November 24-i keltezéssel, kilenc hónappal a háború kitörése után a Szentatya levelet küldött az ukrán lakosságnak, hogy közelségéről és imáiról biztosítsa, és kifejezze együtt-szenvedését a szenvedőkkel. Levelében külön megszólítja többek között a nőket, a fiatalokat, az időseket, az önkénteseket, a papokat.
Ferenc pápa teljes levelének fordítását közreadjuk.
Kedves ukrán testvéreim!
Földeteken immár kilenc hónapja tart a háború abszurd őrülete. Egeteken szüntelenül a robbanások baljós dübörgése és a szirénák hátborzongató harsogása hallatszik. Városaitokat bombák rombolják, a rakéták zápora pedig öl és pusztít, fájdalmat, éhezést, szomjazást és fagyoskodást hoz. Utcáitokból sokan kényszerültek elmenekülni, hátrahagyva otthonaikat és szeretteiket. Nagy folyóitok mellett mindennap vér- és könnyfolyók hömpölyögnek.
Szeretném könnyeimet a tietekkel vegyíteni, és szeretném elmondani nektek, hogy nincs olyan nap, amikor ne lennék közel hozzátok, és ne hordoználak benneteket szívemben és imáimban.
Igen, a kereszt, mely megkínozta az Urat, újra megjelenik a holttesteken talált kínzásnyomokban, a több városban is felfedezett tömegsírokban, azokban és annyi más véres képben, amelyek behatoltak lelkünkbe, és amelyek
Sok tragikus történet eszembe jut, melyekről tudomást szereztem. Mindenekelőtt a kicsinyeké: mennyi gyermeket megöltek, megsebesítettek, mennyi gyermek elárvult, mennyit gyermeket elszakítottak anyjuktól!
Nagyszombaton az egymillió lakosú Odesszát több rakétatalálat is érte, a támadásban többen meghaltak, köztük egy család három generációjának tagjai.
Most ők Isten ölén vannak, látják gyötrelmeiteket, és imádkoznak, hogy legyen vége ezeknek a szenvedéseknek. De hogyan ne éreznénk fájdalmat értük, továbbá mindazokért, kicsikért és nagyokért, akiket deportáltak? Felbecsülhetetlen az ukrán anyák fájdalma.
Azután rátok gondolok, fiatalok, akiknek a haza bátor megvédéséhez a jövőről szőtt álmaitok helyett a fegyverekhez kellett nyúlnotok; rátok gondolok, feleségek, akik elvesztettétek férjeteket, és ajkatokba harapva, csendben, méltósággal és elszántan tovbbra is meghoztok minden áldozatot gyermekeitekért; rátok gondolok, felnőttek, akik mindent megtesztek, hogy megvédjétek szeretteiteket; rátok gondolok, idősek, akik nem élhetitek nyugodtan életetek alkonyát, hanem a háború sötét éjszakájába taszítottak benneteket; rátok gondolok, nők, akik erőszakot szenvedtetek el, és nagy terheket hordoztok szívetekben; mindannyiatokra gondolok, akik testben és lélekben sérüléseket szereztetek.
Andrij Zelinszkij jezsuita szerzetes, görögkatolikus pap, aki a katonák között teljesít szolgálatot Ukrajnában
És gondolok rátok, önkéntesek, akik nap mint nap önzetlenül dolgoztok a népért; gondolok rátok, Isten szent népének lelkipásztorai, akik – gyakran saját biztonságotokat is komolyan kockáztatva – közel maradtatok az emberekhez, Isten vigasztalását és a testvérek szolidaritását hozva nekik, kreatívan átalakítva a közösségi helyiségeket és kolostorokat menedékhelyekké, ahol vendégszeretetet, segítséget és élelmet tudtok nyújtani a nehéz körülmények között élőknek. Újfent gondolok a menekültekre és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekre, akik távol élnek egykori otthonuktól, melyek közül sok elpusztult; és gondolok az ország vezetőire, akikért imádkozom: rájuk hárul a feladat, hogy tragikus időkben kormányozzák az országot, és hogy előrelátó döntéseket hozzanak a béke és a gazdaságfejlesztés érdekében, miközben számos létfontosságú infrastruktúra elpusztul, városban és vidéken egyaránt.
Az ukrán nép a hatalmas tragédia ellenére, amelyet elszenved, sosem csüggedt el, és nem adta át magát a búslakodásnak. A világ egy bátor és erős népet ismert meg bennetek, olyan népet, amely szenved és imádkozik, sír és küzd, ellenáll és remél: egy nemes és mártír népet. Továbbra is közel vagyok hozzátok, szívemmel és imámmal, humanitárius buzgólkodással, hogy érezzétek a támogatást, hogy
Ezekben a hónapokban, amikor az időjárás zordsága még tragikusabbá teszi azt, amit most átéltek, szeretném, ha az Egyház szeretetét, az ima erejét, a szeretet, melyet oly sok testvér érez irántatok minden szélességi fokon, simogatásként éreznétek arcotokon. Néhány hét múlva karácsony lesz, és a szenvedést még élesebben érzitek majd. De szeretnék visszatérni veletek Betlehembe, ahhoz a megpróbáltatáshoz, amellyel a Szent Családnak kellett szembenéznie azon az éjszakán, amely csak hidegnek és sötétnek tűnt. Ehelyett viszont
Krisztus anyja és a mi anyánk, a Szűzanya vigyázzon rátok! A világ püspökeivel együtt az ő szeplőtelen szívének szenteltem az Egyházat és az emberiséget, különösen a ti országotokat és Oroszországot. Az ő anyai szíve elé viszem szenvedéseiteket és könnyeiteket. Ő, ahogyan földetek egyik nagy fia írta, „Istent hozta világunkba”. Fáradhatatlanul kérjük tőle a vágyott béke ajándékát, abban a bizonyosságban, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Ő teljesítse szívetek jogos várakozásait, gyógyítsa be sebeiteket, és adjon nektek vigasztalást! Veletek vagyok, imádkozom értetek, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem.
Az Úr áldjon és a Szűzanya oltalmazzon benneteket!
Róma, Lateráni Szent János, 2022. november 24.
Ferenc
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
