gondolhatja az Iszlám Állam megsemmisítését – egy velős bővített mondattal, de most maradjunk a magyari rögvalóságnál. A jelenlegi főszoclista ismét kellőképpen meggyőzött minket arról, hogy kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után sem képesek elzsongítani szavai bennünket, egyben az is nyilvánvalóvá lett, továbbra sem az eszükért szeretjük őket.

Ebbéli meggyőződésünkben Kunhalmi Ágnes asszony erősített meg, aki immáron olyan bölcs gondolatokat tud megfogalmazni a tanárnősen keskenyre mázolt szájával (már pár hónapja megvan a diplomája, papírja van arról, hogy bölcs), minthogy – és öveket bekapcsolni, idézet következik:

„Meg vagyunk győződve arról, hogy ezeket nemcsak leváltani kell 2018-ban, hanem elszámoltatni és börtönbe rakni őket. Ezek az életükért futnak, és mindent el fognak követni, hogy utol ne érje őket az igazságszolgáltatás.”

Hírdetés

Javítsanak ki minket, ha tévedünk, de jelen pillanatban azt kell, hogy mondjuk, minden kormányzati produktum irányában megfogalmazott kételyünk ellenére, hogy kiválóan értik miről beszélnek. Ugyanis hatos évvel a kormányváltás után is borulnak ki olyan bilik, mint például Medgyessy elvtárs, D209-es ügynök „közlekedési-tanácsadási” pénze – ami 600 ezer eurócska -, vagy például Simonexállamtitkárexelnökhelyettes sem nagyon mondta még meg, honnan szedett össze kétszázmilliócskát.

A Political Capital tanácsadási pénzeivel – négyszázmilliócska – most nem is foglalkoznék. A TASZ külön pályázati felhívást tett közzé, hogy a Századvég-iratokban valami terhelően szart találjanak, ugyanez a PC esetében nem akkora kihívás.

Aztán még hozzátenném a „rablóprivatizáció” szócskát, vagy épp Boldvailacielvtársat, aki picit szétoffshoreolta magát. Vagy a kedvenceik, mint a Simorelvtárs, aki jegybankelnökként offshorozott, vagy Oszkó „szakértő” Péter, akinek a köznyelv a megtisztelő „Offshore Péter” nevet adta.

Egykori „szakértői” miniszterelnökük Gordon úr offshore ügyeivel nem is untatnám a nagyérdeműt, legyen elég annyi, hogy a rossznyelvek szerint még a saját házát is offshore cég tulajdonolta, a Danilack LTd. Szintén a rossznyelvek szerint azért, hogy még ingatlanadót se kelljen fizetni, a villanyszámla áfáját meg vissza lehessen igényelni. Derék dolgok ezek, Tótawé majd megírja az Adómesék második évadjában… De ne szaladjunk ennyire el erre az offshore vonaton, hiszen voltak még nagy megállapítások. Szóval azért én még tartanék néhány bilitől, amelyek akár még rájuk is borulhatnának, akkor meg problémát okozhat a nagy igazságszolgáltatási elszántság.

Itt zárójelben és közbevetőleg meg kell jegyeznem, sosem az elszántsággal volt a probléma. Illetve az elszántság többnyire akadályozza a szakmai kiteljesülést, aminek végeredményképpen már a parizerek sincsenek biztonságban.

Szintén hozzá kell tennem, ez az elszámoltatás plusz börtönbe rakás dolog a Fidesznek se ment valami nagy sikerrel, de ettől függetlenül reméljük, még próbálkoznak.

Ami pedig Tóbiás elnökurat illeti, ha vissza tetszenek emlékezni például 2007-re amikor is a „kormányzati negyed” fedőnevű projekt elkezdődött, akkor ott speciel úgy költöttek el 8 milliárd forintot, hogy egy kapavágás nem történt. De simán, egyben kényelmesen sorolhatnánk a példákat, amelyekben simán nem történt kapavágás, ám eltűnt némi pénzecske.

Ennyit a zsinórmértékről, amivel – részükről – nem volna illendő akasztani.

www.tutiblog.com


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »