Gyurcsány Ferenc, vagy – ahogyan Fábry Sándor elnevezte – „Ferenc testvér”, az álbaloldal valóságos vezetője a minap évértékelőt tartott. Ez persze szóra sem lenne érdemes, hiszen Gyurcsány volt már rongylábkirály, panellakó, pityergő miniszterelnök és még ki tudja, mi minden, miért ne tarthatna akár évértékelőt is? Ám beszédében átlépett egy határt, ezért szólnék e különben érdektelen eseményről két szót.
Gyurcsány Feri a magyar politikai és közélet roppant sajátos, érdekes jelensége. És ezt most nem pusztán viccből mondom: valóban az. Miért is?
Először is azért, mert ilyen pártállami, vállalkozói, majd miniszteri és miniszterelnöki tevékenységgel, amit maga mögött hagyott az elmúlt évtizedekben, már réges-régen el kellett volna tűnnie a süllyesztőben. Ám, lássuk be, nemhogy eltűnt a süllyesztőben, hanem kifejezetten él és virul: ilyen „nagy formában” régen volt, talán csak akkor, amikor parlamenti szobájában Hugh Grant-i ihletettséggel táncra perdült mint miniszterelnök.
Ennyi politikai bűn (őszödi beszéd, választási manipulációk, a 2006. őszi véres rendőrattakok, ja és az ország gazdasági és morális tönkretétele), illetve ennyi minimum korrupciógyanús ügylet (az egyikben csak az elévülés mentette meg) után ez – lássuk be – kivételes teljesítmény. Nincs rá példa az euroatlanti világban, de talán még Közép- és Kelet-Európában sem! Ebből a fickóból tényleg hiányzik minden lelkiismeret-furdalás, minden erkölcsi megfontolás, kétely, tépelődés, mindenféle önvizsgálat iránti igény, amellyel az emberek döntő többsége újra és újra megkérdezi önmagától: vajon jó úton járok-e? Vajon nem követtem-e el hibákat, nem ártottam-e más embereknek?
Megmondom őszintén: számomra alkatomnál fogva egyszerűen felfoghatatlan az a szenvtelenség és kíméletlen hajthatatlanság, amellyel Gy. Ferenc minden morális és lelkiismereti, emberi és szolidáris megfontoláson túllép.
De gyorsan tegyük hozzá a dolog másik oldalát: egyszerűen szégyen a magyar politika egészére nézve, hogy Gyurcsány Ferenc, alias Ferenc testvér még mindig szabadon grasszálhat a magyar közéletben és politikában, s szabadon „oszthatja az észt”, sőt irányíthatja az álbaloldali folyamatokat. Felfoghatatlan a számomra az a bénaság és tehetetlenség, amely a Gyurcsány Ferenchez köthető ügyek, gyanús ügyletek kivizsgálása kapcsán megmutatkozik, legyen az Sukoró, a moszkvai kereskedelmi kirendeltség, legyen az a Motim vagy a 2006. őszi rendőrattakok mögötti politikai felelősség kérdésének a kivizsgálása. Ezt nem magyarázhatja meg az esetleges, Gyurcsányt védő amerikai nyomásgyakorlás sem.
Viszont ha már így alakult, s Ferenc testvér teljesen szabadon és szabadosan fickándozhat és ugrabugrálhat a politikában, akkor egy kicsit úgy kellene őt felfognunk – mutatis mutandis természetesen –, mint a magyar politika udvari bolondját, akit valamiért eltűr a közélet, s megengedi neki, hogy fűt-fát beszéljen – amelyekben időnként van rendszer.
Feltéve tehát, hogy a magyar politika – mint annak idején Torgyán Józseffel tette – teljesen tudatosan rábízta az udvari bolond szerepét Gyurcsányra, akkor ennek a szerepnek is vannak bizonyos szabályai. Mégpedig: következmények nélkül beszélhet mindenféle badarságot, hazudhat reggel, éjjel meg este, sőt, időnkét titkolt igazságokat is kimondhat, senki nem vonja felelősségre, viszont elvárás lehetne vele szemben, hogy legalább a politika meghatározó tekintélyeit ne ekézze, ne akarja őket az ő „színvonalára” lerántani, mert az erkölcsi értelemben „felségsértés”, túllépés a rá osztott szerepen.
Ritkán élek szakrális megközelítéssel, mégis most azt mondanám, hogy tényleg van valami ördögi Gyurcsány Ferenc politikai szerepjátszásában. Az ördög ugyanis (ha tetszik, Lucifer) rámutat a világ – jelesül a modern politika – rothadt vonásaira, s azt akarja, hogy szakíts naiv, jóság utáni vágyaiddal, azonosulj vele, az ördöggel, merülj el a fertőben, és még élvezd is. S az ördögi „világmagyarázatban” természetesen sok igazság is van, hiszen van rothadás és fertő is valóban. Gyurcsány pedig „szállítja” ezeket: korábban az őszödi beszédben, nemrég az MSZP eltitkolt pénzeivel kapcsolatban („jobb, ha nem tudjátok”), újabban Simon Gábor millióival kapcsolatban, sőt, tegnapelőtt már az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról is „szivárogtatott” valamit (persze eléggé el nem ítélhető módon a Fideszt ekézte a beszéd nyilvánosságra hozataláért, mintha nem ez lett volna a párt alapvető morális kötelessége).
Ám éppen ezen az udvari bolondi vagy másképpen ördögi szerepén lépett túl Gyurcsány az évértékelőnek nevezett beszédében. Azt az embert támadta orbitális módon, aki az általa okozott gazdasági és morális káoszból négy év alatt kihúzta ezt az országot. Miket is mondott Orbán Viktorról? Röviden idézek: „Micsoda egy silány fickó maga, miniszterelnök úr!” „Miniszterelnök úr, Önnek elment az esze!” „Tisztességes maga, miniszterelnök úr? Nem, maga egy hitvány alak!” stb.
Ahogy ő mondaná, úgy reagálok erre: lárifári, Ferenc testvér! Sőt, a teringettét, mi több a teremburáját!
Szóval: Eddig, és ne tovább! Amíg ördögi módon rámutat a politika szennyes dolgaira (lásd MSZP-ügyek), abból akár fontos információkhoz is juthatunk. De lehúzni maga mellé a mélybe tiszteletre méltó államférfiakat, no, ezt már tényleg nem kéne, Gyurcsány úr.
Azt a rézfánfütyülő rézangyalát!
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
