A terrorizmus elleni közös fellépést szorgalmaz Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter javaslatot tett az ENSZ terrorellenes műveleteinek egységesítésére szerdán New Yorkban, mivel jelenleg a területtel kapcsolatos tevékenységek megoszlanak a különböző szervezetek között.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében az ENSZ Globális Terrorizmusellenes Koordinációs Kompakt Különítménye ülésén rámutatott, az emberiség ma a veszélyek, az állandó válságok korában él, és aláhúzta, hogy a bizonytalanságok súlyos biztonsági kockázatokat jelentenek világszerte.

Felszólalásában kiemelte, hogy a terrorfenyegetettség minden korábbinál erősebb, ráadásul a jelenség globális, így közös fellépésre van szükség, ezért az ENSZ-nek is az egyik legfontosabb feladata kell, hogy legyen a nemzetközi erőfeszítések összehangolása.

Üdvözölte, hogy mára a terrorizmus elleni tevékenységek részét képezik a világszervezet rendes költségvetésének. Megjegyezte, hogy

Magyarország nem tartozik a világ legnagyobb, leggazdagabb vagy legerősebb államai közé, mégis erején felül veszi ki a részét az ENSZ terrorellenes tevékenységéből.

Ennek alátámasztására kifejtette, hogy az ENSZ Terrorizmusellenes Hivatalának legnagyobb központja New York után Budapesten van, ahol immár huszonnyolcan dolgoznak, és ez a regionális központ nagy szerepet játszik a fellépés koordinálásában és annak a programnak a végrehajtásában, amelynek célja a szélsőségesek mozgásának korlátozása világszerte.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy

Hírdetés

az ENSZ működésében bizonyos reformokra lenne szükség, például egy egységes terrorizmusellenes osztályt kellene létrehozni megfelelő költségvetéssel, ugyanis jelenleg a területtel kapcsolatos tevékenységek szét vannak szórva a különböző részlegek között.

Hangsúlyozta, a terrorizmus elleni harc azért is különösen fontos Magyarország számára, mert azáltal az illegális bevándorlás visszaszorítása is eredményesebb lehet, mivel a két dolog egyfajta „ördögi kört” alkot egymással.

Hozzátette, Magyarország a legforgalmasabb szárazföldi migrációs útvonalon fekszik Európában, ezért óriási erőfeszítéseket követel a hatóságok részéről a bevándorlóáradat megfékezése. Mint mondta, eddig több mint félmillió illegális bevándorlót állítottak meg a magyar határokon, amiért politikai támadásoknak érik az országot.

„Ragaszkodunk ahhoz a jogunkhoz, hogy mi magunk dönthessük el, kiket engedünk be az ország területére, és kikkel vagyunk hajlandóak együtt élni”

– tette hozzá.

A miniszter végül aggodalmát fejezte ki az afrikai terrorfenyegetettség erősödése miatt, s arra is kitért, hogy a kontinens népessége a következő évtizedek során 950 millióval fog nőni az előrejelzések szerint, ezért rendkívül fontos segítséget nyújtani a térség országainak abban, hogy az embereknek megfelelő munkahelyeket, egészségügyi ellátást és oktatást tudjanak nyújtani.

„És amennyiben ez nem sikerül, akkor két nagyon rossz forgatókönyv lehetséges. Az egyik a valaha volt legsúlyosabb humanitárius katasztrófa, a másik a valaha volt legnagyobb migrációs nyomás Európában. Márpedig mi szeretnénk elkerülni mindkét rossz forgatókönyvet, ha lehetséges” – fogalmazott a magyar külügyminiszter.

Ezzel kapcsolatban pedig közölte, hogy Magyarország évente 1845 ösztöndíjas helyet biztosít az afrikai hallgatók számára az egyetemeken, és a kormány számos fejlesztési programot hajt végre helyben.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »