A TEV-nek megint torkán akadt a macesz: a szekszárdi rendőrség meglepően tényszerű magyarázata szerint a fordított horogkereszt több kultúrában pozitív jelkép

A TEV-nek megint torkán akadt a macesz: a szekszárdi rendőrség meglepően tényszerű magyarázata szerint a fordított horogkereszt több kultúrában pozitív jelkép

A Tett és Védelem Alapítványhoz (TEV) idén májusban bejelentés érkezett, amely szerint a Szedres községben található zsidó temető angol nyelvű értesítő táblájára ismeretlen személy horogkeresztet karcolt. A bejelentő fényképet is küldött az ábráról – olvasható a zsidó gárdának is becézett, kormányközeli EMIH öklének honlapján.

Az önkényuralmi jelkép használata miatt a TEV még május hónapban a szekszárdi rendőrkapitánysághoz fordult. Feljelentésében a zsidótöbbletjog-védő szervezet arra hivatkozott, hogy a Btk. 335. § alapján aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon közszemlére tesz, akkor bűncselekményt követ el.

A TEV levele arra is kitért, hogy a szóban forgó esetben az elkövetés helye (zsidó temető) alapján az is megállapítható, "hogy az önkényuralmi rendszerek áldozatainak kegyeleti jogát sértő módon valósult meg a bűncselekmény".


A szedresi (ön?)merénylet bizonyítéka

A szekszárdi rendőrkapitányság nyomozást indított a feljelentés nyomán, majd augusztus 6-án keltezett határozatában az eljárást megszüntette.

Az indoklás még a Tett és Védelem Alapítvány sokat látott szakértőit is meglepte – sopánkodik a zsidó gárda honlapja.

A rendőrségi határozat szerint

Hírdetés

„a táblára elhelyezett jelkép több ponton eltér a horogkeresztként ismert önkényuralmi jelképtől. A legjelentősebb eltérés az, hogy a horogkereszt az óramutató járása szerint áll, az ügy tárgyává tett jelkép azonban ellentétes az óramutató járásával.”

Tehát, ha egy zsidó temető táblájára fordítva rajzolták fel a horogkeresztet, akkor az minden bizonnyal más szimbólum akart lenni – értetlenkedik a TEV, mely gúnyosan megjegyzi: "a hatóság alaposságát bizonyítja, hogy az ábra megfejtése érdekében összehasonlító kultúrtörténeti elemzést végeztek".

„A jelképpel kapcsolatban kutatást hajtottunk végre, mely során azt lehet megállapítani, hogy több kultúrában, vallásban használatos az elhelyezett jelkép, mely során az esetek jelentős részében a jelkép pozitív jelentéssel bír” – áll a hivatalos, és meglepően tényszerű hatósági tájékoztató levélben.

"Mivel a Tett és Védelem Alapítvány jogászai nem lettek meggyőződve arról, hogy egy magyarországi kistelepülés zsidó temetőjének táblájára 2018-ban az Indus menti Mohendzso Daro kultúra (i. e. 2500-1500) szimbólumát véste fel az ismeretlen vallástörténész, ezért panasszal éltek a rendőrségi határozat ellen" – fenyeget évezredes szokásához híven a militáns kisebbség.

Korábban írtuk: A zsidó gárdának nem tetszik, hogy a bíróság felmentette olvasónkat, a törvénymódosítás lehetőségét vizsgálják

"A horogkereszt visszatér" – és a békét jelképezné, de a zsidóknak ez valamiért nem tetszik

Ott van a lábai között – lehet, hogy nem látszik, de tudjuk, hogy ott van

"Hitlernek igaza volt" – hirdeti a héber fölirat az izraeli Tájjbe városában

Heil Hitler a zsinagógában

Még nem unják a régi talmudista trükköt – horogkereszt a zsinagóga falán

NBC: A zsidó lány horogkeresztet pingált az ajtajára – lebukott az amerikai talmudista


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »