A teljes rendőrség beteget jelentett, így tiltakoznak

A teljes rendőrség beteget jelentett, így tiltakoznak

A teljes nyugat-brüsszeli rendőrség beteget jelentett, hogy így tiltakozzanak a túlórák és a rossz munkakörülmények ellen. A belga belügyminiszter a 2015-ös párizsi támadások idején számos ígéretet tett, de azok jelentős része azonban máig sem teljesült.

A Molenbeek negyedet is magába foglaló Nyugat-Brüsszel rendőrei egységesen jelentettek beteget. Az egyenruhások így tiltakoznak rossz munkakörülményeik ellen a legmagasabb biztonsági intézkedések közepette. A Molenbeek negyed a 2015. novemberi párizsi támadások után került a figyelem középpontjába, miután kiderült, hogy a szélsőséges iszlamisták jó része a környéken lakott. A támadások után a belga belügyminiszter bejelentette, hogy meg kell tisztítani a negyedet, és több embert, jobb körülményeket ígért. Márciusban mégis iszlamista támadás érte Brüsszelt. Eddig bírták a rendőrök. A csütörtöki esti és pénteki hajnali műszakot már nem vették fel, mondván, hogy az ígéretekből semmi sem teljesült.

„A túlhajszoltságról beszélnek, amit meg tudok érteni. A dolgok nem voltak egyszerűek sem 2015-ben, sem 2016-ban. Emberhiánnyal küzdünk, 20 százaléknyi ember hiányzik a beavatkozó egységeinkből, ami nagyon jelentős. A beígért 50 további ember hiányzik a környék rendfenntartó állományából. Persze egy darabig ott voltak, aztán elmentek, csak 34 maradt. Úgyhogy én megértem a személyzeti elvárásokat, és hivatalosan meg is fogom hallgatni a panaszukat. De amit tettek, az nem túl felelősségteljes. Nem lehet túszul ejteni a társadalmat” – jelentette ki Johan De Becker rendőrfőnök.

Hírdetés

A rendőrszakszervezet szerint a lépés nem szervezett volt, azt a rendőrök maguk találták ki. Az érdekvédők ugyanakkor támogatásukról biztosították azokat, akik nem vették fel a munkát.

„Teljesen megértem a problémáikat, teljesen megértem az okaikat. Számomra ez nem egy tiltakozó akció, ez az évek óta tartó rossz döntések eredménye. Minden támogatásom az övék, minden ügyben” – mondta Kris Verstraeten, a rendőrszakszervet képviselője.

A távol maradt rendőröket a város más részeiből átvezényeltekkel helyettesítették.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »