Vajon mi a helyzet a feltörekvő bandákkal az Egyesült Királyságban? A The Subways basszusgitárosa, Charlotte Cooper elmesélte. S azt is, milyen volt nekik kezdőként.
A legtöbben csak vakarják a fejüket, ha azt mondom, bírom a The Subways zenéjét. Elsőre ugyanis nem tudják hova tenni a brit bandát, ám ha megmutatom, hogy nézzétek, ők azok…
No, akkor már mindenki lelkesen bólogat, jah, őket ismerem, persze! (Guy Ritchie meg a Spíler, azaz a Rock’N’Rolla segít…) Nemrég ismét Magyarországra érkeztek idei albumuk, a The Subways bemutató turnéja keretében. Két éve már beszélgettünk velük, s most ismét a banda basszusgitárosa, a mindig borzasztóan közvetlen Charlotte Copper válaszolt kérdéseinkre az A38 Hajó művészpihenőjében.
Előtte persze közösen buzdítunk mindenkit, ha még nem tette meg, szavazzon az év dalára az Ígéretes titánokon. ITT mindenki megteheti, még van pár nap december 31-ig, úgyhogy hajrá! Charlotte már szavazott, lehet szépen nyomkodni hát a gombokat. Főleg, hogy két számra is le lehet adni a voksokat.
– Mik voltak az első zenei élmények, amelyek hatottak rátok, amikor elkezdtetek zúzni?
– Huh, anno, mi rengeteg Nirvanát hallgattunk. Igaz, olyan rocker srácok voltunk, akik azután csöppentek bele a zenéjükbe, miután Kurt meghalt. No, és ugye mi vagyunk az a generáció is, amely a britpop korszakában cseperedett fel, s olyan bandákat hallgattunk, mint az Oasis, a Blur vagy épp a The Pulp. Szóval mi ezeknek a stílusoknak a keverékét gyúrtuk össze magunkban.
– Emlékszel olyan fordulópontra, amikor észrevettétek, hogy hopp, most valami olyasmi történt, ami komoly áttörés a zenekar életében s hirtelen belecsöppentetek a sűrűjébe?
– Akadt pár ilyen a The Subways életében. A legelején körülbelül minden héten kétszer-háromszor is játszottunk London különböző részein, s emlékszem, mikor először felfigyeltünk rá, hogy egy testvérpár, két lány visszatért a koncertjeinkre. Örültünk is, hogy, hé, lettek „rajongóink”, és már nemcsak a szüleink meg a haverjaink néznek meg minket. Az is hatalmas ugrásnak számított, mikor elkezdtünk tehetségkutatózni, és így egyszer csak Glastonbury egyik színpadán találtuk magunkat. Durva volt, hogy míg korábban kábé ötven ember előtt játszottunk, ott tízezren pattogtak a fellépésünkön.
– Ha tanácsot adhatnál egy tehetséges, ám még alig ismert formációnak – hogy immár ne csak a szülő meg a haverok élvezzék őket –, mik lennének azok?
– Először például azt, hogy koncertezzenek annyit, amennyit csak tudnak. Ragadjanak meg minden alkalmat. Legyenek minél magabiztosabbak, higgyenek magukban, s a fellépések alkalmával élvezzék is az egészet. Próbálják leküzdeni a félelmeiket, lámpalázukat. Amúgy minél többet koncertezik valaki, annál rutinosabb lesz. Az ugyanis, ha valaki imád, főleg magabiztosan a színpadon állni, sokat segít. Emellett nem árt, ha minél nagyobb online közösséget építenek ki maguknak a netes fórumokon, s legyenek ebben nagyon aktívak.
– Látjuk, ma az érvényesüléshez jó segítség lehet a világháló. Ott vannak például a zene- s videomegosztók, 15-20 éve meg szinte csak a koncertek meg a CD-k, kazik mentek. Mit gondolsz, milyen módszerek lehetnek a leghatékonyabbak?
– Azt hiszem, egyfajta ötvözete a kettőnek. Mikor mi elkezdtük, a letöltések meg ez az egész torrent dolog még gyerekcipőben járt. A netes közösségi fórumok ugyancsak akkor kezdtek el formálódni. Úgy gondolom, ezek abban segíthetnek, hogy minden nagyon gyorsan eljusson az emberekhez, így egy koncert vagy egy új anyag. A klasszikus felállás pedig másban jöhet jól. Szerintem mindenkinek érdemes ezeket ötvözve kitapasztalni, mi az, ami az adott helyzetben hatásos. Szóval pró és kontra mindent be kell vetni, az élet pedig eldönti, mi működik.
– Ezt azért is kérdeztem, mert nálunk az érződik, minél több az online, annál kevesebb az „élő” tartalom. Az emberek nem járnak annyit koncertekre, ha mindent elérnek a neten. Nálatok Nagy-Britanniában mi a helyzet ebből a szempontból?
– Szeretném azt hinni, hogy az emberek még mindig érdeklődnek az élő fellépések, akárcsak a kézzel fogható zenehordozók iránt. Én például nagyon szeretek koncertekre járni, főleg, mert ezek igen különleges élményt tudnak adni. Abban bízom, hogy a zeneszeretők is hozzám hasonlóan éreznek s vélekednek.
Érdemes követni minket Facebookon, Tumblren és Instagramon is.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
