A tiltás ellenére számos hazafi emlékezett a Becsület Napján

A tiltás ellenére számos hazafi emlékezett a Becsület Napján

Mint ismeretes, a "nemzeti" kormány regnálása alatt tilos köztéri megemlékezést tartani a budavári kitörés hőseiről, a Légió Hungária ezért sajtótájékoztatót tartott ma a Kapisztrán téren, ahol eredetileg lett volna a megemlékezés. Ennek ellenére váratlanul, vagy inkább mégsem váratlanul, de rengeteg hazafi jelent meg egy időben… Erről kérdeztük Incze Bélát, a Légió Hungária vezetőségi tagját.

– A sajtótájékoztatón az hangzott el, ami lényegileg a közleményünkben is van, annyival egészíteném ki, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hatalom jogellenesen betiltja a Becsület Napját, ezért letettem egy koszorút a Kapisztrán téren. Én ott elmondtam, hogy nyilván ez nem egy demonstráció volt, de ezt tekintjük a Becsület Napjának – fogalmazott Incze. Incze szerint az, hogy nagyon sokan voltak, az azért volt, mert mindenki érezte, hogy ez felháborító. S hogy miért pont mindenki ugyanabban az időben ment mécsest gyújtani, erről nem tudnak, fűzte hozzá.

Hírdetés

– A várban lévő rendőrök hozzáállása korrektnek volt mondható. Abszolút konstruktívan álltak hozzá az eseményhez. Viszont egy felülről érkező utasításra közölték, hogy hagyjuk el a teret, mert úgy értékelik, hogy most már demonstratív jelleget öltött – folytatta.

– Utána közölték, hogy szintén felsőbb utasításra, engem feljelentettek gyülekezési joggal való visszaélés miatt, be nem jelentett demonstráció megtartásáért – ismertette.

– A mai események sokat üzennek a magyarországi állapotokról. Az antifasiszták tüntetése megtartható volt, sőt, az utolsó pillanatban módosíthatták a helyszínt a Kapisztrán térre, ami extrém durva. Ezzel párhuzamosan több szélsőbaloldali rendezvényt is engedélyeztek. A kormánynak mindennél fontosabb a politikai korrektség, a szélsőbaloldallal nem akar konfrontálódni és ezért magyarázkodni a Nyugat-Európában. A hősökre viszont tiltja a megemlékezést – zárta gondolatait.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »