A tinédzser szerelem

A tinédzser szerelem

A tinédzser szerelem, mely minden kamaszt rabul ejt, legyen az akár plátói, vagy beteljesült, valami olyan állapotba kalauzolja az embert, amely már messze elhagyta a valóság talaját. Szívünk választottja tökéletes, már-már szárnyai vannak, glória lebeg a feje felett, de semmiképpen sem egy olyan ember, akinek vannak jó és rossz tulajdonságai, s ezeket mérlegelve kellene választanunk. Na, most az a helyzet, még ha az írói túlzás eszközével éltem is, de hasonlót vélek felfedezni magukat jobboldalinak, nemzeti érzelműnek tartók bizonyos körében, mégpedig Márki-Zay Péter irányába.

Őszinte leszek, erről a jelenségről nem akartam írni, de arra az elhatározásra jutottam, mégis kell, sőt, muszáj. Mert olyan szinten érthetetlen, számomra pedig egyenesen irritáló. Lássuk csak!

Adott egy állítás: Márki-Zay keresztény, konzervatív, jobboldali, aki majd belülről megjobbítja a balliberális ellenzéket, és mint egyfajta külsős, friss levegőt hoz a teljes magyar politikába, értékek mentén politizál, és végső soron egyesíti a nemzetet, meghaladja a jobboldali és baloldali törésvonalakat (bár ez már egy ellentmondás, egy jobboldali erre vágyik?), és már meg is kaptuk a mi kis instant messiásunkat.

A valóság ennél azért nemhogy árnyaltabb, de egyenesen ellentétes. Feltéve, de nem megengedve, hogy Márki-Zay valóban jobboldali (alább ezt erősen cáfolni fogom), még ha akarná, sem tudná véghezvinni ezt a manőverét. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a legnagyobb frakcióval a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció fog rendelkezni, de az egyéb támogatói is mind-mind baloldali, liberális tömörülések. Márki-Zay a balliberális oldal jelöltje, ha még nem tűnt volna fel! S ha nem lenne világos, a magyar parlamentáris rendszer nem ugyanaz, mint az amerikai elnöki.

Mit jelent ez? Csupán annyit, a magyar miniszterelnöknek is egy szavazata van az Országgyűlésben, az ő ereje nem abban rejlik, hogy ő a miniszterelnök, hanem, hogy mögötte áll a legnagyobb frakció. Nos, bár Isten ne adja, de ha a balliberális oldal győz és Márki-Zay lesz a miniszterelnök, ez neki is meglesz, csak éppen ott Gyurcsány Ferenc fújja majd a talpalávalót. Ennyit az elméletileg jobboldali reményekről.

Hírdetés

De hát maga Márki-Zay sem titkol semmit, magát Dobrev Klárát nevezné ki külügyminiszternek. Felfogjuk, ez mit jelente hazánk számára? De nézzük már meg, kik állnak szorosabban véve is mögötte. Hadházy Ákos, és ilyen alakok.

De van a fentieknél is egy fontosabb téma. Márki-Zay nem jobboldali, nem nemzeti. Honnan veszem ezt? Tőle, magától. Évekre visszamenően lehetne gyűjtögetni az idézeteket, amelyek mind ezt támasztják alá. Ő az, aki kizárólag azért tenne a közös listára cigányokat, mert azok cigány származásúak, ő az, aki keblére ölelné a homoszexuálisokat, engedélyezné a házasságukat, az LMBTQ-lobbinak teret engedne, de ne is soroljuk tovább, adjuk át inkább a szót neki:

Egy kanadai típusú szereteten és elfogadáson alapuló társadalomra lenne szükség Magyarországon is, hogy legkésőbb egy generáció múlva sokkal befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak.

Ennél több már csak azért sem kell, mert aki ismeri a kanadai viszonyokat legalább nagyvonalakban, az tudja, a politikai és a jogi környezet – megkockáztatom – a világon a legkedvezőbb a szélsőséges, deviáns liberalizmus számára. Aki tehát ezt támogatja, nemhogy jobboldali, még jobbközép, esetleg centrista politikusnak sem nevezheti magát érvénnyel.

De úgy általában véve is jellemző a zagyvaság Márki-Zayra, amilyen kereszténység-képe is. Azon túl, hogy képes olyan ökörségeket mondani, miszerint Jézus baloldali volt, a jelek alapján valamiféle amerikai jellegű szekta szellemi lenyomatait lehet rajta látni, de ebbe talán majd máskor menjünk bele.

Összességében tehát nincs másról szó, mint egy új Medgyessy Péterről, kit eladtak 2002-ben mint külsős jelöltet. Annyi Medgyessy javára írható, hogy ő legalább a saját szakmájában felmutatott valamit, és őt két év után puccsolta meg Gyurcsány, Márki-Zayhoz két hét is elég volna.

A tinédzser szerelmek azonban hamar szilánkokra szoktak hullani, hamarosan senkinek esze ágában sem lesz nemzetiként, jobboldaliként támogatni ezt a politikai kalandort, mert világossá fog válni a közeljövőben, hogy egy világ választ el tőle minket. És innen nézve tényleg holtmindegy, Dobrev vagy ő lett-e a jelölt.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »