Sadiq Khan, London polgármestere 2017-es megnyilvánulása a 2016-os New York-i iszlamista terrorcselekmény kapcsán mit sem veszített aktualitásából.
A multikulturális Londonban az elmúlt évek során több terrortámadás is történt, a legutóbbi éppen október 15-én, amikor egy szomáliai származású brit állampolgár, Ali Harbi Ali meggyilkolta Sir David Amess tory parlamenti képviselőt. Egyre nehezebb tagadni a borzalmas valóságot: a „sokszínűség” és a terror kéz a kézben járnak.
Az Egyesült Királyság lakosai már az 56 halálos áldozatot követelő 2005-ös londoni metrómerényletnél szembesülhettek azzal, hogy a multikulturalizmus nem egy win-win (kölcsönösen előnyös) szituáció, hanem egy időzített bombaként funkcionáló társadalommérnökösködő ideológia. Ekkor ugyanis bebizonyosodott, hogy a terrorakció elkövetői kulturálisan muszlim háttérrel rendelkező brit állampolgárok voltak, akik az őket befogadó államban szocializálódtak.
Azóta több sajnálatos eset során is láthatóvá vált, hogy a hirtelen nagy tömegben érkező, idegen kultúrájú, vallású, etnikai hovatartozású személyek képtelenek az integrálódásra, így pedig arra is, hogy tartósan békében éljenek új környezetükkel.
2010-ben a munkáspárti Stephen Timms ellen követett el merényletet Roshonara Choudrhy, egy pakisztáni–bangladesi származású, ám brit állampolgárságú iszlamista, mert a képviselő megszavazta az iraki háborút. 2013-ban pedig egy brit katonát, Lee Rigbyt azért gyilkolt meg Michael Adebolajo és Michael Adebowale, két nigériai származású, az iszlám hitre áttért brit állampolgár, mert bosszút akartak állni „a brit hadsereg muszlimok ellen elkövetett bűneiért”.
2017 márciusában Westminsterben Khalid Masood, májusban Manchesterben Salman Abedi, majd júniusban a London Bridge-en három elkövető, Khuram Shazad Butt, Rachid Redouane és Youssef Zaghba által került sor iszlamista terrortámadásra „brit állampolgárok” által, összesen több mint 34 ártatlan embert meggyilkolva és közel 240 ember sérülését okozva. A Manchesterben elkövetett merényletet tovább súlyosbítja, hogy az öngyilkos merénylő Ariana Grande telt házas koncertjén robbantotta fel magát, aminek következtében gyerekek és tinédzserek haltak meg, a legfiatalabb áldozat egy nyolcéves kislány volt.
Ezt követően 2017 szeptemberében a londoni Parsons Green vonatállomáson 30 ember sérült meg Ahmed Hassan, az Iszlám Állam által kiképzett iraki menekült bombatámadása után.
2018 augusztusában ismét egy brit állampolgár, a Szudánból 2010-ben menekültként érkező Salih Khater hajtott bele szándékosan gyalogosokba a Westminster-palota előtt, majd decemberben egy holland állampolgárságú szomáliai terrorista hajtott végre késes támadást három járókelő ellen, „Allah akbar!”, valamint „Éljen sokáig a kalifa!” felkiáltással. 2019 novemberében ismét a London Bridge-en került sor késes támadásra Usman Khan, egy pakisztáni származású brit állampolgár által, amelyben két ember életét vesztette, míg másik három megsérült.
2020 februárjában újabb „brit” állampolgár, Sudesh Amman késelt még két embert a londoni Streatham városrészben, majd júniusban Khairi Saadallah, egy líbiai menekült gyilkolt meg három embert, és okozott sérüléseket három másik személynek Readingben késes támadása közben.
Nem véletlen, hogy a legtöbb terrorcselekményre Londonban került sor, miután a város demográfiai össszetétele teljes mértékben átalakult. Már 2011-ben kisebbségbe kerültek a „fehér britek”, és mindössze 45 százalékát tették ki a város lakosságának, amit az is jól mutat, hogy 33 választókerületből 23-ban kisebbségben vannak.
Az is beszédes, hogy bizonyos kerületekben a muszlim lakosság százalékos aránya szembetűnően magas, például Waltham Forestben (21,89%) és Redbridge-ben (23,30%), míg Tower Hamlets városrészben (37,84%) már többen is vannak, mint a keresztények (29,55%).
A legnagyobb probléma az, hogy ezeken a területeken a párhuzamos társadalmak is egyre elterjedtebbé válnak, ami a bűnügyi statisztikákban is megmutatkozik.
A muszlimok által uralt Tower Hamletsben a legmagasabb például a késelések egy főre eső száma. Ráadásul a rendőrség adatai szerint a kerületben 2010 és 2018 között 34 százalékkal nőtt a késsel elkövetett bűncselekmények száma, 794-ről 1065-re. A romló közbiztonság az egyik fő oka, hogy a fehér lakosság fokozatosan elvándorol (white flight) a virágnyelven „etnokulturális szempontból sokszínűvé váló”, ám a valóságban problémássá és veszélyessé váló városrészekből.
A késsel vagy más éles tárggyal elkövetett bűncselekmények számának növekedése az egyik legnagyobb kihívást jelenti Angliában és Walesben, 2020 márciusa és 2021 márciusa között 41 ezer esetet rögzített a rendőrség (Manchester kivételével), ami 27 százalékos növekedést mutat a 2010-es adatokhoz képest. A rendőrség adatai szerint ezen támadások közül 224 végződött gyilkossággal.
A brit kormány által készített utolsó elérhető, 2018-as adatok szerint a késsel elkövetett bűncselekmények terén erősen felülreprezentáltak a különböző etnikai kisebbségek. A statisztikák többek között azt mutatják, hogy az összes támadás 69 százaléka volt a kisebbségekhez köthető 2017-ben, míg a késbirtoklás terén a letartóztatottak között 53 százalék volt a feketék aránya, akiknek 37 százaléka 25 év alatti férfi volt.
John Cleese, komikus, a világhírű Monty Python tagja hangot is adott azon véleményének 2011-ben, miszerint „London nem egy angol város többé”, és egy idegen város érzését kelti benne, ahol az angol kultúra eltűnőben van. Ezen véleményét 2019-ben megismételte, amiért a politikailag korrekt kánon rögtön rasszistának titulálta, míg Sadiq Khan, a város polgármestere azzal reagált, hogy „a londoniak tudják, hogy a sokszínűségük a legnagyobb erősségük”.
A progresszív valóságtagadás legkiábrándítóbb része azonban az, hogy ez a „sokszínűség” több tucat ártatlan ember életét követeli minden egyes évben.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
