A tenger mélyéről előkerült 140 000 éves Homo erectus csontok új fejezetet nyitnak az emberi evolúció történetében. A leletek egy elveszett kultúra, Szundaföld vadászainak életébe engednek bepillantást.
Egy építési projekt során, a Madura-szoros tengerfenekéről több millió köbméter homokot kotortak ki Surabaya kikötőváros közelében, hogy mesterséges szigetet építsenek. A kotrás során páratlan leletekre bukkantak: több mint 6000 fosszíliát, köztük két Homo erectus koponyatöredéket tártak fel. A kutatást Harold Berghuis, a hollandiai Leideni Egyetem régésze vezette, eredményeiket pedig a Quaternary Environments and Humans folyóiratban publikálták. Az utolsó előtti jégkorszak idején, körülbelül 140 000 évvel ezelőtt, a tengerszint alacsonyabb volt, és a mai Indonézia szigeteit összefüggő szárazföld, Szundaföld kötötte össze Ázsiával.
A Madura-szoros fosszíliái Szundaföld gazdag ökoszisztémáját idézik fel. A területet folyók hálózták be, tele halakkal, teknősökkel, folyami cápákkal és vízilovakkal, míg a síkságokon elefántok, stegodonok és vízibivalyok barangoltak. A 6372 fosszíliából 36 fajt azonosítottak, köztük a komodói varánuszokat, amelyek egykor a terület csúcsragadozói lehettek. A leleteken talált vágásnyomok arra utalnak, hogy a Homo erectus teknősökre és nagyvadakra, például szarvasmarhákra vadászott. Ez utóbbi szelektív vadászati stratégia szokatlan a jávai Homo erectus esetében, és inkább a modernebb emberi populációkra jellemző, ami kulturális vagy genetikai kölcsönhatás lehetőségét veti fel. „Talán önállóan fejlesztették ki ezt a stratégiát, de az is elképzelhető, hogy más emberi rokonoktól lesték el” – mondta Berghuis.
A Homo erectus kulcsfontosságú az emberi evolúcióban: mintegy 2 millió évvel ezelőtt jelent meg, elsőként vándorolt ki Afrikából, és emberszerű testarányokat fejlesztett ki. A fosszíliák alapján egészen 117 000–108 000 évvel ezelőttig fennmaradt Jáván. A fellelt maradványok azt mutatják, hogy a Szundaföldön élő populációk a folyórendszerek mentén terjedtek, kihasználva a terület bőséges erőforrásait. Az eredmények felvetik, hogy a Homo erectus kapcsolatba léphetett modernebb emberi fajokkal, például a gyenyiszovaiakkal vagy neandervölgyiekkel, akik 350 000 évvel ezelőtt már megjelentek az ázsiai szárazföldön. A Homo sapiens csak később, 77 000 éve érkezett a régióba, de a leletek kulturális vagy genetikai kölcsönhatásra utalnak.
A felfedezés szinte meseszerű körülmények között történt. Harold Berghuis geotechnikai tanácsadóként dolgozott a surabayai kikötő projektjén, és heteket töltött a kotort homok átszitálásával. „Álmodtam egy hominid fosszília megtalálásáról” – idézte fel a régész. Az áttörés az utolsó napon, naplementekor jött el, amikor egy koponyatöredéket pillantott meg, amely a holland Északi-tengerből ismert neandervölgyire emlékeztette.
A fosszíliák ma a bandungi Geológiai Múzeumban pihennek, ahol ki fogják állítani a leletegyüttest. A felfedezés nemcsak a Homo erectus életmódját világítja meg, hanem Szundaföld elsüllyedt világát is közelebb hozza, feltárva egy mára a tenger mélyén nyugvó ökoszisztéma titkait. A fellelt maradványok emlékeztetnek minket, hogy őseink milyen találékonysággal alkalmazkodtak környezetükhöz, és hogy evolúciós történetünk még mindig számos rejtélyt tartogat.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
