A tátrai hotelekben a szálláshelyek 50 százaléka foglalt, de egyre többen mondják le foglalásaikat

A tátrai hotelekben a szálláshelyek 50 százaléka foglalt, de egyre többen mondják le foglalásaikat

Nyitókép: regiontatry.sk

A Magas-Tátrában található hotelek befogadóképességének eddig nagyjából az 50 százaléka foglalt.

Lucia Blašková, a Magas-​Tátra Régió Területi Idegenforgalmi Szövetségének (OOCR) vezérigazgatója szerint újonnan egyre többen törlik a foglalásaikat. Információi szerint a foglalások visszamondása egyrészt a wellnesshez szükséges vírusteszt miatt történik.

Blašková szerint azokon az embereken kívül, akik elutasítják a tesztet, sok turistának az okoz problémát, hogy nincsen hol abszolválnia a tesztet, vagy fizetnie kell érte.

Egyre többen mondják le a foglalásukat

Blašková attól tart, hogy amennyiben ezek a rendelkezések érvényben maradnak, annak az egész szezonra kedvezőtlen hatása lesz.

 „Ahogy az utóbbi időben, úgy most is konstatálnunk kell, hogy erre a szektorra rendkívül negatív hatással vannak a szabályváltozások és az újonnan bevezetett rendelkezések. Az emberek kevésbé informáltak, szétszórtak, ami odáig vezet, hogy elmegy a kedvük a kirándulás megszervezésétől“

– jegyezte meg a vezérigazgató.

Hírdetés

Blašková szerint múlt hét végén már külföldről, például Csehországból mondták vissza a foglalásokat az újonnan bevezetett rendelkezések miatt.

Továbbra is pozitív forgatókönyvvel számolnak

A helyi OOCR vezérigazgatója szerint a tavalyi nehéz év után a hoteltulajdonosokat egyáltalán nem teszi boldoggá, hogy a szálláshelyeknek csupán a fele van lefoglalva.

 „A hoteltulajdonosok nem igazán elégedettek ezzel a számmal, ugyanis még mindig vannak szabad szálláshelyeik és módosított lemondási feltételeik, így a teltház gondolata egyelőre gyenge lábakon áll“

– jegyezte meg Blašková.

Elmondása szerint a régió továbbra is pozitív forgatókönyvvel számol, hiszen a Magas-Tátra a hagyományos úti célok közé tartozik.

 „A gond az, hogy a kirándulók az utolsó pillanatra hagyják a foglalásaikat, nem foglalnak szállást túlságosan előre, így az egész szezon sokkal lassabban fut fel, mint ahogyan azzal számoltunk“

– tette hozzá.

SME/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »