A tegnapi tüntetés után nehéz lesz cáfolni a fideszes sorosozás alapját

Utolsó kormányülést követő utolsó Kormányinfó ez a csütörtöki idén, Gulyás Gergely azzal kezdte, a magyar kormány kifejezte szolidaritását a strassburgi terrortámadás után, Orbán levelet is írt Macron elnöknek, a fővárosban és a nagyobb városokban pedig megerősítették a rendőri jelenlétet.

Összefüggést keresni a szerdai tüntetés és a megerősített rendőri jelenlét között tévedés – mondta Gulyás.

A botrányos parlamenti ülésről a miniszter azt mondta, a kormány úgy gondolja, szomorú és példátlan dolgok történtek szerdán a Házban. "Még úgy is, hogy az egész ellenzék nevetségessé tette magát." A Fidesz ezzel szemben megőrizte a saját és a magyar Országgyűlés méltóságát is. Szerinte érdemi vita nem merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy bármi szabálytalan és jogellenes dolog történt volna a parlamentben.

Gulyás szerint kiderült, jó a Házszabály, ezért – hiába a szerdai rendzavarás – nem fognak módosítani rajta. Az utcán történtekről a miniszter azt mondta, alkotmányos alapjog a tüntetés, de ezt békés keretek között kell gyakorolni. Az esti eseményeket Gulyás törvénytelennek nevezte.

Soros "György" szervezeteinek kitartottjai erőszakosan léptek fel a rendőrökkel szemben, tette hozzá, ami bűncselekmény. Isten óvja Magyarországot a keresztényellenes megnyilvánulásoktól!

Ezzel a miniszter a Kossuth téri karácsonyfát körülvevő szánkó-kordonra és a rigmusokra gondolhatott. A rendőri fellépést törvényesnek és arányosnak tartotta a miniszter. Elmondta, 34 embert állítottak elő szerdán, 20 személyt garázdaság, 5 embert lopás miatt, a többieket egyéb ok miatt. 5 rendőr megsérült, mondta, nekik jobbulást kívánt Gulyás Gergely. Hozzátette: a bűncselekmények elkövetőit nem tartja tüntetőknek.

A Fidesz ezzel szemben megőrizte a saját és a magyar Országgyűlés méltóságát is, érdemi vita nem merülhet fel Gulyás szerint, hogy bármi szabálytalan és jogellenes dolog történt volna. Gulyás arról, hogy Orbánnak két testőre is bement az ülésterembe, azt mondta, Orbán védett személy, a szerdai események pedig indokolták azt, hogy a testőrök bementek a patkóba. "Utána igyekeztünk mi átvenni a TEK-es feladatokat."

Ráadásul – Gulyás szavai szerint – Orbán azt mondta, képes megvédeni magát. Gulyás azt mondta, nem tervezik lezárni a Kossuth teret, még akkor sem, ha egyesek láthatóan bűncselekményeket valósítanak meg.

Hírdetés

Gulyás kérdésre válaszolva elmondta, náluk nincs túlóra, az állami vezetők nem napi 8, hanem 10-12, de adott esetben 14 órát dolgoznak.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor január 1-jén az első munkanapját a Várban kezdi-e, azt mondta Gulyás Gergely miniszter, hogy: "a miniszterelnök kolostorba vonul".

Hozzátette, szerinte nincs akadálya annak, hogy megszűnjön az a rossz, kommunista örökség, hogy a törvényhozás és a végrehajtás egy épületben legyen.

Sorolta korábban az elfogadott törvényeket, feláll a közigazgatási bíróság, amit Gulyás sikerként értékel, továbbra is látja a jogállami garanciákat a miniszter, ráadásul a bírák fizetésemeléséről is szólt, a mai fizetéseket méltatlannak nevezte. Itt tette hozzá Gulyás, hogy az ápolónők, a honvédelmi és rendészeti dolgozók, valamint a központi közigazgatásban dolgozók bérét is megemelik a jövőben.

Továbbá

  • Gruevszki szökött macedón exminiszterelnök kiadatásáról azt mondta, a témáról nincs információja, a kiadatásáról bíróságok dönthetnek.
  • A kormány szomorúan fogadta az EP azon döntését, ami a migránsvízum kiadásáról döntött, ez azt jelenti, hogy az EP megpróbálja megkönnyíteni a "menekültek" érkezését. "Ez növeli a terrorveszélyt" – mondta Gulyás.
  • Nyugdíjemelés is lesz, ezt már a hvg.hu is megírta, erről a miniszter azt mondta, ha az infláció nagyobb lesz, mint amennyivel a nyugdíjakat emelik (2,7 százalék), akkor nyugdíjkorrekció jön.
  • A Magyar Hírlap megkérdezte, mi a helyzet a Nemzeti Alaptantervről, 2020. szeptember 1-jén vezethetik be, vagyis csúszik egy évet.
  • Emelkedni fog a minimálbér jövőre, bár azt nem mondta meg Gulyás, pontosan mennyivel és nem is szavaztak róla eddig.
  • (HVG nyomán)


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »