A Limai Nyilatkozat (1982) történelmi lépés volt az Egyház egységének irányában. Üdvtörténeti léptékben egyszer történt teremtés és egyházalapítás, ám a szövetségek megújítása és az új, egyetlen, meg nem ismételhető szövetségből keletkező „új teremtés” gondolata felvetheti az „új egyházra” vonatkozó kérdést. Maróti Gábor írása a Győri Egyházmegye online Hitvallás című magazinjában jelent meg.
A II. Vatikáni Zsinat a kegyelem eszközeiben való részesedést tekinti a közeledés eszközének és lehetőségének (vö. UR 8–4.) a különvált keresztények között. Az egy teremtés elvéből következő szeretetegység (közös Atya gyermekei, a megváltás kedvezményezettjei, az ígéretek címzettjei és örökösei) teszi lehetővé az Egyház számára az intézmény legmélyebb értékeként hordozott liturgiára vonatkozó közeledést. Nem feltétlenül valósítható meg a teljes rituális egység, azonban figyelembe véve a tematikus jogfejlődés dinamizmusát, tagadhatatlan a közeledésre vonatkozó egyházi elköteleződés: az 1917-ben kihirdetett Egyházi Törvénykönyv a szentségi közösség teljes tilalma mellett már lehetővé tette a nem tevékeny istentiszteleti jelenlétet különvált testvéreink szertartásain bizonyos feltételekkel (ha nem okoz botrányt vagy „elpártolást”; vö. CIC1917 1258.k. 1–2.§); majd ötven évvel később,
Ez a fejlődés nem vezet a fogalmak összemosásához, de megfelelő mértékben képes orvosolni az éppen a liturgia területén kezdődő kezdeti szakadás elmélyült sérüléseit.
A negyven évvel ezelőtt elfogadott Limai Nyilatkozat konvergenciatartalma rituális szempontból nem eredményezhet teljes teológiai és fegyelmi egységet az Eucharisztia és az egyházi rend tartalmi vonatkozásaiban, de a liturgia egységére irányuló közös érdeklődés deklarált dokumentumaként megalapozza a további együtt gondolkodás lelki és ideológiai irányát az 1982 utáni új generáció számára. A liturgiaesemény érinthetetlen lényegét semmi nem képes befolyásolni, ezért az Egyház kezdetben egységes, majd regionális változatokban gazdag liturgikus gyakorlatai nem vettek el és nem adtak hozzá semmit ahhoz a katabatikus közléshez, amely megalapozza a dialógust – abban az esetben sem, ha a hitben feltételezhető egyetlenségből következő definíciók alapján bizonyos fogalmakban és jelekben nincs módunk azonosságok kölcsönös kimondására. Ez a katabatikus mozzanat a II. Vatikáni Zsinatot követő egyházi kijelentéslogika alapján elismerten tartalmazza valamennyi keresztény istentiszteleti formában a Szentlélek Egyházra vonatkozó adományait, tehát
Ez közös kincs teszi kikerülhetetlenné az egymástól különvált, de Krisztustól el nem szakadt keresztények közötti testvéri útkeresés liturgikus kommunikációját és az egység megígért lehetőségére vonatkozó közös, engedelmes és értékkereső várakozást.
Szerző: Maróti Gábor
Forrás: hitvallas.hu
Fotó: Istockphoto.com
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
