A TEK-nek mondanivalója van a szülők számára a tömeggyilkosságot tervező fiatal ügyében

A TEK-nek mondanivalója van a szülők számára a tömeggyilkosságot tervező fiatal ügyében

A hatóságok és a szülők szövetségének fontosságát hangsúlyozta a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az M1 aktuális csatornán.

Hajdu János azt mondta, így lehetne kiszűrni azokat a fiatalokat, akik lövöldözésre készülnek.

A főigazgató azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a napokban finn információk alapján azonosítottak és elfogtak egy 17 éves miskolci fiút, aki chatfórumokon osztotta meg többekkel azon tervét, hogy valamelyik általános iskolába fegyverrel fog berontani, és többeket le fog lőni.

Hajdu János azt mondta, hogy az ilyen cselekményekre készülő fiatalok meglehetősen zárkózottak, akik a szobájukba húzódva akár egész hétvégén különböző internetes portálokon kommunikálnak.

Hírdetés

Ezek a gyerekek veszélyben vannak

– hangsúlyozta. Problémáikat a rendvédelmi szervek egyedül nem tudják megoldani, ez a szülők, az iskola, a környezet együttes feladata. Velük kell a hatóságoknak partnerséget, védőhálót, jelzőrendszert kialakítani.

A főigazgató azt mondta, hogy szeretnék elérni a legtávolabbi falvakat is. Az ilyen deviáns fiatalokat meg kell próbálni helyes útra téríteni, ám TEK csak végső esetben tud beavatkozni, amikor már büntetőeljárás lesz az ügy kimenetele.

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »