„A terrorellenes népi háború”, avagy a terror totális eluralkodása. Az ujgur etnocídium III.

„A terrorellenes népi háború”, avagy a terror totális eluralkodása. Az ujgur etnocídium III.

Az ujgurok a rendszerváltást követő másfél évtizedben főként a magyarság lehetséges rokon népeként kerültek be nemzetünk köztudatába, amit lehet vitatni, de ez a vélt, vagy valós magyar rokonság az ujguroknál eleven hagyománynak számít. Ujgurokkal magyarként legegyszerűbben a Kurultáj rendezvénysorozata keretében találkozhatnak és barátkozhatnak a gyakorló muszlimellenes megtévedt jobboldaliak. Otthonában kisebbségi létéből kifolyólag korábban is számos atrocitás érte ezt a hagyományaira büszke muszlim népet, de az utóbbi években a világsajtót elárasztó hírek rendkívül elkeserítő képet festenek elénk. A szemünk előtt, néhány szinte kötelezően elvárt, éppen ezért felszínes, és erély nélküli tiltakozás mellett egy közel 10 milliós népet eliminálnak a vörös vírus hangyaszorgalmú fertőzöttjei. A terrorizmus elleni küzdelem homályos fátyla alatt etnocídium zajlik Kínában. Írásunk harmadik részében az utóbbi évek történéseit vesszük számba, melyek keretében a modern technológia által biztosított lehetőségek teljes mértékű kihasználásával soha nem látott szintű totális kontroll és terror valósult meg az ujgurok földjén.

„Míg a genocídium megnevezés a »faj« fogalmához kapcsolódik, és egy faji kisebbség kiirtásának szándékára utal, az etnocídium nem az emberek fizikai megsemmisítését jelöli (máskülönben szintén népirtásról beszélnénk), hanem a kultúrájuk elpusztítását. Az etnocídium tehát a pusztítást végzőktől eltérő emberek élet- és gondolkodásmódjának szisztematikus lerombolása. Összefoglalva: a genocídium a népek testét gyilkolja le, míg az etnocídium a lelküket.” (Pierre Clastres: Az erőszak archeológiája)

Hírdetés

 

Az írás egy cikksorozat befejező része, melynek első két fejezete >ittitt


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »